Elkezdődött a visszaszámlálás a marosvásárhelyi repülőtér megnyitásáig


-A A+

Befejeződött a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának felújítása, már csak az adminisztrációs feladatok lezárása van hátra. A Maros Megyei Tanács által végrehajtott beruházásnak köszönhetően a repülőtér hamarosan újra fogadhat nemzetközi repülőjáratokat.

Ahogyan már 2016 októberében is hangsúlyozta a megyei tanács, a felújítási munkálatok legfontosabb célja az volt, hogy az utasforgalom és az áruszállítás maximális biztonsággal valósuljon meg a marosvásárhelyi repülőtéren – közölte a Maros Megyei Tanács sajtóirodája.

A munkálatok befejezését követően június 20-án fogadták a Romániai Légügyi Hatóság kalibráló repülőgépét, amely azért érkezett Marosvásárhelyre, hogy ellenőrizze a repülőtér rádiónavigációs rendszerét, és ezáltal azt is, hogy biztonságosan leszállhatnak-e ott a repülők. Az egyik legfontosabb berendezés, amelyet ellenőriznek, az a nemzetközi szaknyelvben ILS (Instrument Landing System) néven ismert műszeres leszállító rendszer, amely a repülőgépek pilótái számára nyújt segítséget a futópálya helyes megközelítésében. A Légügyi Hatóságnak a kalibráló repüléseket követően 48 órán belül kell közölnie a mérések eredményeit.

Közben csütörtökön a Maros Megyei Tanács hivatalosan átvette a repülőtéren elvégzett munkálatokat. Az átvételi bizottságban a megyei tanács képviselői mellett a Transilvania Repülőtér Önálló Ügyvitelű Vállalat, a Maros Megyei Építészeti Felügyelőség, a Nyárádtői Polgármesteri Hivatal, a tervező és a kivitelező cégek képviselői, valamint az építési felügyelő vett részt.

A megyei önkormányzat a felújítási munkálatok idejére átvette a repülőtér adminisztrálási jogát, ahhoz viszont, hogy megnyíljon a repülőtér, ezt a jogot vissza kell adni a Transilvania Repülőtér Önálló Ügyvitelű Vállalatnak. Ennek érdekében péntekre rendkívüli ülést hívott össze a Maros Megyei Tanács, amelyen az önkormányzati testület jóváhagyja, hogy a repülőtér és a hozzá tartozó ingatlanok visszakerüljenek a vállalat ügykezelésébe.

Az önkormányzati döntést követően a repülőtér megnyitása a kalibráló repülés mérési eredményeitől függ. Amint megkapják az értesítést a Romániai Légügyi Hatóságtól az ellenőrzés eredményeiről, tájékoztatják a közvéleményt.








EZT OLVASTA MÁR?

X