Megindultak a találgatások, hogy kinek hajt politikai hasznot, és kinek okoz kárt a „majdnem biztos” igazságügyi referendum, amelyet az európai parlamenti választások napjára írna ki Klaus Johannis.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „civil” hátországa már a szavazásra bocsátandó kérdéseket fogalmazza a készülő referendumra. Ez a jogkör természetesen az államfőé, de Klaus Johannis egy keddi fórumon ismét „majdnem határozottan” beszélt a népszavazás kiírásáról.

A legnehezebb feladat éppen a megfelelő kérdés megtalálása, amely egyszerre könnyen érthető és alkotmányos. Ha sikerül is e két feltételt teljesíteni, kérdéses, hogy milyen gyakorlati következménye lesz a népszavazásnak a referendum tárgyára – az igazságszolgáltatásra és a korrupció elleni harcra – nézve. Igencsak releváns ezzel kapcsolatban a 2009-es elnökválasztás első fordulójával egy időben – az egykamarás parlament bevezetéséről és a képviselők számára 300 való csökkentéséről – rendezett népszavazás utóélete. Röviden: a parlament ma is kétkamarás, és továbbra sem 300 fős.

A 2009-es referendum nem maradt teljesen következmények nélkül. Az alkotmánybíróság 2012. évi határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította a frissen elfogadott választási törvényt, arra hivatkozva, hogy az nem felelt meg a választók által referendumon kijelölt „iránynak”. A taláros testület előzőleg megállapította, hogy a román jogrendben az elnök által kiírt „népi konzultáció” nem minősül ügydöntőnek, mivel az alkotmány nem rendelkezik tételesen a következményeiről. Ez nem jelenti azt, hogy a népszavazásnak nincs joghatása, csak azt, hogy a hatása közvetett – kivétel az alkotmánymódosítás jóváhagyására kiírt referendum – „abban az értelemben, hogy szükség van más állami szervek, a legtöbb esetben a törvényhozás beavatkozására annak érdekében, hogy gyakorlatban ültesse a választói testület akaratát”.

Ezután a választási törvény még módosult, sőt 2015-ben teljesül új jogszabály lépett életbe, de a 300 fős parlament azóta sem vált valósággá. Magyarán egy konzultatív referendum nem kötelezi a parlamentet egy konkrét törvényszöveg elfogadására, legfeljebb korlátozhatja a törvényhozást – jelen esetben a PSD-ALDE kormánytöbbséget – abban, hogy a népakaratnak ellentmondani látszó „törvényhozási megoldást” fogadjon el.

 A PSD nem „izgul”

A vezető kormánypárt politikusai és a hozzá közelálló elemzők nyilatkozataiból valószínűsíthető, hogy a PSD nem veszi fel a kesztyűt, azaz nem kezd agresszív ellenkampányba. „Nem izgul” – ahogy azt Titus Corlățean szenátor, volt külügyminiszter és PSD-s főtitkár megfogalmazta az Antena 3 szerda esti műsorában –, hanem egyenesen az igennel szavazásra buzdítja az embereket. A stratégia elsőre meglepőnek tűnhet, de Corlățean szavai szerint az egyetlen logikus válasz az államfő offenzívájára.

Noha nem tudni egyelőre, hogy konkrétan miről szól majd a referendum, a szociáldemokraták úgy gondolják, hogy akármilyen kérdést fogalmaz is meg Johannis és jogászcsapata az igazságszolgáltatás és a korrupció témakörében, arra jóérzésű ember nem válaszolhat nemmel. A PSD kampánya tehát nem buzdítana nem vagy bojkottra, inkább ignorálná a referendumot, miközben rámutatna, hogy rengeteg téma – gazdasági, szociális stb. – fontosabb.

Egy mítoszra épít az elnök?

Hellyel-közzel még az elnök támogatói is elismerik, hogy mivel az ilyen típusú referendum nem kötelező érvényű, a leadott szavazatok vajmi kevéssé befolyásolják majd az igazságszolgáltatás jövőbeni működését vagy a korrupció elleni harc menetét. Kézzelfogható eredményre mégis számítanak, és az a jobboldali választótábor mozgósítása lehet.

Ezek a számítások azonban meglehetősen ingatag alapokon nyugszanak. Egyrészt a közelmúlt történelme arra utal, hogy az erősen megosztó kampányok csak a választói „kemény mag” esetében működnek. Például a 2018-ban az Egyesült Államokban 56 százalékkal megugrott a résztvevők száma az előválasztásokon a négy évvel korábbiakhoz képest, és a „tényleges” választásokon is rekord részvételt jegyeztek.

Két évvel korábban viszont alig mutatkozott elmozdulás az előző elnökválasztáshoz képest, pedig megfigyelők szerint mindig idők legmegosztóbb kampánya végén kellett választani Hillary Clinton és Donald Trump között. A szakértők magyarázata az, hogy a „kemény maggal” ellentétben az átlagos választópolgár csak akkor „rohan voksolni”, ha a szavazatának tétje van. Erről kell meggyőznie a választókat az elnöknek, és nem lesz könnyű dolga.

A referendum kiírása – vagy egyáltalán felmerülése – mögött áll egy másik számítás is. Ennek lényege, hogy a Szociáldemokrata Párt csak azért kormányoz(hat), mert a „rendes románok” nem vesznek részt eléggé nagy számban a választásokon. Ha az ő arányuk nőne, akkor nem „a korruptak pártja” nyerné a választásokat, hanem például a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vagy az USR. Se szeri, se száma az olyan nyilatkozatoknak – főleg az utóbbi formáció képviselői részéről –, amelyek arra utalnak, hogy a jobboldali vagy annak nevezett pártok támogatottsága (sokkal) nagyobb a teljes népesség, mint a ténylegesen szavazók körében.

Azonban az utóbbi néhány választás eredményei alapján nehezen mutatható ki egyenes összefüggés a részvétel és a PSD szavazati aránya között. Sőt, mintha az ellenkezője működne: 2014-ben például 32 százalékos részvétel mellett a szociáldemokraták a voksok 37 százalékát kapták, 2016-ban viszont a majdnem 40 százaléknyi urnához járuló polgár 45 százaléka választotta a PSD-t.

Méreg a PNL-nek

A PNL képviselői meglehetősen visszafogottan kommentálták a népszavazás hírét. Párton belüli források szerint a liberális vezetők attól tartanak, hogy ha sikerül is jobban mozgósítani a választókat a referendum révén, a plusz szavazatok elsősorban az USR-PLUS szövetség irányába mennek majd. A helyzet kísértetiesen hasonlít a 2016-osra, amikor a frissen elindult USR a PNL szavazótáborából hasította ki a maga közel 10 százalékos szeletét, a PSD pedig elsöprő sikert aratott. Ha beválik ez a forgatókönyv, a referendum egyetlen igazi nyertese az államfő lesz, aki mozgósítani tudja választótáborának – meglehetősen elégedetlen – USR-s részét az őszi elnökválasztások előtt.