Minél agresszívebb egy választási kampány, annál kevésbé éri el a hazai társadalom ingerküszöbét, hiszen mások az emberek prioritásai – véli Cristian Pîrvulescu. A politikai elemzőnek az európai parlamenti választások kampánya utolsó száz méterén elgondolkodtató diagnózisa van a román-magyar viszonyról is. Egészségtelen lenne, ha többség és kisebbség egymás iránti érdektelensége, közönye oda fajulna, hogy ezt a viszonyt már csak a politikusok tudnák bármilyen irányba elmozdítani – állapítja meg, egyben azt is sejteti: ettől a helyzettől ma Romániában egyáltalán nem állunk távol.

Európai körültekintése tanúbizonyságaként értelmezem azt, hogy panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a parlamenti pártok EP-listájára, amelyeken túl kevés a nő, nem tartják be az esélyegyenlőség elvét. Mire jutott a tanács ez ügyben?

A választások után mutatja majd be a CNCD erre vonatkozó következtetéseit. Mert azok a politikai pártok, amelyek megjelentek a tanácsnál szervezett találkozón – nem túl sok alakulat és nem a legfontosabbak, a PSD és a PNL például álláspontot sem küldött –, az USR-PLUS, a Pro Románia és a PMP úgy vélte, hogy egy közvélemény-kutatás nem szolgálhat alapként egy, a pártok ellen ebben a témában megfogalmazott vádhoz. Szerintük a kötelességüknek eleget tettek: nőket is felterjesztettek a listáikra, azonban jelenleg nem tudhatják, hogy közülük hányan szereznek majd európai parlamenti mandátumot. Ezért a CNCD megvárja a választások eredményét, és annak alapján megállapítja majd, hogy valóban megalapozott-e a kritika, miszerint nem biztosították a nők méltányos képviseletét.

Rögtön hozzátenném mindehhez: én egy olyan panaszt vállaltam magamra itt, amelyet valaki más – nem tudom, hogy ki – nyújtott be az én nevemben. Azonban én így tartottam természetesnek, hogy utólag felvállalom, ráadásul a tanács már hozzálátott a procedúrához, értesítette a pártokat és így tovább. Nagyon bonyolult lett volna visszafordítani az egészet hivatalból indított eljárássá. Ráadásul, szerintem nagyon jól jön ebben a témában a vita, én ezt is támogatom ezáltal. Másfelől meg a hazai diszkriminációellenes törvénykezés éppen elég elemet tartalmaz, európai szinten pedig épp elég sok a követendő példa ahhoz, hogy a pártokat arra lehessen késztetni: nagyobb tisztelettel forduljanak a nemi esélyegyenlőség kérdéséhez.

Milyen más elemeket azonosított még be ebben a kampányban, amelyek az említetthez hasonlóan ellentmondanak az európai elveknek, értékeknek?

Úgy látom, hogy itt elsősorban országos, nem pedig európai szintű közvita folyik, bár az Európai Uniót ebben elég gyakran használják alibiként, olykor meg egyenesen ellenségképként. A hazai közvéleményt a politikai pártok teljes tudatlanságban és értetlenségben tartják a tekintetben például, hogyan is működik az Európai Parlament, hiszen az egyes projektek anyagi támogatásának témájától el egészen a nemzeti érdekekig szinte semmi nem úgy történik, nem úgy van tulajdonképpen, ahogy ezeket bemutatják azok a politikusok, akik ráadásul Európa-pártiakként tüntetik fel magukat.

Ráadásul szinte hihetetlenek ebben a választási kampányban a vehemens támadások az emberi jogok és az Európai Unió értékei ellen. Mindeközben azonban, furcsamód ez nem egy olyan EP-kampány, amely valamiben kitűnne, mindössze annyi történik, hogy a támadások váltak szisztematikusabbá. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy 2009-től, de hangsúlyosabban 2014-től ez valójában egy tendencia.

Nem mondhatom, hogy ez elkerülhető volt, de látnunk kell, hogy az Európa-ellenesség kísértése jelentős a román pártok egy része számára. Ők megpróbálnak menet közben magukhoz hódítani egy olyan választói réteget, amely az 1990-es években alakult ki a Nagy-Románia Párt ideológiai és kulturális hatósugarában, és amely Románia Európai Unióhoz való csatlakozásával sem változtatta meg az opcióit. Mindössze annyi történt vele, hogy valamelyest eltájolódott azáltal, hogy a politikai és később a fizikai létből is eltűnt a pártvezér, Corneliu Vadim Tudor. Ezt a választói rétegek gyűjtik most egybe a pártok, de főként a PSD, amelyben eleve megtalálhatjuk a román szélsőjobb 2000-es években felbukkant vezetőit, köztük Olguța Vasilescut, aki például a nagy-romániás ifjúság vezetője volt, netán Codrin Ștefănescut, de vannak még rajtuk kívül mások is, bár nem épp ennyire kiugró szerepkörben.

