Önkormányzati választások Magyarországon: részben szexbotrányokról szól a kampány
Végéhez közeledik az október 13-ai magyarországi helyhatósági választások kampánya, amelyet zsarolási botrányok, zsarolásszerű fenyegetések fűszereznek. Előrejelzések szerint a nagy győztes ismét a Fidesz lesz, az ellenzék azonban több nagyvárost is megszerezhet.
A felmérések szerint a Fidesz jelöltjeinek győzelme várható a legtöbb településen a vasárnapi önkormányzati választásokon. A nagy küzdelem Budapestért zajlik. Ha a fővárosban ellenzéki győzelem születik, a meggyengítheti a Fidesz országos helyzetét is.
Budapest főpolgármesteri tisztségére a legnagyobb eséllyel két jelölt pályázik. Egyikük a fideszes támogatottságú Tarlós István, aki 2010 óta a főváros főpolgármestere, a másik politikus Karácsony Gergely, ellenzéki jelölt. A két politikus nagyjából egyformán a felmérésekben, mindketten 38-38 százalékot összesítenek. A teljes népesség körében 1 százalék Tarlós előnye Karácsonnyal szemben, miközben a mérési hibahatár +/-3 százalék.
A Medián, továbbá a Publicus Intézet és az Idea Intézet is 1-2 százalékos előnnyel jegyzi Tarlóst, a kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet a biztos szavazók körében 53 százalékra is mérte Tarlós támogatottságát, Karácsonyét pedig 40 százalékra, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez az intézmény kormányzati forrásokból működik.
Megyei jogú városok: visszaeshet a Fidesz
A magyarországi megyei jogú városok esetében, néhány nappal a választások előtt érdekes helyzetek alakultak ki. Debrecenben a polgármesteri tisztségre pályázik a 2014-es győztes, a Fidesz-KDNP színeiben induló Papp László, ellenfelei a Momentum-Jobbik-LMP-Összefogás jelöltje, Kőszeghy Csanád Ábel, továbbá a Civil Fórum Debrecen Egyesület jelöltje, Rigó István és Varga Zoltán, aki a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás színeit képviseli. A fideszes jelölt indul a legnagyobb eséllyel, hiszen az ellenzéki összefogás itt nem valósult meg.
Dunaújvárosban a választás kétesélyes. 2014-ben a Fidesz-KDNP embere, Cserna Gábor győzött, aki most is indul, de komoly ellenfele akadt a Jobbik parlamenti képviselője, Pintér Tamás személyében, akit a Jobbik mellett támogat a DK, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is.
Egerben amolyan visszavágó alakulhat ki. A 2014-es választások győztesét, a Fidesz-KDNP-s Habis Lászlót ugyanis megszorongathatja az Egységben a Városért Egyesület jelöltje, Mirkóczki Ádám, aki négy évvel ezelőtt a második lett. Most Jobbik mellett számíthat az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum támogatására is.
Hódmezővásárhely 28 éven át jobboldalai irányítás alatt állt, ezt 2018-ban, az időközi választásokon törte meg a függetlenként induló Márki-Zay Péter győzelme, aki most is indul. Egyetlen ellenfele a polgármesteri tisztségért a független Grezsa István.
A megyei jogú városok közül Kaposvárnak van a legrégebben hivatalban levő polgármestere: a fideszes Szita Károly 1994 óta vezeti a várost. Egyben ő volt az, aki 2014-ben a legnagyobb szavazataránnyal, 65,57 százalékkal nyert. Most is esélyes, hiszen a további három jelölt esetében nem valósult meg az ellenzéki összefogás.
Kecskemét 2014-ben színtiszta fideszes város volt: polgármesterét, Szemereyné Pataki Klaudiát, és mind a 15 választókerületé győztesét a Fidesz-KDNP szövetség adta. Az erőviszonyok azóta megváltoztak: Szemereyné Pataki Klaudiának, meg kell küzdenie az ellenzéki Mi Hazánk Mozgalom, MIÉP és FKgP által támogatott Faragó Dániellel.
Szeged éppen az ellenkező helyzetben van: 2014-ben abszolút többséggel, 58,2 százalékkal, immár negyedszer győzött Botka László, az MSZP-DK-Együtt-PM- Szegedért közös jelöltje, a 20 egyéni választókerületből pedig 17-et ugyancsak ez a koalíció nyert meg. Botka László most is indul, az ellenzéki pártok támogatásával. Ellenjelöltjei: Bartha László, aki 1998-2002 között fideszes polgármester volt, Lauer István az MSZP önkormányzati képviselője, akit nem vettek be a Botka körüli ellenzéki összefogásba, az inkább a pereiről elhíresült Szabó Bálint és Nemesi Pál vállalkozó, akit kívülről a Fidesz támogat.
