Négy év után visszatér Barcelonába az Uber


-A A+

Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában - közölte a társaság.

Az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat módosított működési feltételekkel tér vissza a katalán fővárosba, ahogy azt tette két éve Madridban is, miután 2014. végén bíróság tiltotta be korábbi tevékenységét a dél-európai országban. 

A változás lényege, hogy míg a bíróság által kifogásolt UberPop nevű szolgáltatással amatőr sofőrök fuvarozták az utasokat, addig most, az úgynevezett UberX szolgáltatásban speciális személyszállítási engedéllyel rendelkező vezetők. A VTC-engedély az előre megrendelhető, úgynevezett sofőrrel ellátott személyszállító járművek (Uber, Cabify) közlekedésének alapfeltétele Spanyolországban, a jelenlegi jogszabályok szerint 30 taxis-engedélyre juthat 1 VTC-engedély. 

Barcelonában az Uber 120 autóval kezdi meg működését. Szolgáltatásuk 78 ország 600 városában elérhető.A hasonló elveken működő Cabify már évek óta jelen van Barcelonában és környékén, ahol az eddigi adatok szerint több mint 10 ezer taxisra 920 VTC-autós jut.

A barcelonai taxisok korábban arra figyelmeztettek: ismét tüntetni fognak, hogy megvédjék az ágazati érdekeket. Az Uber és a Cabify elleni tüntetések az egész tavalyi évben gyakoriak voltak több spanyol városban is. A szakszervezetek ugyanis kifogásolják, hogy országos szinten a törvényi előírást jóval meghaladja a kiadott VTC-engedélyek száma, továbbá nehezményezik azt is, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság újabb 10 ezer ilyen engedély kiadásáról szóló ítéletet hozott néhány hónapja. Az érdekképviseletek szerint mindez hátrányosan érinti a taxisokat, mert nem egyenlő feltételek mellett dolgoznak. Uber és Cabify viszont úgy gondolja, az utasoknak joguk van ahhoz, hogy választhassanak a különböző közlekedési formák közül.








EZT OLVASTA MÁR?

X