Májusban most már tényleg átadhatják a Szászsebes-Torda autópályát


-A A+

Májusban átadhatják a forgalomnak a Szászsebes-Torda autópálya 3-as és 4-es szakaszát - mondta szerdán Gyulafehérváron Lucian Şova szállításügyi miniszter.

Şova kifejtette: az a célja, hogy májusban elkészüljön a Szászsebes-Torda autópálya 3-as és 4-es szakasza, és át is adják azokat a forgalomnak. Ennek érdekében a szaktárca hetente kommunikál a kivitelezővel, hogy az útügyi hatóság által jelzett gondokat orvosolják.

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az új szabályozás értelmében csak akkor adható át a forgalomnak egy autópályaszakasz, hogyha minden előzetesen támasztott feltételnek megfelel. „Ez a helyzet nem is kényelmes, nem is konstruktív. Az a célom, hogy az említett két szakaszt az összes feltétel teljesítése mellett nyissuk meg, ugyanakkor azonban tervezem javasolni a kormányhatározat módosítását is, oly módon, hogy lehetővé tegye a részleges átadást, hogy az egyes autópályaszakszok használhatók legyenek a törvényes átadásuk előtt is” - jelentette ki a miniszter.

A sztráda 1-es és 2-es szakaszáról Şova úgy nyilatkozott, hogy azok még távol állnak az átadás pillanatától, mivel az építővállalat munkaerőhiányra panaszkodik. Ez a probléma azonban megfelelő bérezéssel megoldható - vélekedett a szaktárca vezetője.

A Szászsebes-Torda autópályát az eredeti tervek szerint 2016-ban kellett volna átadni. Elkészülte után a 70 kilométeres sztráda gyors és közvetlen kapcsolatot fog létesíteni az A1-es (Szeben - Szászsebes - Déva - Temesvár - Arad - Nagylak), illetve az A3-as (Brassó - Fogaras - Marosvásárhely - Torda - Kolozsvár - Nagyvárad - Bors) autópályával. A szállításügyi miniszter gyulafehérvári látogatása során megerősítette azt a korábbi nyilatkozatát, hogy tervei szerint ebben az évben 60 kilométernyi autósztrádát adnak át.








EZT OLVASTA MÁR?

X