Ezt a tendenciát azonban én nagyon veszélyesnek tartom, hiszen még jobban eltájolja a román választói bázist, amely amúgy is egy olyan politikai hangulatban él, amelyben teljesen érdektelen az, hogy mi történik az országhatárokon kívül, mintha megengedhetnénk magunknak Romániában egy ilyen jellegű önteltséget.

Jó, de végül is mennyi lehet százalékban ez a szélsőséges választói réteg? Emlékeim szerint még a Nagy-Románia Párt fénykorában is olyan 15 százalék körülire volt tehető…

Ennél több volt, olyan 20 százalék körüli, sőt, 2000-ben akár 23 is. Ennyire becsülték a nacionalista szavazók számát, azokét, akik nem szavaztak szabályszerűen a Nagy-Románia Pártra. Erre a tényre úgy kell tekinteni, hogy a román választóknak egyharmadát mindig is azok tették ki, akiket az Európa-ellenes szólamokkal befolyásolni lehetett – ráadásul nálunk egy meghosszabbított ilyen hangolású kampányról is beszélhetünk, amely nem  kapcsolódott föltétlenül és kizárólag a választási kampányhoz.

Ami fontos viszont, hogy ez egy hangadó választói réteg, amelyet a PSD igyekszik hozzáilleszteni a főként vidéki környezetben élő szimpatizánsaihoz, és amely a nacionalizmusa mellett Európa-ellenes is, továbbá hajlik a mindenféle összeesküvés-elméletekre. Ilyen tekintetben például a Soros-ellenesség nem egy új találmány, hiszen Romániában a Soroshoz kapcsolódó összeesküvés-elméletek már az 1990-es évek elejétől léteztek, ezeket pedig jobbára a Nagy-Románia Párt tartotta életben, illetve azok a nemzeti kommunisták, akik szintén erre a tendenciára ültek fel.

Annak volt tulajdonítható az, hogy a szélsőséges pártok nálunk általában alacsony szavazatmennyiséget kaptak, hogy a PSD-nek mindenkoron és mindenik formájában volt egy erőteljesen nacionalista irányultsága. Nem volt viszont antiszemita, és most is, ha közelebbről megfigyeljük, akkor a Soros-ellenes diskurzusa is az antiszemitizmus határmezsgyéjén helyezhető el, a Netanjahuval és Izraellel való barátságot pedig mindig jó érvként használhatják az antiszemitizmus érvének lebontására azok a politikusok, akik ezeket az összeesküvés-elméleteket népszerűsítik.

Akarva akaratlanul, volt európai téma is ebben a kampányban: nemrég zajlott le Nagyszebenben az informális EU-csúcs. Milyen szerepe, jelentősége volt ennek a kampányidőszak vonzatában? Végül is fontos volt-e vagy sem az, ami ott történt?

Az uniós vezetők informális találkozója, amelyre 27 állam- és kormányfő jött el Nagyszebenbe, tulajdonképpen egy két éve beütemezett esemény volt, amelyet maga Jean-Claude Juncker jelentett be, és amely tulajdonképpen a Brexit utáni európai egységet hivatott volna bizonyítani. A Brexit azonban nem történt meg, így inkább az összetartozásról szóló, de erőteljes motiváció nélküli rendezvénnyé vált, amely a szervezés tekintetében Klaus Johannis államelnök személyes, de a kormány által bojkottált sikere volt.

Erdély szempontjából azonban a kampány sorsdöntő fordulata volt ez. Tudjuk, hogy Erdély immáron hagyományosan fontos szerepet játszik a választásokon, itt él a választóknak a harmada, az a réteg, amely az ország politikai képviseletét egyik vagy másik irányba elmozdíthatja. Azt is láthattuk ugyanakkor, hogy 2016-ban a nacionalizmusnak tulajdoníthatóan is, és ellentétben azzal, ami a korábbi választásokra jellemző volt, Erdély masszívan a PSD-re szavazott. Pont ezért fordulópont ez a nagyszebeni EU-csúcs, hiszen az erdélyi választók szemében Klaus Johannis az európai irányvonal főtámogatójaként tűnhetett fel, így sikerült bebiztosítania magának egy bizonyos mérvű választói támogatottságot. Sőt: még a Regát urbánus választói rétegét is sikerült megszólítania.

