Eldőlt: itt épül meg a harmadik romániai IKEA-üzlet


-A A+

Temesvár szélén épül meg az IKEA harmadik romániai üzlete. A másodikat már építik Bukarestben.

A bútoráruház-lánc már a városrendészeti bizonylatot is megkapta a Temesvár melletti Újszentes önkormányzatától az üzlet megépítésére egy korábban már megvásárolt telekre. A munkálatok előreláthatóan három évig tartanak – írja a Mediafax.

Újszentes polgármestere, Victor Malac a hírügynökségnek elmondta, az IKEA az Aradi úton, a Cora közelében építené fel az áruházát. Az elöljáró elárulta: már egy éve tárgyalásokat folytat az a bútoráruház-lánc képviselőivel, és most már minden jogi akadálya elhárult a beruházásnak.

Az első és mindeddig egyetlen IKEA-üzlet 2007-ben nyílt meg Romániában, Bukarestben. A második bukaresti üzletüket idén, az év végéig nyitják meg. Temesvár mellett Kolozsváron és Brassóban is nyitnának egy-egy áruházat.








EZT OLVASTA MÁR?

X