Nekiment a „kapzsi” hitelintézeteknek egy RMDSZ-es szenátor


-A A+

Hevesen bírálta Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor „a kapzsi hitelintézeteket” annak kapcsán, hogy a szenátus hétfőn első házként elfogadta a hitelkamatokat korlátozó törvénytervezetet.

E szerint az ingatlanhitelek legmagasabb kamatja nem haladhatja meg a román jegybank (BNR) által megállapított alapkamat két és félszeresét. A felsőház a fogyasztási hitelekre kivethető legnagyobb kamatot 18 százalékban korlátozta.

„Meg kell védenünk az állampolgárokat a kapzsi hitelintézetek túlkapásaitól. Rengeteg bajt és tragédiát okoztak azok a kölcsönt adó intézetek, amelyek gyakran több szász vagy akár több ezer százalékos kamattal nyújtottak hitelt bajba jutott vagy éppen hiszékeny embereknek. Sokszor olyan adóság-csapdába estek a megkárosultak, amelyet sosem tudtak törleszteni teljes egészében, holott a felvett kölcsön összegét már régen kifizették. Éppen ezért egy olyan törvénymódosító javaslaton dolgoztunk, amely ezen állapotokat megszünteti” – fogalmazott az RMDSZ szenátora, a törvénytervezet egyik kidolgozója.

A politikus szerint az államnak felelőssége megvédeni a bajba jutott hitelfelvevőket, éppen ezért a javaslattal a parlament, mint törvényhozói hatalom megoldást kíván nyújtani erre a problémára.

„Az államnak az a feladta, hogy megvédje a polgárait. Nem tisztességes dolog, hogy amíg a bankok kevesebb, mint két százalék kamatot fizetnek a lakossági megtakarítások után, egyes hitelintézetek több száz vagy ezer százalékos kamattal adjanak kölcsönt” – idézte az RMDSZ hírlevele Turost.

A törvénytervezetet döntő házként a képviselőház fogja tárgyalni.








EZT OLVASTA MÁR?

X