Nem mondom, a csúcsértekezleten voltak európai témák is, de pörgessük csak vissza, hogyan is történt az egész: a nagyszebeni Nagypiac téren, a polgármesteri hivatal előtti placcon lelkes tömeg európai szólamokat skandál, miközben ugyanez idő tájt Iași-ban Liviu Dragnea, a PSD nagygyűlésén tajtékzó Európa-ellenes diskurzusa hangzott el egy másik tömeg előtt. Ez az érem két oldala: egyfelől tehát ott van az európaiság, másfelől a megrögzött Európa-ellenesség, és ez utóbbi kampány még folytatódik majd.

Nagyszeben inkább a választási részvételre való ösztönzés szempontjából volt fontos, ráadásul egy olyan réteget érint, amely általában nem vett részt a választásokon, a határozatlan választók táborát gazdagította.

Az Európai Unió Tanácsának román soros elnöki mandátuma a végéhez közeledik, az országnak pedig ez idő alatt sikerült exportálnia a belpolitikai konfliktusait, a kétfejű vezetés a csúcsértekezlet helyszínén is megfigyelhető volt: Johannis elnök volt a csúcs házigazdája, miközben azok közül senki nem volt jelen, akik az EU tanácselnökség mindennapjaival foglalkoznak a kormányban. Milyen jelzés adtunk le ez által Európának, az uniós vezetőknek?

Nem hinném, hogy túlságosan meglepődtek volna ezen. Olyan valóság volt ez, amelyet már előzőleg megismertek, és erre maga Emmanuel Macron francia elnök is jelentőségteljes utalást tett Nagyszebenben. A Dăncilă-kormány úgy döntött, hogy nem képviselteti ott magát miniszteri szinten, csupán Alexandru Victor Micula európai ügyekért felelős államtitkár volt jelen a soros elnökség képviseletében.

Nem sok technikai egyeztetésre került ott sor, bár lett volna erre lehetőség, és itt mutatkozik meg a legnagyobb gond: miközben a kormány a hazafisággal parádézik, a minimálisra redukálta, minisztériumi hivatalnok szintjére csökkentette nagyszebeni jelenlétét, holott bizonyos témákat megvitathatott volna éppenséggel.

Teljesen véletlenszerű volt ugyanis az, hogy Angela Merkel kancellár elutasította a környezetvédelemről való egyeztetést, hiszen előzőleg egy hat államvezető által aláírt levélben javasoltak egy ilyen beszélgetést, környezetvédelmi egyezményt, amelynek Nagyszebenben kellett volna megvalósulnia. A német kancellár asszony azonban azt mondta, hogy máskorra halasztják ezt. De ha ez megvalósult volna – hiszen senki nem tudhatta, hogy mi lesz Merkel reakciója erre, utolsó pillanatban döntött így – Románia nem tudott volna részt venni a tárgyalásokon, mert nem lett volna olyan rangú embere a helyszínen, aki erről érdemben egyeztetni tudott volna.

Mindent egybevetve: a nagyszebeni EU-csúcs a ceremónia köré épült és minden jól ment. De ennek a szétszakadt Romániának a képe, amelyben van egy Európa-párti, illetve egy Európa-ellenes – a demokrácia elveit és a jogállamiságot elutasító – vonal, valójában már korábban, a Kövesi-ügy kapcsán is megjelent a nemzetközi sajtóban. Akkor a teljes nemzetközi, illetve európai közvélemény számára egyértelművé vált, hogy Románia ugyanabban az iliberális irányzatban helyezhető, amelyben Magyarország és Lengyelország is.

A nagyszebeni EU-csúccsal egy időben Erdélybe látogatott Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Hogyan tekint erre a látogatásra, ami a magyar közösség számára fontos, a román sajtóban azonban elenyésző visszhangú esemény volt?

Sajnos, a román sajtó nem érdeklődik azok iránt a témák iránt, amelyek nem köthetők szigorúan Romániához. Ez lehet itt az egyik ok, ami miatt az európai témák általában sem jutnak el hozzánk. És itt azt mondhatom, hogy a helyzet ugyanolyan rossz, mint a kommunizmus idején, csupán az okok mások. Ugyanakkor a román sajtónak pontosan az a fogyasztói tábora, amelyet kiépített magának.

