Roncsautóprogram: új feltételeket szab a minisztérium


-A A+

Új feltételhez kötné a roncsautóprogramban való részvételt a környezetvédelmi minisztérium – számolt be hétfőn este a közszolgálati televízió.

E szerint csak az a használtautó-tulajdonos kaphatja meg az államtól a 6500 lejes értékjegyet egy új gépkocsi megvásárlásához, akinek a járműve átment a műszaki vizsgán, azaz még lehet vele közlekedni.

Autópiaci szakértők szerint jelentősen csökkenhet az érdeklődés a roncsautóprogram iránt, ha ez csak az érvényes műszaki vizsgájú gépkocsikra terjed ki. A környezetvédők amiatt aggódnak, hogy az évek óta parkolókban felejtetett autóroncsok így még hosszú ideig rontani fogják a környezetet. Az autószervizek képviselői pedig úgy vélekednek: a műszaki vizsga megszerzésének ára el fogja riasztani az autótulajdonosokat attól, hogy részt vegyenek a programban.

A minisztérium azzal érvel, hogy az üzemképtelen autók valójában fémhulladéknak számítanak, amelyet a törvény szerint a tulajdonosok kötelesek – ingyen – megsemmisíttetni. A tárca egyelőre közvitára bocsátotta a javaslatot. Az idei roncsautóprogram valamikor március végén indul.








EZT OLVASTA MÁR?

X