Újabb MOL-benzinkutaknál gyűjtik a használt étolajat


-A A+

Az elhasznált étolaj begyűjtésének céljából gyártat gyűjtőedényeket a MOL Románia, amelyeket márciustól küldenek ki a kutakra. A magyarországi olajtársaság így kíván társulni a használt étolajra is kiterjedő szelektív hulladékgyűjtő akciókhoz, amelyek egyre elterjedtek Romániában.

A tavaly augusztusban, harminc töltőállomáson indított olajbegyűjtés márciustól immár 46-ra bővül, a Romániában működő MOL-kutak egyharmada vész így részt a környezetvédelmi akcióban. Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron, Szászrégenben, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is gyűjti a társaság a használt étkezési zsiradékot, olajat. Márciustól pedig lakossági kérésre Aradon és Suceaván, valamint a Maros megyei Nagyernyén is elhelyeznek hordót.Csog-Eva

Csog Éva, a MOL Románia PR koordinátora a maszol.ro-nak elmondta: a gyűjtés 60 literes hordókba történik, amelyeket újrahasznosításra szakosodott cég, a Biofilter Románia bocsátja a társaság rendelkezésére, ők is szállítják el, illetve a tisztítás, újrahasznosítás is az ő feladatuk. A reciklálás során a szilárd ételmaradékok az aszfaltba kerülnek, míg a megtisztult olajból biodízelt készítenek.

A biodízel visszakerül a forgalomba, egy része Romániában, egy része Magyarországon, illetve Nyugat-Európában kerül újra felhasználásra. „Ebből a szempontból bizonyos százalékig visszakerül a kutakhoz a begyűjtött olaj, ám jelenlegi szakaszában az akció teljes mértékben nonprofit, lakossági- és környezetvédelmi prioritás, nem kereskedelmi" – tájékoztatott Csog Éva.
Csog Éva elmondta, Székelyudvarhelyen nagyon jó volt a kezdeményezés visszhangja, az első hét alatt több mint százan jöttek a már jó ideje összegyűjtött olajjal. A program keretében az eltelt fél év alatt mintegy 1500 liter használt étolajat sikerült begyűjteni.

Az olajgyűjtés hosszú távú projekt, nem egyik napról a másikra zajlik, hisz egy liter olaj nem gyűl össze két nap alatt, és az is szükséges, hogy folyamatosan jelen legyen az a hordó, ahol bármikor le lehet adni az olajat. Ráadásul a folyamatos tájékoztatás mellett a bizonytalanságot is el kell oszlatni a lakosság körében, mivel sokan még mindig úgy gondolják, hogy ezt az olajat összegyűjtik ugyan, de ugyanúgy a kanálisban végzi, mintha nem is gyűjtenék össze. „Éppen emiatt kötöttünk partnerségi megállapodást a Biofilter Romániával, amely az összegyűjtött olajat a törvényi előírásoknak megfelelően kezeli" – magyarázta Csog.olajgyujto-edeny

Sajnos a lakosság által használt olajnak csak kis része kerül szelektív hulladékgyűjtőbe, nagyobb része a lefolyókban vagy a szemétben végzi. Ez egyrészt a csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, ha pedig gondatlanságból vagy szándékosan az élővizekbe jut, az még veszélyesebb: tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. A szakértők szerint egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet, ha a környezetbe kerül.

Romániában egyre több nagyvárosban megjelentek a zsiradékra is kiterjedő szelektív hulladékgyűjtő kezdeményezések, növekvő számú civil szervezet és cég foglalkozik ezzel: van, amelyik lakótelepen helyez ki hordót, akad olyan is, amelyik fizet a fáradt olajért. Az éttermeknek pedig kötelességük elszállíttatni a használt olajat egy olyan céggel, amely kimondottan veszélyes hulladék újrahasznosításra szerzett engedélyt. Kolozsváron a KMDSZ és a Waldorf-iskola is szervez használtolaj-gyűjtést.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X