Orbán Viktor látogatása kampánylátogatás volt olyan körülmények között, hogy a Fidesz támogatói bázisának nagy része Erdélyben van. Itt a magyar lakosság nagyobb arányban támogatja a magyar miniszterelnököt, mint akár Magyarországon. Ez amúgy egy nacionalista vonal, amely az utóbbi időben tovább gördült, de amely ugyanakkor érthető is, hiszen a teljes magyar közösség megtapasztalhatta jogainak limitálását a kommunizmus idején, de a rendszer bukása után is, így azok felé a pártok felé fordult, amelyek ilyent tekintetben hangosabbak voltak. Itt az is egyértelmű volt, hogy ennek a helyzetnek nem a magyar baloldal lesz a nyertese.

Azonban ebben az egészben nagyon nagy jelentősége van annak, hogy Orbán Viktornak sikerült bebetonoznia magát a hatalomba: ahogy ez a jelenség egyre erőteljesebb lett, a magyar közösség arányosan ezzel egyre engedelmesebbé vált.

De tudja, hogy végül is mi itt az alapvető gond? Például az, hogy ahogy nálunk a románokat nem érdekli, mi történik a magyarokkal, ugyanolyan mértékben a romániai magyarokat sem érdekli, hogy mi történik Romániában. Tehát van itt egy olyan kétoldali megrekedtség, amelynek közép és hosszú távon katasztrofális következménye lesz bizonyára. És ezt azért mondom, mert hovatovább ebben a helyzetben az egyetlenek, akik a román-magyar viszonyban bármit is előremozdíthatnak, egyeztethetnek, a politikusok lesznek. Ezt konszociációs, érdekcsoportos demokráciának hívják, amelyre a magyarság azáltal ítéli saját magát, hogy nem érdeklik őt a hazai témák, problémák. És persze fordítva is igaz ez.

Itt azonban van egy életbevágó gond az RMDSZ számára. A közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a szövetség az 5 százalékos választási küszöb alatt van jelenleg, ez által pedig semmiképp sem sikerül két EP-képviselőt küldenie Brüsszelbe – legjobb esetben egyet, és csak nagyon soron kívüli helyzetben lehetne szó egy másodikról is. Mert 5 százalék valóban többet jelent 3 százaléknál, amennyi szükséges egy képviselőhöz, de egyben 6 százalék alatti eredmény is, ami viszont két képviselő biztosításához lenne szükséges.

Ezt láttam én a közvélemény-kutatások zömében, amelyeket nyilván tartózkodóan szemlélek, azonban ezek az adatok mégiscsak azt mutatják, hogy az RMDSZ valahol a 4,5 százalék körül mozog. Ilyen tekintetben nem érthető Kelemen Hunor Budapesttel szembeni attitűdje, ami kontraproduktív, hiszen az RMDSZ csak akkor maradhat jelentős politikai erő Romániában, ha a magyar közösség masszívan támogatja a választásokon…

Orbán Viktor azonban egyértelműen az RMDSZ-re való szavazásra buzdított. Tiszta üzenetet fogalmazott meg ebben a tekintetben…

Az kérdéses számomra, hogy ez az ösztönzés mennyire váltható szavazatokra, hiszen az RMDSZ-szel szemben eleve van egyfajta elégedetlenség a magyar választókban, akik ilyen értelemben megmaradhatnak csupán Fidesz-szavazóknak. Tudja, ez valamelyest hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor a román választópolgár, aki elégedetlen a PSD-vel, nem látja, hogy miért kellene elpazarolnia a szavazatát a PNL-re. A román politikában erre a két pártra van alternatíva, az RMDSZ-re azonban nincs, hiszen ez a konszociációs demokrácia lényege: ahhoz, hogy egy kisebbségnek erős képviselete legyen, egyetlen politikai alakulatra van szükség.

Éppen ezért a magyar közösségben kudarcos volt minden törekvés, ami a politikai pluralizmus megteremtésére irányult. Nem volt meggyőző, így eltűnt az a két konkurens párt is, amely az idők során megjelent alternatívaként. Így az elégedetlen szavazók egy része a Fidesz felé fordult. Éppen ezért mondom, hogy nem értem Kelemen Hunort, aki letért az erdélyi magyar vezető klasszikus útjáról, és Orbán Viktor helytartójává vált. Ez az ő választása, de nagy veszélyekkel jár, ami a romániai magyar kisebbséget illeti.

