Elmaradt az euroszkeptikus áttörés a vasárnapi európai parlamenti választásokon, de erősödtek az euroszkeptikus pártok olyan jelentős országokban is, mint Franciaország vagy Olaszország. De az nem igaz, hogy mindenki, aki kiábrándul az EU-ból, az euroszkepticizmus és a szélsőjobboldal irányába mozdul el – nyilatkozta a Maszolnak az EP-választások eredményeiről László Róbert, a Political Capital választási szakértője.

A magasabb részvételt az összeurópai témák megjelenésének tulajdonítja a Political Capital elemzése. Melyek voltak ezek?

Korábban a magyarországi EP-választásokon leginkább belpolitika témák dominálták a közbeszédet, 2015 óta azonban a kormány a migrációt tette meg a legfőbb belpolitikai témájává. Azóta az ellenzék is több európai vonatkozású témát hozott be a belpolitikai színtérre, a béruniótól az Európai Ügyészségen át egészen a klímaváltozásig.

Hogyan festett a kampány Magyarországon?

A Fidesz a mandátumok kétharmadát szerette volna megszerezni, első alkalommal egy olyan választáson, ami tisztán listás. Háromszor is kétharmadot szereztek ugyanis Magyarországon, de olyan választási rendszerben, ami durván megerősíti a győztest. Orbán szerette volna minden kritikusának odadörgölni, hogy egy arányos rendszerben is tud kétharmadot szerezni, de ez végül nem jött neki össze, igaz, közel került hozzá. A közhiedelemmel ellentétben egyébként az EP-választási eredmények sem tükrözik pontosan a választói akaratot, hiszen az 5%-os küszöb alatt teljesítő pártokra leadott szavazatok elvesznek; ezért lett volna lehetséges, hogy a Fidesz 55%-os eredménnyel kétharmadot szerezzen.

Ennek érdekében keményen mozgósítottak, a tavalyi 2,6 milliós bázisukból reálisan arra lehetett számítani, hogy maximum 2 milliót tudnak egy jóval kisebb téttel bíró választáson mobilizálni. Végül a nyomasztó médiafölénnyel, a szinte kizárólagos köztéri jelenléttel, a Kubatov-listákra épülő gépezettel 1,8 milliót sikerült. A rossz állapotban lévő, jóval szűkebb anyagi mozgástérrel rendelkező, a média jelentős részéről kiszorított, belső feszültségekkel terhelt ellenzékről viszont nem lehetett belőni, hány embert képes mozgósítani. A pártok közötti rapid átrendeződést nem is jelezte előre egyik közvélemény-kutató sem.

Minek köszönhető uniós szinten a liberálisok és zöldek erősödése? Lehet-e igaz az a hipotézisem, hogy a címkézés előbb-utóbb visszájára fordul, mint ahogyan a nacionalistáknál is történt, és a liberális, illetve ökológiai kérdésekben elkötelezett erők akár ebből is profitáltak?

Európai szinten is megjelent az orosz befolyás kérdése, mind a propaganda, mind az energetika terén. A környezetvédelmi ügyeknek, ha más is a fókusza, kapcsolódnak az orosz befolyáshoz is. Legkésőbb a Strache-botrány sok ember számára világossá tette, hogy az oroszok képesek a médiaviszonyok befolyásolására, és hogy ennek túlárazott közbeszerzések formájában fizetik meg az árát a magukat a nemzeti érdekek képviselőjének hazudó politikai erők. A téma iránt érdeklődő szűk kör számára persze ez eddig is világos volt, de a buborékon túlra a Strache-botrány juttatta el mindezt. Sosem tudjuk meg, hogy ez milyen mértékben hatott a választási eredményekre, de bizonyosan volt valamennyi szerepe.

A klímaváltozásnak pedig egyre kézzelfoghatóbb jelei vannak az emberek életében, nemcsak a jegesmedvés fotókon érzékelik, és a fiatalok is fogékonyak rá. Látni kell azt is, hogy az euroszkeptikusoktól való félelem egyszerre jelent meg a hagyományos pártok népszerűségének megkopásával: így az Európai Néppárttól (EPP) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségétől (S&D) elpártolóknak csak egy része sodródott az euroszkeptikusok felé, sokan viszont a liberális és zöld válaszokat találták szimpatikusnak. Ezzel nem számolt Orbán Viktor; ő abban bízott, hogy a mainstream felől tömegével áramlanak az euroszkeptikusok felé a választók.

Elmaradt ugyan az euroszkeptikus áttörés, de az mára nem kérdés, hogy jelen vannak és erősödnek, olyan jelentős országokban is, mint Franciaország vagy Olaszország. A mostani eredmények milyen irányba mutatnak, várható a közeljövőben áttörés a részükről?

2016-2017-ben tényleg megállíthatatlannak tűnt a populista trend, aminek a Brexit és Trump győzelme volt a két leglátványosabb jele. Az általad említett két ország mellett a német AfD is felszálló ágban volt, Ausztriában kormányra került a szélsőjobb, de még olyan erős immunrendszerű országokban is komoly volt az aggodalom, mint Hollandia vagy Svédország. Azóta azonban a visszarendeződés jelei is látszanak, lásd a baloldal magára találását Spanyolországban, az EP-választásokon a liberálisok és a zöldek előretörését, miközben több euroszkeptikus párt mérsékeltebb eredményt ért el a vártnál.

Az tehát nem igaz, hogy mindenki, aki kiábrándul, az euroszkepticizmus és a szélsőjobboldal irányába mozdul el. Hogy mi történik a továbbiakban, attól is függ, hogy az Európai Unió mennyire találja meg a válaszokat saját válságára, de még több múlik a tagállamok Európa-párti kormányainak teljesítményén. Egyelőre nem egyértelmű, hogy az elmúlt néhány évben csak kilengett az inga, és most visszaáll a rend, vagy csak átmeneti a visszarendeződés, és újabb lendületet vesznek a populisták.

Mennyire jelezhetnek előre EP-választások valódi párterősödéseket? Gondolhatunk a brit Brexit Pártra, a magyarországi Momentum-eredményre akár.

Minden választás erőfelmérés. Magyarországon az önkormányzati választás közelsége pedig a pártok felkészülését is meg fogja határozni, korábban lezárt kérdések újra megnyílnak.

A különböző választások eltérő részvételi aránya miatt persze mindig óvatosnak kell lenni, de a pártok egymás közötti erőviszonyait világosan megmutatja egy EP-választás is.

Különböző országokban jelentősen eltér a választási részvétel. Szlovákiában 22,74 százalék szavazott, Belgiumban 88,47, hogy a két végpontot hozzam fel példának. Ez minek köszönhető?

Leginkább azon múlik, hogy az adott országban milyen téttel ruházzák fel az aktuális EP-választást. Azt se felejtsük el, hogy Belgiumban elvileg kötelező a szavazás, ha nem is szankcionálják a távolmaradást. Szlovákiában pedig mindig nagyon alacsony volt az EP-választási kedv, ráadásul épp túl vannak egy számukra jóval nagyobb téttel bíró elnökválasztáson – ilyenkor a pártok és a választók is fásultabbak.