Úzvölgyi temető: nagy a titkolózás a román parcella dokumentációja körül


-A A+

Ismeretlen okból rejtegetik a dormánfalviak az úzvölgyi román parcella megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki kivitelezési tervét. A Bákó megyei település önkormányzata szerint az iratok a védelmi tárca „gondoskodásából készültek”, a minisztérium viszont azt állítja, hogy a város maga szerezte be a dokumentációt, amit biztos, ami biztos alapon egyik intézmény sem hajlandó kiadni.

A közpénzből megvalósuló beruházások esetében szigorúan be kell tartani a kapcsolódó dokumentáció kidolgozásának a rendjét. A vonatkozó jogi norma értelmében az első szakaszban el kell fogadni a koncepciót (nota conceptuală) és a terv vázlatát (tema de proiectare). Ezután készül el a megvalósíthatósági tanulmány – nagyobb beruházásoknál egy előtanulmány is –, majd az építési engedély kiállítása következik, illetve – az utolsó szakaszban – a műszaki kivitelezési terv kidolgozása.

Az úzvölgyi temetőben létrehozott román parcella kapcsán a felsorolt összes dokumentum elérhető az interneten, kivéve a 2. és a 4. szakaszban elkészült iratokat, azaz a megvalósíthatósági tanulmányt és a műszaki kivitelezési tervet. A megvalósíthatósági tanulmány elfogadásáról szóló 2018/144. számú helyi tanácsi határozatot nem töltötték fel Dormánfalva honlapjára. Egészen pontosan a határozat oldala üres, ami azért is furcsa, mert az előző és a következő határozatok is rendben megnyílnak. A 2018-as határozatokat ezen a linken lehet böngészni.

Április-májusban a dormánfalvi városháza román emlékművet és 50 darab betonkeresztet állított fel a Hargita megyei Csíkszentmártonhoz tartozó, néhány éve lakatlan Úzvölgyében található hősi temetőben. Az állami építési felügyelőség megállapította, hogy a polgármesteri hivatal törvénytelenül állította ki maga számára az építési engedélyt, mert az építkezés dokumentációja nem bizonyítja egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát. Törvénytelennek találta az engedélyt a kulturális minisztérium is, és később kiderült, hogy a városháza nem rendelkezett a védelmi tárca kötelekébe tartozó Hősök Emléke Országos Hivatalának (ONCE) jóváhagyásával sem. Az építési engedély kiállítása után három hónappal Dormánfalva önkormányzata a kisváros közvagyonába sorolta be az úzvölgyi katonatemető területét, a megye prefektusa szerint ugyancsak törvénytelenül. A csíkiak – akik a sajátjuknak tartják, és eddig is gondozták a temetőt – június 3-án napi egy órára korlátozták a temető látogatását. Június 6-án mintegy ezer román – futballhuligánok támogatásával – betört a magyarok által élő lánccal védett temetőbe, és a Vasgárda szertartásaira emlékeztető rituálé keretében felavatta a román parcellát.

Az úzvölgyi temető átalakítása, a román parcella létrehozása körül számos megkérdőjelezhető vagy egyenesen törvénytelen intézkedés történt, de titkolózás mindössze a gazdasági-műszaki dokumentációt övezi.

Adatigényléssel fordultunk a dormánfalvi polgármesteri hivatalhoz, azonban először megpróbáltak lerázni, majd megtagadták a kért iratok kiadását. Az igénylés benyújtása utáni 10-ik napon – tehát még éppen a törvényes határidőn belül – küldött válaszban az áll, hogy „az Úzvölgyi Nemzetközi Temetőre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány és műszaki terv a Védelmi Minisztérium gondoskodásából jött létre. Ezek Dormánfalva város önkormányzatának székhelyén tanulmányozhatók, vagy folyamodhat személyesen a Védelmi Minisztériumhoz.”