Ami az EP-választásokon való részvételt illeti, az RMDSZ ugyanabban a helyzetben van, amelyben a PSD is: egy magas román választói részvétel előnytelen számára.

Az EP-választások kapcsán rukkolt elő a Digi24 hírtelevízió azzal az elmélettel, miszerint a PSD rossz eredménye Viorica Dăncilă kormányfőt helyezheti a pártelnöki székbe, miközben Liviu Dragneának leszámolásra kell várnia pártján belül. Mennyire tarja elképzelhetőnek ezt a feltételezést, amely leginkább arra alapoz, hogy a kormányfő az utóbbi időben mintha függetlenedett volna a főnökétől?

Dăncilă asszony függetlenedése pont annyira fontos itt, mint amekkora támogatottságnak örvend ő a pártján belül. Ugyanis Dăncilă asszonynak egyetlen támogatója a PSD-n belül maga Liviu Dragnea, így eléggé körülhatárolt a politikai függetlensége. Persze fontos tisztségben van: kormányfő és egyben pártja ügyvezető elnöke is, erről sem szabad megfeledkeznünk. Azonban Liviu Dragnea bebiztosította magának, hogy csupán a kongresszus válthatja le őt, tehát a párt teljes tagsága kell ehhez. Létrehozott egy olyan helyzetet, hogy bármilyen katasztrófa esetén ő nem lehet azonnali áldozat. Az egyetlen katasztrófa, ami bekövetkezhet ilyen tekintetben a választások után, az az, hogy elindul egy zúgolódás a PSD parlamenti képviseletében, gravitálás a Pro Románia felé és támogatást nyerhet egy bizalmatlansági indítvány is, amely megbuktatja a kormányt. Tehát azt szeretném itt hangsúlyozni: nem látom, hogyan vehetné át Dăncilă asszony a Dragnea-féle örökséget. Hiszen Liviu Dragnea ügyei valóban bonyolultak, de ezek első sorban jogi jellegűek, miközben a Dăncilă asszony problémája leginkább a politikai támogatottságához kapcsolódik.

Az érdekeik azonban különbözhetnek: Viorica Dăncilă kijátszhatja az európai biztosi kártyát, ami azt jelenti, hogy ő addig akar miniszterelnök lenni, amíg a pártja nem tesz javaslatot a biztosi tisztségre, akkor meg váltani akar, amiben esetleg összetűzésbe kerülhetett Liviu Dragneával. Ahhoz azonban, hogy ezt a tisztséget megszerezze, jó viszonyt kell ápolnia bizonyos struktúrákkal itthon és kint, Európában is. Ebből is könnyen megérthetjük például azt, hogy miért nem kockáztatta meg a törvénykönyvek sürgősségi rendelettel való módosítását.

Tehát ő azért nem lehet alternatíva Dragneára, mert nincs meg a kellő politikai támogatottsága. Éppen ezért támogatta őt a PSD elnöke. A két előző miniszterelnök – Sorin Grindeanu és Mihai Tudose – sem volt a párt nagymenője vagy hangadója, de volt némely támogatottságuk a helyi szervezetek szintjén. Viorica Dăncilă még ezt sem mondhatja el magáról: vegyük példaként erre a PSD Teleorman megyei szervezetét, amely szintén nem az ő, hanem Liviu Dragnea ellenőrzése alatt áll. Így meg nincs, ahogy a vezetést átvennie. Ha valami abszolút katasztrófa történne – amiben én ezúttal nem hiszek – ő inkább Dragneával együtt bukna meg. Jelen pillanatban könnyebben elképzelhetőnek tartom a parlamenti többség megváltozását, mint azt, hogy összehívják a PSD kongresszusát Dragnea leváltására, akit egyébként nem a PSD egy szűk elitje, hanem egy teljes párt helyezett tisztségbe. Tehát Dragnea bebiztosította magának, hogy ne kerülhessen sor olyan pártütésre, amilyen Năstase, Geoană vagy Ponta esetében történt. Annál is inkább, hogy az, aki ezekben aktívan részt vett, maga Liviu Dragnea volt. Ő 2005-ben szerezte meg országos szinten az első fontos politikai tisztségét, 2009-ben már a PSD főtitkára volt, és ezzel már el is kezdte a Ponta eltávolítására irányuló akcióit, megerősítette a hatalmát a helyi szervezetekben és azt szállította nekik, amit megígért: a jogállamiság lábbal tiprását és a korrupcióellenes harc derékba törését. Ebben az egészben Viorica Dăncilă csak egy báb.

