Humorista, nyugatpárti, oligarcha bábja – kicsoda az új ukrán elnök?


-A A+

Humorista, jogász, EU- és NATO-párti, és bár korrupcióellenes, sokak szerint egy oligarcha bábja – így összegezhető a vasárnap 73,2 százalékkal Ukrajna új elnökévé választott Volodimir Zelenszkij személye.

Mint azt korábban megírtuk, az ukrán elnökválasztás második fordulóját a sajtó által elsősorban humoristaként ismert Volodimir Zelenszkij nyerte el a szavazatok közel háromnegyedével. Petro Porosenko korábbi elnök elismerte ellenfele győzelmét.

Már Donald Trump megválasztásakor számos szakértő figyelmeztetett arra, hogy a korábban mindössze milliárdosként és tévésztárként ismert jelölt győzelme éppen a politikai osztály hitelvesztésének, illetve a politika valóságshow-vá alakulásának volt köszönhető.

Feltehetően hasonló folyamatok zajlottak le Ukrajnában, ahol az elmúlt években a rendszerszintű korrupciótól a Krím-félsziget elcsatolásáig számos politikai botrány történt, nem szólva arról a dilemmáról, hogy az ország az Európai Unió vagy Oroszország irányába induljon el. Nem elhanyagolható tényező a gazdaság sem: a Vox rámutat, hogy Ukrajnában hiába választottak az elmúlt három évtizedben hol orosz-, hol EU-párti vezetőket, a legszegényebb társadalom maradtak, ami milliók emigrációját is elősegítette.

Ki ő és mit szeretne?

Zelenszkijt rendszerint humoristaként említi a sajtó, miután közismert tévéműsorában, A nép szolgájában éppen egy olyan történelemtanárt alakított, aki véletlenül az ország elnöke lett. Az új elnök ugyanakkor előszeretettel hasonlítja magát a néhai amerikai elnökhöz, Ronald Reagenhez. Zelenszkij jogász végzettségű és a Kvartal 95 filmstúdió tulajdonosa – politikai pártja ugyanezen a néven ismert.

Közismert nevén Ze meglehetősen keveset mond arról, hogy mit is szeretne tenni az országért a jövőben. Honlapján az áll, a célja „boldogabbá tenni az embereket Ukrajnában. Örömteli arcokat akarok látni mindenfelé”. Politikai programja szerint szeretné, ha bárki elindíthatná vállalkozását egy órán belül, útlevelet kaphatna 15 perc alatt és egyetlen másodperc alatt szavazhatna a világhálón. Növelné a foglalkoztatottak számát, elősegítené a lakhatást fiatal családok számára, azon dolgozna, hogy a fizetések és nyugdíjak emelkedjenek, a korrupció pedig csökkenne.

Mit szeretnének az ukránok?

Az elmúlt időszakban számos trend megfordult Ukrajnában: az emberek többsége a kilencvenes évek piaci reformjait támogatták a kezdetekben, mára azonban sok tekintetben másként gondolkodnak. Míg például 2002-ben 48 százalék támogatta a földek árucikké tételét, mára csupán 17 százalékuk helyeselné, a kisvállalkozások privatizációját pedig az 1992-es 56,2 százalék helyett csupán 32,2 támogatja.

Ez utóbbi elképzelést ugyanakkor beárnyékolja, hogy Zelenszkij mögött – hangoztatott elitellenessége ellenére – éppen Ukrajna egyik legnagyobb oligarchája, Igor Kolomojszkij áll nemcsak mert műsora az említett férfi televíziócsatornáján fut, hanem egyéb kapcsolatoknak is köszönhetően. Kolomojszkij Porosenko leköszönő elnök régi ellenfele, és sokan tartanak attól, hogy Zelenszkij csupán eszköz számára – amit az új elnök cáfol.

Ze ugyanakkor azt ígéri, hogy a demokrácia különböző eszközeit, így például népszavazásokat alkalmazva erősíti meg a népakaratot, emellett megszüntetné a parlamenti immunitást és megreformálná az igazságszolgáltatást. Fontos akadályt jelenthet egyébként, hogy az ukrán parlamenti választások őszre várhatók, addig pedig Porosenko koalíciója uralja az intézményt.

És Oroszország?

Zelenszkij szerint szükség van párbeszédre Oroszországgal, és békét kell teremteni Ukrajnában, ugyanakkor nemzetközi segítséget kérne, hogy az „ideiglenesen elcsatolt” területeket visszaszerezzék, és az okozott károkat megfizettessék az agresszorral. „A nemzeti érdekek és területek nem lehetnek alkudozás tárgyai” – fogalmazott.

Az új elnök emellett szeretné, ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

Mint azt korábban megírtuk, az ukrán az egyetlen államnyelv Ukrajnában, de a fejlesztéséről más elképzelései vannak Volodimir Zelenszkij csapatának, mint ami a parlament előtt lévő nyelvtörvény tervezetében áll.







EZT OLVASTA MÁR?

X