Hétfőtől tilos az állatokon tesztelt kozmetikumok forgalmazása


-A A+

Minden, állatokon kikísérletezett kozmetikum forgalmazását megtiltják hétfőtől az Európai Unió összes országában, így Romániában is – adta hírül a totb.ro (Think Outside The Box , azaz „Gondolkozz a skatulyán kívül").

A tiltás minden, kozmetikai cikkeket forgalmazó cégre vonatkozik: március 11-étől illegális lesz az olyan samponok, testápoló készítmények, sminktermékek, tisztálkodószerek stb. áruba bocsátása, amelyeket állatokon teszteltek a gyártási folyamatot megelőzően.animalad

Az Európai Unió törvényhozó testülete még 1993-ban megszavazta a törvényt, amelynek eredetileg 1998-ban kellett volna életbe lépnie, azonban a gyakorlatba ületetését gazdasági érdekek miatt több ízben elhalasztották. 2003-ban végül a kozmetikumok forgalmazását szabályozó 76/768/EEC törvényt módosító 7-es indítvány eredményeként két lépésben kellett kivonni a forgalomból a tiltott szépítőszereket: az egyik lépés 2009-ben zárult le (eddig kellett beszüntetniük az Unió területén lévő kozmetikai termelőknek mindefajta állatkísérletet), a második (amely az Unión kívüli országokból származó, állatokon tesztelt szépítőszerek importját is megtiltja) pedig most, 2013-ban.

A gyártók mindent megtettek, hogy kitolják a gyakorlatba ültetés időpontját, arra hivatkozva, hogy nincs alternatív megoldás a kozmetikumok tesztelésére. Az állatvédő és környezetvédő egyesületek óriási győzelemnek könyvelik el, hogy hétfőtől végre életbe lép a törvény. Ugyanakkor „üzenetértékűnek" tartják az Európai Unión kívül álló országok, főleg Kína irányába.

A becslések szerint évente több mint 27.000 állat életét kímélik meg a hétfőn életbe lépő tiltással. Az állatvédő VIER PFOTEN szervezet felhívást intézett a világ minden országához, hogy kövessék az EU példáját és tiltsák be az állatkísérleteket a kozmetikai iparból.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X