Miskolcon is lehetségessé vált az ellenzéki győzelem, hiszen a korábbi fideszes polgármester betegsége miatt nem indul. A Fideszt ezúttal az előző polgármester volt munkatársa, Alakszai Zoltán képviseli, Veres Pált viszont nem csak az ellenzéki pártok, hanem két civil egyesület is támogatja.
Nyíregyházán a fideszes polgármester, Kovács Ferenc ellen összefogott a teljes ellenzék, amely Jeszenszki Andrást indítja ellene. A városban mindössze két jelölt indul a polgármesteri címért. Pécsett a Fidesz jelöltjét, az olimpiai bajnok vízilabdázót, Vári Attilát az Összefogás Pécsért Egyesület is támogatja, négy ellenfelének kevés az esélye vele szemben.
Salgótarjánban 2014-ben az ellenzék jelöltje, Dóra Ottó nyert, igaz, mindössze 50 szavazattal. Itt volt a legszorosabb a választási eredmény. Dóra Ottó halála után helyét az alpolgármester, Fekete Zsolt vette át, aki most is indul, ezúttal mellette áll a Salgótarján, Szeretem! Egyesület, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, illetve a Tarjáni Városlakó Egyesület, vagyis a teljes ellenzéki paletta. Három ellenjelöltjének egyikét a Mi Haznánk Mozgalom, a másik kettőt a Munkáspárt illetve a Fidesz-KDNP támogatja, esélyük csekély.
Sopronban a Fidesz Farkas Cipriánt indítja, legnagyobb ellenfele a független Varga Norbert lesz, akit viszont a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogat. Az ellenzéki összefogásból kimaradt a Momentum, amely Gibicsár Imrét indította.
Szekszárdon is a Fidesz és ez ellenzéki pártok küzdelme várható: a jelenlegi polgármesternek, a fideszes Ács Rezsőnek a valamennyi ellenzéki párt által támogatott Bomba Gábor Lászlóval kell megküzdenie. Szolnokon, Veszprémben, Zalaegerszegben, Székesfehérváron, Érden, Tatabányán és Szombathelyen ugyanez a helyzet: a fideszes polgármester kihívói ellenzéki összefogás jelöltjei közül kerülnek ki.
Zsarolás, ellopott százmilliók, szexbotrány…
A végéhez közeledő, 50 napos választási kampányt botrányok, zsarolásszerű fenyegetések fűszerezték. A miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely például arról beszélt: ha a budapesti főpolgármesteri választásokat nem Tarlós István nyerné meg, akkor a főváros 1000 milliárd forinttól esne el. Ezt a pénzt Budapest a Tarlós és Orbán Viktor közötti egyezség értelmében kapná meg, a „politikai, vagyis nem közjogi megállapodás” viszont nem lenne érvényes Karácsony győzelme esetében.
Botrányt váltott ki az is, hogy a budapesti VIII. kerület ellenzéki polgármester-jelöltjét, Pikó Andrást és kampánycsapatát „választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal való visszaélés” elkövetésével gyanúsították. A rendőrség házkutatást tartott a kampányközpontban, majd október 3-án megszüntette az ügyben a nyomozást. Bár a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló tényeket, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mégis folytatja vizsgálatot.
Bombaként robbant Karácsony Gergely képviselőjelöltjeinek a botránya is, amelyet a Fidesz-közeli Magyar Nemzet és a Hír TV hozott nyilvánosságra. Ezek szerint egy kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő, Lackner Csaba százmilliós lopásokról beszélget társaival, kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
A választási kampányból a szexbotrányok sem hiányoztak. A budaörsi Fidesz-jelölt ellen a 2014-es választáson 70 százalékkal győző és most is induló Wittinghoff Tamást szexvideóval próbálják lejáratni, mivel polgármesteri széke megingathatatlannak tűnik. Mostani kihívója Czuczor Gergely fideszes jelölt. A 12 perces filmecskét a „Megalázott NŐK védegylete” hozta nyilvánosságra, csakhogy ilyen nevű szervezet nem létezik. Wittinghoff mindezt a „rendszerváltás utáni magyar politika legmocskosabb történetének” tartja.
Még le sem csengett a budaörsi botrány, amikor a Fidesz győri polgármestere és polgármesterjelöltje ellen tettek közzé szexfotókat és egy rövid szexvideót egy blogon, amely azzal vádolja Borkai Zsoltot, hogy tisztességtelenül szerzett pénzből csapatával együtt adriai hajókirándulást szerveztek, amelyen kábítószert fogyasztottak és prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.
A győri polgármester hétfőn reagált a vádakra. Kijelentette: részben valódiak, részben manipuláltak a napokban kikerült felvételek. Borkai Zsolt közölte: elnézést kér családjától és mindenkitől, de nem mond le. Mint mondta, nem követett el törvénysértést, nem közpénzből finanszírozta az utazást.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni