Jó hír: ekkor kezdődik a vakációs értékjegyek szétosztása


-A A+

Jövő héten kezdődik az 1450 lejes értékű vakációs csekkek szétosztása a közalkalmazotti szférában – közölte hétfőn a turisztikai miniszter.

Bogdan Trif ezt az Konstanca megyei önkormányzat képviselőivel tartott munkatalálkozó után jelentette be a tengerparti városban tartott sajtótájékoztatóján. Felhívta a figyelmet, hogy az értékjegyeket csak hazai üdülésre lehet fordítani.

„A vakációs utalványok kiosztása célegyenesbe került” – idézte a minisztert a Digi24. Emlékeztetett, hogy a törvény értelmében valamennyi költségvetési alkalmazott 2018. november 30-ig 1450 lejes üdülési támogatásra jogosult. Az értékjegyeket azonban egy sürgősségi rendelet értelmében valamennyi hitelutalványozó intézmény a „költségvetésében külön erre a célra előirányzott összeg terhére” osztja ki.

Ez magyarul azt jelenti, hogy 2018. november 30-ig csak azoknak az állami intézményeknek az alkalmazottai részesülnek utalványban, amelyek költségvetésében pénzt is előirányoztak erre. A juttatás biztosítása voltaképpen csak 2018. december elsejétől válik kötelezővé a teljes közszférában. 

A vakációs csekkek kiadásával kapcsolatos összes teher a munkáltatót terheli. A törvény szerint a névre szóló utalványokat kizárólag a tulajdonos hasznosíthatja az érvényesség időtartama alatt, csakis turisztikai szolgáltatások ellenértékeként. 








EZT OLVASTA MÁR?

X