FRISSÍTVE - Egységes bértörvény: megrótta Klaus Johannis a miniszterelnököt


-A A+

FRISSÍTVE: Az egységes bértörvény ellentmond az egyenlőség és a kiszámíthatóság elvének - figyelmeztette kedden az államfő a miniszterelnököt és a munkaügyi minisztert.

Klaus Johannis megbeszélésre hívta a Cotroceni-palotába Viorica Dăncilát és Lia Olguţa Vasilescut. Az Államelnöki Hivatal közleménye értelmében az államfő megfontolt gazdaságpolitikára intette a kormányt, hangsúlyozva, hogy a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvény ellentmond az egyenlőség és kiszámíthatóság elvének, ugyanakkor a különféle ágazatokat érintő utólagos módosítások miatt nem egységes a jogszabály.

A közlemény szerint Viorica Dăncilă miniszterelnök biztosította az államfőt arról, hogy van fedezet az egységes bértörvényben előírtak alkalmazására. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter ismertette a jogszabály kidolgozásakor figyelembe vett alapelveket, hangsúlyozva, hogy a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvény hatásai 2022-ben teljesednek ki.

Az elnök kifejtette, a beígért 25 százalékos fizetésemelést gyakorlatilag hatástalanították a társadalombiztosítás terhének a munkáltatóról az alkalmazottra való átruházásával, majd több ízben is sürgősségi rendeletekkel módosították a jogszabályt, amely így lassan "újabb tartalom nélküli formává válik".

Johannis rámutatott: nem lehet kiszámíthatóságról beszélni, míg folyamatosan újabb módosításokat fogadnak el az egyes ágazatok bérezését illetően, ami egyrészt diszkriminációhoz vezet, másrészt további követelésekre ösztönöz más ágazatokat.

Csökken a lakosság vásárlóereje

Az orvosok és pedagógusok béremelésével kapcsolatban az elnök kifejtette, az eddigi intézkedések csak részben orvosolják e két ágazat problémáit, ahhoz, hogy hosszú távon is eredményes legyen, e béremelést "a jövőre szóló garanciáknak kell kísérniük".  Az államfő ugyanakkor figyelmeztette a kormány két képviselőjét: a "megfontolatlan adó- és költségvetési politika" miatt fennáll a veszélye annak, hogy tovább csökken a lakosság vásárlóereje.

"A társadalombiztosítási járulékok terhének a munkáltatóról a munkavállalóra való áthárítása és a jövedelemadó 16-ról 10 százalékra csökkentése nyomán alig, átlagban hozzávetőlegesen 5 százalékkal nőttek a nettó fizetések a közszférában, de ezt a csekély növekedést is hatástalanította az infláció, amely 2018 februárjában elérte a 4,7 százalékot" - idézi a közlemény az elnököt.

FRISSÍTÉS: Viorica Dăncilă miniszterelnököt bevallása szerint meglepte az elnöki hivatal közleménye a találkozóról. A kormányfő a miniszterelnök órája keretében felszólalt a képviselőház plénuma előtt, majd a parlament épületéből való távozásakor a Iohannisszal való találkozó következtetéseiről faggatták az újságírók. 

"Láttam az elnök közleményét, és nagyon elcsodálkoztam. Nem szeretném, ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy nem hisszük el, amit az elnök mond a közleményben, vagy azt, amit én mondok. Úgy gondolom, az lenne a legjobb, ha az államfő közzétenné a találkozó jegyzőkönyvét" - hangsúlyozta. 

Arra a kérdésre, hogy valótlanságokat állítanak-e az Államelnöki Hivatal által kiadott közleményben, Dăncilă így válaszolt: "Én nem engedhetem meg magamnak azt állítani valakiről, hogy hazudik, de nem úgy állnak a dolgok, ahogyan az a közleményben olvasható".
A kormányfő a téma kapcsán megjegyezte: nem fognak módosítani az egységes bértörvényen. 








EZT OLVASTA MÁR?

X