A gyógyulás illúzióját kínálják Becali „ingyenes” klinikáján


-A A+

„Az Imunomedica Provita klinika a legjobb minőségű szolgáltatásokat kínálja a románoknak, mind a rákos, mind pedig a másfajta betegségek diagnózisa és kezelése esetében” – hangzik Gigi Becali üzletember „ingyen klinikájának” reklámja. Bukaresti lapvélemények szerint azonban nagyon meg kell gondolnia magát annak, aki ehhez az egészségügyi intézményhez fordul.

Magánklinikát működtet Bukarestben Gigi Becali, a FCSB futballcsapat tulajdonosa a klub korábbi irodáinak a helyén. Az ebben az egészségügyi intézetben végzett terápiák, kezelések eredményeit tudományosan azonban még nem igazolták, szakemberek szerint az ingatlanügyletekből meggazdagodott üzletember kórházában csupán a gyógyulás illúzióját kínálják, ezért pedig sokan hajlandóak még fizetni is. Megtehetik, mert a törvények egyelőre ezt nem tiltják, a komoly orvosok, szakavatott onkológusok pedig a legtöbb esetben egyszerűen félrefordítják a fejüket, úgy tesznek, mintha a nyilvánvaló sarlatánságot nem vennék észre.

A kórháznak két főrészvényese van: a90 százalékban Gigi Becali – aki állítólag 15 millió eurót fektetett be a kórházba – a tulajdonos, illetve 10 százalékban érdekelt Virgiliu George Vlaescu. Utóbbi arról vált nevezetessé, hogy szélsőjobboldali internetes oldalán vehemensen szorgalmazza a pszeudogyógyászati terápiákat, és önmagát „teológusnak, biofizikusnak és bioetikai doktornak nevezi. Vlaescu hét könyvet jelentetett meg a televízió káros hatásáról a gyermekek agyára, a század betegségének minősített prostitúcióról és a ragályosnak nevezett homoszexualitásról, de arról is írt, hogy a kötelező oltás visszahozza a kommunizmust, az orvosok pedig a gyógyszeripar rabjai.

A reklámokkal ellentétben azonban a klinikán a kezelések a legtöbb esetben nem ingyenesek. Mi több, ezek a „kezelések” voltaképpen nem is az orvosi közösség által elfogadott, tudományos alapokra fektetett gyógymódok – írja a bukaresti sajtó.

1000 euró egy fiola

A terápiák egyikét a „totális és helyi hipertermikus” kezelés jelenti, amelyet a rákos megbetegedésekben szenvedők esetében alkalmaznak. A lényege abban áll, hogy infravörös sugárzással mesterségesen magas lázat idéznek elő a betegeknél, abban a reményben, hogy az majd szétrombolja a rákos sejteket, ám – a klinika orvosai szerint – ez az eljárás más betegségeknél is hatásos.

Becali ingyenes kórházában egy-egy „totális hipertermikus kezelés” 600 lejbe kerül, de ha valaki előfizet a négy kezelésből álló sorozatra, megússza 2000 lejből. Azt, hogy kinek hány kezelésre van szüksége, a klinika orvosai döntik el, de a „gyógymód” legkevesebb négy kezelésből áll.

Ezt a módszert egyébként a világon sehol nem alkalmazzák, mivel gyógyhatására nincs tudományos bizonyíték. Vannak azonban „semleges” szakorvosok, akik szerint a helyi hipertermiás kezelés esetleg elősegítené a kemoterápia gyógyhatásait. A „hipertermikus” kezelést nem fizeti az egészségbiztosító, éppen azért, mivel gyógyhatása nem bizonyított, az ezzel kapcsolatos kutatások még javában zajlanak.

Becali kórházában a végső stádiumban lévő rákos betegek alávetik magukat a másik, itt alkalmazott „gyógymódnak”, az „intravénás lézerexpozíciónak”, abban a reményben, hogy pár hónapot még nyerhetnének. A klinika orvos-igazgatója, Valeriu Botea szerint ezt a gyógymódot valóban csak azoknál alkalmazzák, akik lemondtak a „klasszikus terápiákról”, a kemoterápiáról, a besugárzásról. Az orvos elismerte, a lézerterápiának nincsenek látványos eredményei, ebben az esetben pusztán tüneti kezelésről van szó. Ennek ellenére ez a legdrágább eljárás, mivel a gyógyszereket Németországból kell beszerezni, egy-egy fiola pedig 1000 euróba kerül.

A vér intravénás lézerbesugárzását egy orosz orvoscsoport fejlesztette ki, de 1981 óta csak elszigetelten alkalmazzák, mivel nem mutatható ki, hogy tényleges hatása lenne a rákos betegek gyógyítására. Ezért ezt a kezelést sem fizetik az egészségbiztosítók.

Ezzel a bizarr terápiával egyébként az amerikai onkológusok már az 1970-es években felhagytak, mivel nem vezetett eredményhez. Ezt a gyógymódot sehol a világon nem fizetik az egészségbiztosítók.

Fagyöngy, fekete böjt, oxigénterápia…

Becali klinikáján még mindig alkalmazzák az úgynevezett fagyöngy-kezelést. Ennek a „gyógymódnak” az atyja az 1861-ben született Rudolf Steiner osztrák antropozofikus, aki 1920-ban megjelent tanulmányában esküdött a fagyöngy rákellenes hatására. Azóta sem tudta bizonyítani senki az állítás igazságát, sőt, az Amerikai Rákellenes Társaság 1997-ben hivatalosan törölte a módszert a rákellenes gyógymódok sorából.

A másik gyógymód a fekete böjt, amely állítólag csodát tesz a cukorbajosok és a szkizofréniás betegek esetében. A klinika „gyógyászati menüjén” ott szerepel az oxigénterápia is, amely – állítólag – szintén hatásos a rák ellen. Ezek szerint a rákot a szervezet oxigénhiánya okozza, ezért ez a gyógymód helyreállítja a szervezet egyensúlyát, ösztönzi a metabolizmust és szétroncsolja a rákos sejteket.

Nem akarnak profitot?

Becali klinikáján egyáltalán nem használják a rákgyógyászat hagyományos eszközeit, a kemoterápiát, a sugárkezelést és a műtéteket. Sőt, a klinika „hipertermikus kezelésben” részesülő betegeinek más kórházakban kemoterápiás kezelésen is át kell esniük, mivel az Imunomedica Provita klinika orvosai szerint az előző gyógymód csupán arra jó, hogy fokozza a kemoterápia gyógyhatásait.

Az Imunomedica Provita klinika 2018 óta szerződésben áll a bukaresti egészségbiztosítóval, amely napi átlagban néhány tízezer lejt fizet a konzultációkért és a laboratóriumi analízisekért. Így 2018 januárjában 92, februárban pedig 118 konzultációért fizetett, ami egyben azt is jelenti, hogy a klinikát havonta több tucat beteg keresi fel. A klinika alkalmazottai szerint azonban a szociális okokból rászoruló betegek részére a kezelések egy részét maga Gigi Becali fizeti. Azoknak tehát, akik „szociális okokból” nem bizonyulnak rászorulóknak, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen a klinikán végzett terápiák jelentős részét nem fizeti az egészségbiztosító.

A klinika orvosainak állítása szerint a klinika tevékenysége során nem akar profitot szerezni, csupán a fizetések, a gyógyszerek, az adminisztráció ellenértékét kívánja biztosítani.








EZT OLVASTA MÁR?

X