Kiderült: ez áll Teleki Pál miniszterelnök búcsúlevelében


-A A+

Teleki Pál magyar miniszterelnök 1941-es öngyilkossága előtt írt, Incze Péter magántitkárához szóló eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be szerdán Budapesten, az egykori miniszterelnök halálának 78. évfordulóján a Fővárosi Levéltárban. A levelekből kiderül, mi vezethetett a miniszterelnök öngyilkosságához, amelyre hosszú ideig készülhetett – hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt. Incze Péter hosszú éveken keresztül az egykori miniszterelnök magántitkáraként dolgozott – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa kifejtette: eddig ismert volt a Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevél, amely az 1950-es évek végén került elő, de Teleki feleségének írt búcsúlevelét a mai napig nem találták meg. 

A most átadott két irat közül az egyik sokkal személyesebb, szikár hangvételű levél, amelyben többek között azt írja, hogy visszavonhatatlanul megutálta az embereket, valamint kéri Inczétől, hogy mindenféle külsőség nélkül temessék el és a sírkövére ne írják rá a nevét. A levél borítékján az Inczének sürgősen felirat olvasható – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a levelen nem szerepel dátum, ezért lehetséges, hogy nem az utolsó éjszakán keletkezett. A levélben a diákjait, a cserkészeket is megemlíti, amely ugyancsak jelzés lehet arra, hogy a levél nem a halála éjszakáján íródott. 

A másik, többször átdátumozott iratban puritán rendelkezés olvasható a temetéséről és a könyveiről, ebben azt kéri Inczétől, hogy búcsúztatására csak ő kísérje el. Ablonczy felhívta a figyelmet arra, hogy Teleki folyamatosan, már a 20-as évek végétől készült halálra. Erre utal a levél többszöri átdátumozása: Incze Péter 1929-ben kapta meg, de szerepel rajta az 1930-as, 1932-es, 1935-ös dátum is. A keltezéseket maga Teleki húzta át, majd 1938. május 15-én zárta a levelet azzal, hogy „mindez ma is változatlanul fennáll”. Ekkor lett az Imrédy-kormány kultuszminisztere – magyarázta a történész.

A történész arról is beszélt, hogy a miniszterelnök többször is próbált más állást találni a hozzá nagyon közelálló Inczének, erről több levél is tanúskodik. „Az egyik levélben, 1925-ből vagy 1926-ból, leírja, hogy nem tud fizetni a titkárnak, ezért szerzett neki munkát Afrikában, utazzon el és kezdjen ott új életet. A következő levélben pedig Teleki megpróbál neki állást szerezni a kultuszminisztériumban” – hívta fel a figyelmet.

Horváth J. András főlevéltáros emlékeztetett, hogy a levéltár régóta gyűjti a személyes és családi iratokat, 2006 óta számos jelentős irategyüttesre tettek szert. Hangsúlyozta: a most átadott iratokból kirajzolódik a két személy kapcsolatának a jellege, jelentősége és intenzitása.    Kenyeres István, a levéltár főigazgatója elmondta, hogy a dokumentumok hamarosan elérhetőek lesznek a fővárosi levéltár honlapján. Az Incze család hagyatéka a Teleki Pált érintő iratok mellett számos más dokumentumot és korabeli fényképeket is tartalmaz.








EZT OLVASTA MÁR?

X