„Aki énbennem hisz, annak örök élete van." Jn 6,47

Húsvét Isten szeretetének győzelme. Erről a mindent legyőző szeretetről tett bizonyságot a Názáreti Jézus. Az evangéliumok feljegyzéseiben, ahogy a tanítványok megörökítették Jézus életet és tanítását, világosan áll minden kor ember előtt, hogy aki őt elfogadja és követi, az élet útját választja. A keresztény vallás nagy ünnepe húsvét, bár az ünneplés időpontját illetően évszázadok óta nem tudtunk közös nevezőre jutni. A Jézus tanítását őrzők világa két részre szakadt: keleti és nyugati kereszténységre, de ez nem csökkenti az ünnep jelentőségét.

Húsvét üzenete ma is feltölti emberi életünket: megelevenít, bíztat, reménységgel tölt el, hiszen Jézus széttörte azokat a korlátokat, amelyeket az emberek állítottak, és szélesre tárta mindannyiunk előtt Isten világát. A szűk földi korlátok közé szorított embernek felmutatta az örökkévalóságot, az örökélet örömét, mely az Istenben bízó ember számára a legnagyobb lehetőség, mert az ő tanítása a mában élő ember számára is utat mutat. Jézus nem a haragvó Istent békítette ki, hanem a gyarlóságaival, bűneivel vergődő embert emelte fel a szeretet Istenének magaslatára, ezért húsvét a hit ünnepe, mely győzelemről, diadalról szól. Péter kételkedő döbbenettel hajol az üres sír fölé s talán az a gondolat jut először eszébe, hogy hogyan lesz tovább, de lelkének teljes szeretetével vall: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek Téged".

A mindent kutató és vizsgáló értelem mellett ma is a szeretet erejében és hatalmában bízó hitre van szükségünk. A szeretet örök: nem hal meg, nem lehet keresztre feszíteni és nem értéktelenedik el. A szeretet megújít, tartalommal tölti meg az ember életét, „sem a rozsda, sem a moly nem tudja megemészteni" és még a halál sem győzedelmeskedik felette, mert a szeretet maga Isten.

Jézus elénk tárta és megmutatta, hogyan tud az ember felemelkedni, igazán emberré válni. A szüntelen változásnak, mulandóságnak alávetett emberi életnek lehetősége van megismerni Istent és megmaradni mellette. A bölcső és koporsó között vergődő ember élete alkalom, hogy Jézus tanításának elfogadásával és példájának követésével az üdvösségét munkálja, amely az örök életben teljesedik ki. Erről az örökéletről, Isten mellett való megmaradásról tanított és mutatott példát Jézus, hirdetve, hogy aki őt befogadja és követi, az, az élet útját választja.

A tanítványok elfogadták szavait, de nagypénteken értetlenül álltak a keresztfa alatt. A keresztre feszítés a halálát jelentette annak, aki az életben rejlő megoldásról és lehetőségről tanított: Isten szeretetéről. Nagypénteken más valóság mutatkozik meg: a rideg halál. Addig azt tapasztalták, hogy Jézus, szavaival és tetteivel, erejével és Istenbe vetett hitével győzelmet hoz a halál felett. A nagypénteki megaláztatásban, kitaszítottságban, gúnyolódás között úgy tűnik, hogy a halál győzött, az ember elesett, megsemmisült, tehetetlen. A tanítványok teljes csődhelyzetet élnek át, minden ígéret és bizakodás hiábavaló. Jöhet-e még egy ember, aki teljesen Isten ügyének szolgálatában áll, aki jobban igazolja, hogy benne érkezett el az élet diadala?

Az Istenbe vetett hit, bizalom nagy próbája ez. Hinni kell akkor is, ha nem látunk kiutat, remélni kell ott is, ahol látszólag minden kapu bezárul. Tud-e Isten megoldást adni ott, ahol az ember maga utasítja vissza az egyetlen lehetőséget?

Az ember, konok makacsságával, saját világát és törvényeit védve, keresztre feszíti azt, aki megtalálta és megmutatta a megoldást. Keresztre feszíti azt, aki megmutatta a felemelkedés lehetőségét a teremtményi állapotból az istengyermeki mivoltra, aki a végtelen isteni szeretet jelenvalóságáról tett bizonyságot. Hol van, lesz-e folytatás?

A megoldás az isteni szeretet, mely legyőzhetetlen és megmérhetetlen. Ez nyitja meg a sírt, tárja fel a kaput, mutatja meg az utat. Valljuk, hogy az örökélet az Atya ajándéka, az öröm forrása, s ezért lesz húsvét Isten szeretetének győzelme.

Jézus keresztfán elhangzott szavai igazolják a teljes önátadást. Az Atya kezébe tette le életét, mely annak a nagy igazságnak a bizonyítása, hogy a kapcsolat, mely közte és az Isten között kialakult, nem szakadt meg, a halál sem választja el, nem szakíthatja szét. Jézus tudta, hogy az Atya szereti őt és ebből a szeretetből nem taszítja ki. Erre a nagy isteni szeretetre hívta el tanítványait, ezt akarta velük megismertetni. Az Atyába kapaszkodott, s ez feloldott minden feszültséget. Így tudott győzni a halál felett, egyszerre téve tanúságot Isten atyaságáról és istengyermeki mivoltáról.

A tanítványok előtt csak akkor lett húsvét tartalma világos, amikor megértették, hogy Jézuson keresztül kitárul az élet és megtapasztalhatják az örökkévalóságot. Isten nem ezt a földi életet nyújtja, toldozza-foltozza, hanem azt újjáalakítva vezeti célhoz az embert. Isten nemcsak kinyilvánította, hogy a halál felett is van hatalma, hanem azt is világosan élőnkbe tárta, hogy a szenvedésen és elmúláson keresztül is az embert az üdvösségre vezeti. Húsvétkor Jézus halálában ez az Istennel és Istenben való maradás példájaként mutatkozik meg.

Húsvétnak ez ad tartalmat és így lesz emberi életünk örömforrása. Jézus tanítása és példája igazolja, hogy az ember élete tele lehet lélekkel, megértéssel és tartalommal, vigasztalással és reménnyel. Húsvétkor Jézus úgy áll előttünk, mint aki halálban öltötte magára az életet.

A mai ember számára a legnagyobb kérdés, hogy a bennünket kereső Názáreti Jézus kérdésére tudunk-e úgy válaszolni: Uram kihez mehetnénk, hiszen örökéletnek beszéde van tenálad! Az örökélet nem holnap kezdődik, nem amikor koporsóba zárnak, hanem abban a „pillanatban", amikor rádöbbensz, hogy Isten szeretetének hordozója vagy. Jézus ezt tanította, ezért halt meg, ezért él örökké és tanítja ma is, hogy: aki hisz énbennem, annak örökélete van!

Húsvét ünnepén ezekkel a gondolatokkal kívánok a Magyar Unitárius Egyház nevében áldott húsvéti ünnepet!

Kolozsvár, 2013. húsvétja

Bálint Benczédi Ferenc püspök