Rekordnyereséggel zárt tavaly a román bankszektor


-A A+

Minden idők legnagyobb nyereségét könyvelte el tavaly a román bankszektor, amely elérte az 1,15 milliárd eurót, meghaladva a tíz éve feljegyzett 1,1 milliárd eurós korábbi csúcsot - közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a Profit.ro gazdasági szakportál számításaira alapozva.

A romániai bankok nyeresége 31 százalékkal nőtt tavaly 2016-hoz képest. Romániában a bankszektor profitrátája továbbra is a legmagasabbak közé tartozik Európában, tavaly elérte a 12,68 százalékot. Ez azonban az országban nem számít történelmi csúcsnak, mert elmarad a 2008-ban feljegyzett 17,04 százalékos éves átlagos reálhozamtól. A nettó aktívák az előző évihez képest tavaly 8,6 százalékkal, 91,6 milliárd euróra emelkedtek.

A Digi 24 tájékoztatása szerint ez már a harmadik egymást követő év, amelyet a román bakszektor nyereséggel zár a korábbi évek komoly, 1,78 milliárd euróra rugó veszteségei után. A rosszul teljesítő hitelek korábbi, 22 százalékot megközelítő arányát sikerült leszorítani, tavaly ezek aránya 6,4 százalék volt. Romániában jegybanki adatok szerint 2017 decemberében 658 ezer a törlesztéssel jelentősen késő hiteles volt, adósságuk összértéke pedig 1,58 milliárd eurót tett ki.

Erre vettek fel hiteleket

Az új hitelek 60 százalékát - mintegy négymilliárd eurót - tavaly fogyasztási célokra vették fel, ami 5,6 százalékos növekedés 2016-hoz képest. Az ingatlanhitelek még gyorsabban, 9 százalékkal emelkedtek és 2,7 milliárd eurót tettek ki. A hitelek és betétek aránya tavaly 74,7 százalékra csökkent az előző évi 79 százalékról, mivel a megtakarítások gyorsabban emelkedtek a hitelállománynál.

Romániában tavaly 35 hitelintézet működött, közülük 7 külföldi bankok leányintézményeként. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői tavaly több ízben bírálták azokat a bankokat, amelyek szerintük külföldre menekítik nyereségüket és nem ott adóznak utána, ahol azt megtermelik. Mihai Tudose volt kormányfő tavaly nyáron azt mondta: az országban működő kereskedelmi bankok fele már csaknem egy évtizede nem nyereséges, holott nehezen tudja elhinni róluk, hogy jótékonykodni jöttek Romániába. Arra figyelmeztette őket: „vége a romantikának”, két meg nem nevezett bank ellen pedig adóhatósági vizsgálatot rendelt el.







EZT OLVASTA MÁR?

X