Szélsőjobboldali elnökjelölt, a diktatúra híve győzött Brazíliában. Kicsoda valójában Jair Bolsonaro, a világ negyedik legnagyobb demokráciájaként emlegetett ország új vezetője?

A brazil elnökválasztás második fordulójában két jelölt között választhattak a dél-amerikai ország lakói: Fernando Haddad, a Munkáspárt, és Jair Bolsonaro, a Szociálliberális Párt elnökjelöltje között – utóbbi végül 55,7 százalékkal győzött.

Fontos előzmény, hogy az ország 2003 és 2011. között hivatalban levő, baloldali elnökét, Luiz Inácio Lula da Silvát korrupciós vádak miatt bebörtönözték, és bár pártja sokáig támogatta jelöltségét – az ország többsége is rá szavazott volna –, végül Haddad állt a lista élére. A korrupciós vádak ugyanakkor Lula utódját, Dilma Rousseffet is érintették, aki 2011 és 2016 között vezette az országot.

A gazdasági válság sokat nyomott a latban

A korrupciós vádak okozta politika válság mellett az utóbbi években Brazília súlyos gazdasági válsággal szembesült, 12 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség aránya, a szegénység növekedőben van. Bár az év elején úgy tűnt, lassan lábra áll a gazdaság az országban, több tényező miatt sem valósult ez meg: májusban a külföldi befektetők menekültek a brazil tőzsdepiacról, az éves nyereséget vitték magukkal, júniusban pedig egy teljes héten át sztrájkoltak a kamionsofőrök, ami komoly gondokat okozott (bár kétségtelen, hogy minden joguk megvolt ehhez). Ugyanakkor az argentin gazdasági válság is hatott az országra.

A BBC elemzése szerint számos egyéb okból is győzött Bolsonaro: az országban ugyanis virágzik az erőszak, csak tavaly közel 64 ezer gyilkosságot regisztráltak. Emellett sokaknak elegük lett a Munkáspártból, és az evangélikusok támogatása is jelentősen hozzájárult a jelölt sikeréhez – ez a vallási közösség a teljes lakosság 29 százalékát teszi ki, és bár Bolsonaro római katolikus, az abortuszhoz, melegekhez, drogokhoz való viszonyulása sokak számára vonzó.

A piac szereti Bolsonarót

A győztes tehát Bolsonaro lett, akit a nemzetközi sajtó jelentős része mindössze szélsőjobboldaliként vagy/és populistaként címkéz. A kép azonban meglehetősen bonyolult, hiszen elsőre azt gondolhatnánk, hogy a Nyugat egyhangúlag elhatárolódik egy szélsőjobboldali szereplőtől – csakhogy Dél-Amerikában nem először történik meg, hogy hasonló politikai szereplőt támogatnak, elég Augusto Pinochet chilei diktátorra gondolni, aki a CIA támogatásával került hatalomra.

A piaci szereplőket különösen nem befolyásolták azok a kijelentések, amelyekből alább válogattunk, sőt: a The Intercept cikke szerint éppen azt remélik, hogy miután a chicagói bankárt, Paulo Guedest választotta gazdasági tanácsadójának, Brazília a nyugati tőke új paradicsomává válhat. Guedes a neoliberalizmus elkötelezett híveként eladná az állami vagyonokat, szűkítené az állami nyugdíjrendszert, újragondolná az adózást, és jelentősen csökkentené az állam beleszólását gazdasági kérdésekbe. Bolsonaro egy másik tanácsadója, Nabhan Garcia azt tervezi, hogy ne büntessék azokat a farmereket a jövőben, akik környezetvédelmi szabályokat hágnak át olyan érzékeny területeken, mint az Amazonasé.

Ez, az alapvetően szegények sorsát tovább rontó intézkedéssorozat a nyugati sajtó egy részében pozitívumot jelent a neoliberális gazdasági elvek támogatása miatt: a The Wall Street Journal cikkében mellőzte Bolsonaro erőszakos és antidemokratikus hangnemét, a kanadai állami sajtójában is elsősorban a hazai gazdaság előnyéről írtak, a Washington Times pedig azt emelte ki, hogy a szocializmus elleni győzelem ez, „pozitív elmozdulás” történt a brazilok gondolkodásában.

Kivételek persze vannak: az ilyen tekintetben mérsékeltebb The Economist például elítélte Bolsonarót, katasztrofális elnöki mandátumot jósolva, és Dél-Amerika „legutóbbi veszélyének” nevezve őt.

„Pinochetnek több embert kellett volna megölnie”

Az elnök számos megbotránkoztató kijelentést tett a karrierje során, ezekből mazsoláztunk:

• „Pinochetnek több embert kellett volna megölnie.” (1998)
• „A tanácsom, és én is ezt teszem: csalok az adóimmal, amennyire csak lehet.” (1999)
•  „A kínzás pártján állok, és ezt tudjátok. (1999)
• „Soha nem erőszakolnálak meg, mert nem érdemled meg” – egy női politikusnak (2003)
• „Ha a fiad elkezd így viselkedni, mint egy meleg, megérdemel egy ütést és ez megváltoztatja a viselkedését.” (2010)
• „Soha nem vertem meg a volt feleségem. De időnként gondoltam arra, hogy lelövöm.” (2010)
• „Nem tudnám szeretni a fiam, ha meleg volna. Nem lennék álszent: azt szeretném, hogy a fiam meghaljon egy balesetben inkább, minthogy egy [meleg] bajusszal jelenjen meg. Számomra halott volna.” (2011)
• „Öt gyerekem van. Négy fiú lett, az ötödiknél gyenge lettem és lányom született.” (2017)
• „Isten mindenek fölött. Nem létezik olyan, hogy szekuláris állam. Az állam keresztény és a kisebbségnek kell változnia, ha tud. A kisebbségeknek a többség álláspontjához kell igazodniuk.” (2017)

Nem a modern szélsőjobboldal

Glenn Greenwald amerikai újságíró, ügyvéd szerint, bár Bolsonarót „Brazília Trumpjaként” emlegették, a valóság eltér ettől: a politikus ugyanis nem a modern szélsőjobboldali alt-right mozgalomból érkezik, mint az amerikai elnök, Nigel Farage brit EP-képviselő vagy Marine Le Pen, a francia Nemzeti Összefogás párt elnöke, hanem a hidegháborús szélsőjobboldalról, a Brazíliában 1964 és 1985 között uralkodó katonai diktatúra támogatójaként, amely a hazai baloldaliak elleni harc nevében súlyos atrocitásokat követett el.

Ennek értelmében, hangsúlyozza az újságíró, nem egy szélsőjobboldali ideológiai elmozdulás miatt győzött a jelölt, hanem mert az emberek dühöt és elkeseredést, reménytelenséget éreznek a hatalmi szereplőkkel szemben.