Kevés idő van még a május 26-i választásokig, a kampány végig, amelyet szerintem már mindenki nagyon vár, hiszen hónapok óta tart. Ennek fényében is kérném, reflektáljon arra: hogyan körvonalazódnak az elkövetkező választási megmérettetések?

Idén ősszel kerül majd sor az államelnök-választásokra, a mostani kampányban viszont már körvonalazódott, hogy milyen is lesz az.

Amit most látunk, az egy államelnöki kockázatvállalás, hiszen nem is, hanem két kampány zajlik most: az EP-választásé és a referendumé. Ez utóbbi esetben az alacsony részvétel az érvénytelenítéshez vezethet, ami hatalmas gondot jelent majd ősszel Klaus Johannis elnöknek. Tulajdonképpen ő ezt az egész választást egy, a személyére vonatkozó népszavazássá alakította át, egyfajta államelnök-választások előtti államelnök-választássá. Ő azt mondta, hogy ez egy jogállamiságról szóló referendum, azonban itt tulajdonképpen egy eléggé kockázatos népszavazást látunk, amely minden oldalról negatív kampánnyal járt: az államelnök sokkal többször nyilatkozott, mint kampány előtt, beszállt a PNL kampányába a PSD ellen, miközben a másik oldalon Liviu Dragnea összekapcsolja az államelnök személyét a Románia-ellenes összeesküvés-eleméletekkel. Úgyszólván standard, szélsőségekig vitt negatív kampányról beszélhetünk, amely az államelnök-választási kampány hangulatát is előrevetíti.

Ha a PSD-nek jó, a PNL-jét felülmúló eredménye lesz a mandátumszám tekintetében, és a referendum is érvénytelen lesz, akkor Liviu Dragnea államfőjelölt is lehet, ráadásul egyáltalán el nem hanyagolható esélyekkel, mert a közvélemény-kutatások egy olyan jelenlegi helyzetet tükröznek, amely három héten belül gyökeresen megváltozhat.

Másfelől viszont, ha a „fogadás” Klaus Johannis javára dől el, és a referendum érvényes lesz, az esélyei sokkal jelentősebbek lesznek – még akkor is, ha a PSD-nek alkalmasint előnye is lesz a PNL-hez viszonyítva.

Mindez pedig arra enged következtetni, hogy az őszi kampány sokkal erőszakosabb lesz, mint amit eddig láttunk. Egyelőre azonban még az sem tisztázott, hogy ki lesz a PSD államelnökjelöltje, ami viszont biztos: a szociáldemokraták mindent megtesznek azért, hogy a referendum ne legyen érvényes, és ez egy olyan kockázat, amelyet Klaus Johannis tudatosan magára vállalt az indítványozásakor.

Mekkora EP-választási részvételre számít, és segíti-e itt végül is a referendum ezzel egy idejű megszervezése, amelyen valami olyanszerű kérdésre kell válaszolniuk az embereknek, hogy „ló, kérsz-e abrakot” – persze, valamivel bonyolultabb megfogalmazásban, hogy fontosnak tűnjön a kérdés?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Azonban az már most is sejthető, hogy akik részt vesznek a választásokon zömében a korrupcióellenes harcot is támogatni fogják, viszont a referendum részvételi aránya alacsonyabb lesz az EP-választási részvételnél, bár pontosan nem lehet megbecsülni, hogy mennyivel. Láttam olyan közvélemény-kutatásokat is, amelyek 40 százalékra teszik az EP-választások részvételét, miközben a referendumét ennél 14 százalékkal kevesebbre, amiből úgy tűnik, hogy nem lesz meg az érvényességéhez szükséges létszám.

Hozzátenném: a közvélemény-kutatások nagyon illékony dolgokat mérnek, hiszen nagyon sok áll azon, hogy mi történik még a kampányban a következő napokban.

De tudja, mi a helyzet? Minél agresszívebb a kampány, annál kevésbé éri el a hazai társadalom ingerküszöbét, hiszen az emberek prioritásai mások. Persze, van egy 10 százalékos keménymag, amely követi a közéleti történéseket a tévében és a közösségi oldalakon, azonban a fennmaradó 90 százalék nem ezt teszi, és ez itt a legfontosabb kérdés: ez utóbbiak ott lesznek-e az urnáknál?