Képviselőház: bizonyos közalkalmazottak nem kapnak üdülési utalványt


-A A+

Elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely értelmében 2018-ban a törvény által megszabott összeg határáig megtéríti az állam a Románia területén igénybe vett turisztikai szolgáltatások árát a katonák, rendőrök, börtönőrök, védelmi közintézmények civil személyzete, közrendfenntartó és állambiztonsági intézmények dolgozói számára. A felsorolt kategóriákhoz tartozó személyek azért nem kapnak üdülési utalványt, hogy titokban lehessen tartani személyazonosságukat. 

A jogszabály azt is leszögezi, hogy idén felfüggesztik a közintézmények és állami hatóságok intézményeinél megüresedett állások betöltését versenyvizsga révén. Kivételt képez az Országos Börtönigazgatóság és az Országos Mentőszolgálat, amelyek kiírhatnak versenyvizsgát a megüresedett állásokra, amennyiben a személyzetre fordítandó költségek nem haladják meg az erre a célra jóváhagyott keretösszeget. Indokolt esetben a parlament osztályainak megüresedett állásaira is ki lehet írni versenyvizsgát, a fenti kitétel szem előtt tartásával. 

Az elfogadott szöveg értelmében a megyei tanácsok, polgármesteri hivatalok, helyi tanácsok, helyi közszolgáltatók és intézmények alkalmazottainak alapfizetését a helyi vagy megyei tanács határozatban szabja meg a szakszervezettel vagy az alkalmazottak képviselőivel folytatott egyeztetések után. 

A képviselőház döntő fórum volt ebben a kérdésben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X