Megszavazta a parlament a számvevőszék működését szabályozó törvény módosításait


-A A+

Döntő házként elfogadta csütörtökön a szenátus a Számvevőszék megszervezéséről és működéséről szóló törvényt módosító és kiegészítő tervezetet. 

A törvényjavaslatot a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő törvényhozók egy csoportja terjesztette elő. A módosítások célja egyrészt a közpénzek átláthatóbb és felelősebb felhasználásának elősegítése, másrészt az 1992/94-es törvénynek a nemzetközi standardokkal való összhangba hozása - derül ki az indoklásból. 

Az elfogadott tervezet értelmében a számvevőszéknek ezután évente tevékenységi beszámolót kell a parlament elé terjesztenie, ugyanakkor a képviselőház vagy a szenátus igénylésére ellenőriznie kell a közpénzek kezelését, és jelentést kell tennie az észleltekről. A számvevőszék elnökének ugyanakkor az illetékes hatóságokhoz kell fordulnia, amennyiben az audit során törvénytelen tettek alapos gyanúja merül fel - áll még a jogszabályban. 

Az RMDSZ támogatta

A tervezetet az RMDSZ szenátorai is támogatták, mivel azt a szövetség módosító javaslataival együtt bocsátották szavazásra - közölte Cseke Attila frakcióvezető. "Kezdeményezésünkre ezután a számvevőszék ajánlásokat fogalmazhat meg arra vonatkozóan, hogy a közpénzek felhasználását érintő kérdésekben hogyan kell eljárniuk az önkormányzatoknak. Így kiküszöbölhetők lesznek a törvények értelmezhetőségéből adódó félreértések, hibák, és felgyorsulhat a közbeszerzések lebonyolítása is, és ezáltal a közberuházások is" - idézi Csekét az RMDSZ közleménye. 

Tánczos Barna szenátor rámutatott, nagyon sok esetben a törvények értelmezhetősége miatt és nem rosszhiszeműségből történnek hibák, mégis komoly pénzbüntetés az eredménye annak, ha az önkormányzat másként értelmezi a jogszabályt, mint a számvevőszék. 

"Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében dolgoztuk ki módosításainkat, amelyek törvényes lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak és közintézményeknek arra, hogy tájékoztatást kérjenek és kapjanak a törvényes előírások helyes értelmezéséről a Számvevőszéktől, még a közpénzek felhasználása előtt. Ha kezdettől egyértelmű lesz számukra, hogyan kell eljárniuk egy-egy, közpénzeket érintő kérdésben, kiküszöbölhető lesz ezeknek a pénzeknek a nem rendeltetésszerű elköltése' - magyarázta a közlemény szerint Tánczos Barna. 








EZT OLVASTA MÁR?

X