Elhanyagolják az egészségüket: alig járnak orvoshoz a romániaiak


-A A+

Románia lakosságának 42,9 százaléka nem járt orvosnál 2017-ben. Legtöbbször csupán akkor fordulnak szakemberhez, amikor betegségük már jelentősen súlyosbodott.

Románia lakosságának 88 százaléka 2017-ben nem ment általános orvosi rutinvizsgálatra – derül ki az Eurostat felméréséből, amely szerint az ország az Európai Unió szintjén ilyen szempontból az utolsó helyen áll. Az uniós tagországok átlagában a lakosság 34 százaléka évente egyszer vagy kétszer végeztet el orvosi rutinvizsgálatot, 14 százaléka évente háromszor, 7 százaléka pedig hatszor kereste fel az orvost.

A táblázaton Németország vezet, ahol a lakosságnak csupán nem egészen 22 százaléka nem járt 2017-ben orvosnál, és 23 százaléka ment évente legalább három-öt alkalommal általános kivizsgálásra. Háziorvosnál az uniós tagországok lakosságának 38 százaléka fordult meg évente legalább egy-két alkalommal, 25 százalék 3-5-ször, 14 százalék pedig legalább 6 alkalommal kért rutinvizsgálatot.

Ez esetben is Németország vezet, ahol lakosságnak nem egészen 11 százaléka nem járt orvosnál. Románia itt is kullogók között van, lakosságának 42,9 százaléka nem járt orvosnál 2017-ben. Az országnál rosszabb helyezést csak az 52,3 százalékos Bulgária és a 61 százalékos Görögország ért le.

Sorok, várakozási idő, pénzhiány

A Háziorvosok Országos Szövetségének alelnöke, Gindrovel Dumitra sajnálkozva állapította meg: Romániában az emberek nagy többsége – elsősorban a fiatalok – nem értik meg, hogy évenként legalább egyszer kivizsgálásra kellene járniuk, hiszen csak így fedezhetők fel azok a betegségek, amelynek egyelőre még nincsenek tünetei. A Krónikus Betegségben Szenvedők Országos Egyesületének elnöke, Cezar Irimia mindezt a sorban állással, a hosszú várakozási idővel, a pénzhiánnyal és a bürokráciával is magyarázza.

Egyes országokban ráadásul törvény kötelezi az egészségi biztosításban részt vevő személyeket, hogy évente betegségmegelőző orvosi vizsgálatokon vegyenek részt.

Fogorvost az uniós tagállamok lakosságának 45 százaléka nem keresett fel 2017-ben – Romániában az átlag 82 százalék. A táblázat élén itt is Németország áll, lakosságának csupán 13,8 százaléka nem járt tavalyelőtt fogorvosnál, miközben 17 százaléka 3-5 alkalommal volt fogorvosnál.

Spanyolország a legegészségesebb ország

Bloomberg Healthiest Country Index a világ legegészségesebb országairól készített felmérést, amely 169 országot fog át.  A felmérésnél az átlagos életkort, a dohányzást büntető törvénykezést, az elhízást megelőző intézkedéseket, az ivóvízhez való hozzájutást, a köztisztaság állapotát vették figyelembe.

A legegészségesebb tíz ország közül egyébként hat európai állam szerepel. Spanyolország a listavezető, amely megelőzte az eddigi első helyezettet, Olaszországot, amely így a második helyre került.  Izland a harmadik, Svájc az ötödik, Svédország a hatodik és Norvégia a kilencedik helyen áll. A tízes csoportban ott van a hetedik helyen szereplő Ausztrália és a tízedik helyet elfoglaló Izrael is.

Az ázsiai államok közül a legegészségesebb ország Japán, amely a világranglistán a negyedik helyre került, Szingapúr pedig a nyolcadik. Dél-Korea a listán a 17-ik, az Egyesült Államok azonban csak a 35. helyre került, és még Kuba is öt hellyel megelőzi, Mexikó pedig az 53. helyet foglalja el, az 52. helyen álló Kína után.

Románia nincs ott az első 56 ország között, de a Balkáni országok között is a kullogók között van, olyan országok előzik meg, mint 26-ik helyen álló Görögország, a 41-ik helyezett Montenegró, a rögtön utána következő Bosznia-Hercegovina, amelyet Albánia követ, és előtte áll a listán az 51-ik Törökország, az 55-ik Szerbia és az 56-ik Macedónia is.

Segít a dió és az olajbogyó?

A várható élettartamot illetően az Európai Unióban Spanyolország vezet, világlistán pedig csak Japán és Svájc előzi meg. A Washingtoni Egyetem szakértői úgy vélik, hogy 2040-ben Spanyolország ilyen viszonylatban világviszonylatban is listavezető lesz, 86 évvel, és megelőzi majd Japánt, Szingapúrt és Svájcot.  A várható élettartam az Egyesült Államokban csökkenő tendenciát mutat, elsősorban a kábítószer-túladagolások, valamint az öngyilkosságok miatt, és előrejelzések szerint ilyen szempontból 2040-re még Kína is megelőzi.

Azt a tényt, hogy az egészséges országok sorában a világranglistán Spanyolország és Olaszország vezet, szakértők elsősorban a mediterrán országokbeli étkezési szokásokkal magyarázzák, ahol olívabogyóból készült olajat használnak, és sok diót fogyasztanak. Mindez hozzájárul és a szív- és érbetegségek elkerüléséhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X