Több ezer lakást vásároltak idén az Első otthon program keretében


-A A+

2018-ban eddig mintegy 9.400 igénylést hagyott jóvá az országos garanciaalap (FNGCIMM) az Első otthon program keretében. 

Az országos garanciaalap (FNGCIMM) közleménye rámutat: a fiatalok lakásvásárlását ösztönző programra erre az évre jóváhagyott 1,92 milliárd lejes keret 49,61 százaléka kimerült, azaz 954,39 millió lej fogyott el. 2017-hez viszonyítva 7 százalékkal (94.000-ről 101.200-re) nőtt az állam által biztosított garanciák átlagértéke, és elérte a 60 százalékot a program keretében vásárolt új ingatlanok aránya. 

Az év első öt hónapjában tízből hat kedvezményezett kétszobás lakást vásárolt, a vásárlók 30 százaléka pedig háromszobás lakás mellett döntött. 

A legtöbben Bukarestben és környékén vásároltak lakást az Első otthon program keretében (több mint 3.500-an), aztán Brassó megye (700), majd Iaşi és Kolozs megye következik a sorban - derül még ki a közleményből. 








EZT OLVASTA MÁR?

X