Jelentéktelen mértékben csökkent az infláció júniusban


-A A+

Jelentéktelen mértékben, egy bázisponttal, 5,4 százalékra csökkent az éves infláció júniusban az egy hónappal korábban regisztrált értékhez képest (5,41 százalék) - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A jelzett időszakban az élelmiszerek 3,86 százalékkal, az iparcikkek 7,82 százalékkal drágultak, a szolgáltatások pedig 2,58 százalékkal kerültek többe. Utoljára 2013 februárjában jegyeztek ennél magasabb, 5,65 százalékos pénzromlást.

Az INS szerint 2017 júniusához képest idén júniusban 5,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak. A harmonizált fogyasztói árindex (IAPC) alapján számított éves infláció 4,7 százalék. Az infláció középértéke az elmúlt 12 hónapban (2017 júliusa - 2018 júniusa) 3,6 százalékos volt az azt megelőző 12 hónap (2016 júliusa - 2017 júniusa) középértékéhez képest.

A kimutatás szerint májushoz képest a fogyasztói árak 0,02 százalékkal nőttek olyan körülmények között, hogy az élelmiszerek 0,24 százalékkal lettek olcsóbbak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,14 százalékkal drágultak, a szolgáltatások ára pedig 0,2 százalékkal lett magasabb.

Az év első felében az infláció havi átlagos értéke 0,2 százalék volt, miközben tavaly, ugyanebben az időszakban, havi átlag 0,1 százalékot regisztráltak. A Román Nemzeti Bank (BNR) májusban a korábban közölt 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte 2018-as inflációs előrejelzését.

Jövőre 3 százalékos fogyasztói árnövekedést jósolt a BNR, 10 bázisponttal kisebbet, mint korábban. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint idén 4,2 százalék lesz az éves infláció, amely jövőre 3,4 százalékra mérséklődik.







EZT OLVASTA MÁR?

X