Nehéz feladatok elé állítja az Orban-kabinetet a Dăncilă-kormány „súlyos öröksége”


-A A+

A hatalomra kerülő politikusok előszeretettel hivatkoznak az előző kormány által hátrahagyott „súlyos örökségre”, ha országukban nem jól mennek a dolgok. A túlköltekező PSD-kormányok viszont valóban súlyos helyzetet hagytak maguk után, nem csak gazdasági téren, az Orban-kabinet miniszterei pedig csak most próbálják meg felmérni az állapotokat. Összeállításunk a román sajtó alapján készült.

Marcel Vela belügyminiszterre az a nehéz feladat hárul, hogy ismét működőképes állapotba hozza a tárcája alá tartozó intézményeket, amelyek a felszerelések hiánya, a rendkívül kevés személyzet, a rendőrség politikailag kinevezett vezetőinek hozzá nem értése miatt képtelenek eleget tenni feladatuknak. A román rendőrség kötelékében 25 ezer tisztség betöltetlen. Az új tárcavezetőnek emellett feladata a csendőrség által brutálisan szétvert tavaly augusztusi diaszpóra-tüntetésről készült jelentés titkosításának feloldása, a caracali gyilkosságok kudarcos kivizsgálásáért felelősök megbüntetése.

Az Orban-kabinet igazságügyi miniszterének szintén nehéz feladatokkal kell megbirkóznia. Meg kell erősítenie a Legfelsőbb Bírói Tanács plénumának hatásköreit; változtatnia kell az alkotmánybírók kinevezésének kritériumain; a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság elvárásainak megfelelően fel kell számolnia az igazságügyi alkalmazottak bűncselekményeinek kivizsgálására létrehozott különleges ügyészségi részleget; meg kell szüntetnie a bírák, ügyészek előrehozott nyugdíjazását; le kell állítania a „miniamnesztiát”, amelynek nyomán a korrupcióval vádolt (elsősorban szociáldemokrata) politikusok, üzletemberek mellett nagy számban kerültek szabadlábra köztörvényes bűnözők is.

A fontosabb ügyészségeknek jelenleg nincsenek vezetői. A legfőbb ügyészségét Bogdan Licu ideiglenes kinevezéssel vezeti; a korrupcióellenes ügyészség élén szintén ideiglenes vezető áll, amióta Laura Codruta Kövesit az akkori igazságügyi tárcavezető 2018-ban elmozdította tisztségéből; a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek szintén nincs kinevezett főügyésze, miután Felix Bănilă az államfő nyomására lemondott tisztségéről a caracali események kivizsgálásakor elkövetett szabálytalanságok miatt.

Kétségbeejtő az egészségügy állapota

Cseppet sem rózsás az egészségügy állapota sem. Nem csak az állami kórházak kétségbeejtő körülményein kell javítani, de nyoma sincs a szociáldemokraták által nagy hangon bejelentett regionális kórházaknak, amelyek átadását az előző kormány végül már csak 2027-re ígérte. De igen súlyos a szakemberhiány is. A szociáldemokraták által bevezetett bérezési rendszer súlyos egyenlőtlenségekhez vezetett az ágazatban. Gyakran a legfontosabb gyógyszerek, az oltóanyagok is hiányoznak.

A hadseregnél 2,5 milliárd euró sorsáról kell dönteni

Az Irakban, Afganisztánban, Boszniában harcoló „Vörös Skorpiók” néven ismert zászlóalj parancsnokának, a védelmi miniszteri tisztségbe történt kinevezése alkalmával tartalékba helyezett Nicolae Ciucának mindenekelőtt újra be kell indítania a hadsereg felszerelését szolgáló és a szociáldemokraták által befagyasztott programokat. Pillanatnyilag ugyanis, bár ilyen célokra a bruttó nemzeti össztermék 2 százaléka fordítható, a hadsereg nem költhette el a rendelkezésére álló 2,5 milliárd eurót a versenytárgyalások eredményeinek sorozatos megóvása miatt. Ezért a hadseregnek több mint 3000 teherjárművet kell nélkülöznie; leállt az IAR 99 repülőgépek felújításának folyamata, ami lehetővé tette volna a pilóták kiképzését az F-16-os repülők vezetésére, a haditengerészet még mindig nem juthatott a multifunkcionális korvettek birtokába.

Oktatás: maradtak a régi gondok

A tanügyminisztériumot vezető Monica Aliseinek az oktatás régi gondjaival kell megküzdenie: az oktatás elavult, hatástalan rendszerével, a tanítók, tanárok jórészének felkészületlenségével, a gyenge tankönyvekkel, az iskolák siralmas állapotával, az iskolai lemorzsolódással. A kiszolgáltatott csoportokhoz tartozó fiatalok jelentős része továbbra is hátrányos megkülönböztetést szenved, egyrészt az oktatás területén, másrészt pedig az elhelyezkedés esetében. Tavaly a beiskolázatlan gyermekek 80 százaléka a roma lakosság soraiból került ki, közülük 30 százalék funkcionális analfabéta volt. Az új tárcavezetőnek tehát meg kell küzdenie a szegregációval, a diszkriminációval is.

A 2008-as válságnál is nagyobb hiány

A szociáldemokrata pénzügyminiszter, Eugen Teodorovici az október végi adatok szerint 29 milliárd lejes deficitet hagyott maga után, nagyobbat, mint amilyen a 2008-as pénzügyi válság idején volt. A helyébe lépő Florin Cîțunak tehát mindenekelőtt a kiadásokat kell visszafognia, egyebek között a minisztériumok és a kormány alá tartozó intézmények szerkezeti átalakításával.

Az új kormány egyik legnagyobb kihívása éppen a 2020. évi költségvetés megtervezése lesz. Az ígéretek szerint a dokumentum december 15-ig elkészül. A pénzügyi tárcavezető megpróbálja az idei hiányt a bruttó nemzeti össztermék 3 százaléka alatt tartani, bár a deficit az idei év kilenc hónapját követően 2,66 százalékra emelkedett. Mindennek érdekében átszervezik az adóhivatalt – amit egyébként az előző tárcavezető is célul tűzött ki, anélkül, hogy tett is volna valamit érte.

Munkaügy: a költségvetés aláaknázása

A munkaügyi minisztériumnak meg kell küzdenie a szociáldemokraták „bőkezűségével”: a megengedhetetlenül megnövelt bérekkel és nyugdíjakkal. A leköszönő kormány az utolsó pillanatban bocsátotta közvitára azt a határozatot, hogy 2020-tól 100 lejjel emelkedjen a minimálbér. Az intézkedés újabb súlyos terheket róna a munkáltatókra, de az Orban-kabinet szavazatvesztés nélkül nehezen utasíthatja el.

Az új tárcavezetőnek, Violeta Alexandrunak ugyanakkor folytatnia kell az egységes bérrendszerben foglalt intézkedéseket, amelyek értelmében például a tanárok fizetése jelentősen emelkedik, a nyugdíjtörvény pedig a nyugdíjak 40 százalékos emelését irányozza elő jövő év szeptemberétől kezdve. Közgazdászok szerint ez utóbbi lépés a költségvetés aláaknázását jelenti, az miniszterelnök viszont azt ígérte, hogy betartják a nyugdíjtörvény előírásait.








EZT OLVASTA MÁR?

X