A válasz egyértelmű lerázási kísérlet. Senki nem utazik szívesen több száz kilométert, hogy elolvasson néhány oldalnyi iratot, mellesleg az út nemcsak időbe, hanem pénzbe is kerül. A közérdekű információkhoz való szabad hozzáférést szabályozó törvény szerint ilyenkor óvást lehet benyújtani a hivatal vezetőjéhez, amit meg is tettünk, kérve a döntés felülbírálását. Arra hivatkoztunk, hogy a „tanulmányozási ajánlatot” köszönjük, nem fogadhatjuk el, nem utolsó sorban azért, mert törvénytelen. Ezt az eljárást csak a hivatalból közzétett dokumentumok és a privatizációs szerződések esetében lehet alkalmazni. „Átirányítani” pedig egy kérelmezőt akkor lehet, ha az illető hatóság vagy közintézmény nem rendelkezik a kért információval vagy dokumentummal.

A reklamációra kapott elutasító válaszban Dormánfalva polgármesteri hivatala megismétli, hogy az úzvölgyi temetőben végzett munkálatokra vonatkozó műszaki tervet és megvalósíthatósági tanulmányt „a Védelmi Minisztérium bocsátotta rendelkezésére”, következésképp azok „elidegenítése” ellentétben állna a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférést szabályozó törvény 2. cikkelyének b) pontjával.

A hivatkozott jogszabályhely éppen a közérdekű információ definíciója. Eszerint közérdekű adatnak minősül minden olyan információ, amely „valamely állami hatóság vagy közintézmény tevékenységéből származik vagy azzal kapcsolatos”. Mint a mellékelt dokumentumot elolvasva megállapítható, a dormánfalvi polgármesteri hivatal a saját szája íze szerint alakítgatja a törvényes definíciót azért, úgy próbálva védeni védhetetlen elméletét, miszerint az adatszolgáltatási kötelezettség nem a közérdekű információ birtokosát, hanem annak a „szerzőjét” terheli. A következő lépés a közigazgatási per lehetne, de mire az véget ér – egy, másfél év múlva –, addigra már jó eséllyel senkit nem érdekel majd az igénylés tárgya.

A biztonság kedvéért azért kikértük a két dokumentumot a védelmi tárcától is. Ahogy vártuk, a minisztérium szintén lerázott. Amire nem számítottunk viszont, hogy a tárca megcáfolja Dormánfalva állításait. A válasziratban az áll, hogy Dormánfalva valóban kért segítséget a minisztériumtól az úzvölgyi temetővel kapcsolatos műszaki-gazdasági dokumentáció elkészítéséhez, azonban a tárca kénytelen volt elhárítani a kérést, mivel – vélhetően jogi megkötések miatt – „nem nyújthat tervezési szolgáltatásokat az intézményen kívüli entitásoknak”. (Lásd itt.)

A tárca egyébként még hozzátette, hogy a Hősök Emléke Országos Hivatalához (ONCE) jóváhagyásra benyújtott dokumentáció alapján a megvalósíthatósági tanulmányt és a kivitelezési tervet a S.C. DBI TEAM S.R.L. készítette, azonban figyelembe véve, hogy ezek kedvezményezettje Dormánfalva polgármesteri hivatala, forduljunk az utóbbihoz. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a minisztérium maga is rendelkezik az iratokkal, bár kiadni nem hajlandó. Mivel ezzel megítélésünk szerint sérti a tájékoztatáshoz való jogunkat, óvást nyújtottunk be. Ha válaszolnak, a cikkünket frissítjük.

Egymillió lejes forgalom egyetlen alkalmazottal

A pénzügyminisztérium adatai szerint a 2007-ben bejegyzett S.C. DBI TEAM S.R.L. hét éven keresztül nulla forgalmat bonyolított. Érdemi tevékenysége először 2015-ben volt, amikor 149.992 ezer lejes forgalom mellett 87.974 lej nettó profitot termelt. A következő két évben kétszer nagyobb, tavaly már 832 ezer lejt meghaladó forgalmat produkált, ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a cégnek egyetlen alkalmazottja van.








EZT OLVASTA MÁR?

X