Famaffia tartja rettegésben Székelyföldet?
„Nem ismernek sem istent, sem embert, a nyakadat veszik a láncfűrésszel” címmel közölt terjedelmes írást kedden a Gândul a Székelyföldet rettegésben tartó állítólagos famaffiáról.
A portál helyszíni riportja azoknak a számvevőszéki adatoknak járt utána, melyek szerint 1990-2011 között 366 ezer erdőt taroltak le Romániában, és összesen 80 millió köbméter fát törvénytelenül termeltek ki. Az illegális fakitermelési statisztikákat a Gândul szerint Hargita és Kovászna megye vezeti. „Székelyföldön valóságos famaffia irtja az erdőket, melynek élén ismert politikusok állnak” – írják.
A bűnszövetkezet tevékenysége rendkívül jövedelmező, hiszen a „zöld aranyat” 100-150 euró közötti köbméterenkénti áron értékesítik külföldön. A pénzből bőven jut a Gândul szerint a helyi és a központi hatóságoknak is, akik szemet hunynak a törvénytelen erdőletarolás fölött.
Aki pedig szembe mer szállni a famaffiával, az könnyen kórházban köthet ki. Így járt a portál szerint a gyergyócsomafalvi Imre is. A férfit félholtra vertek évekkel ezelőtt azok a „druzsbások”, akiket tetten ért, miközben az erdejét dézsmálták.
Imre megtudta, hogy a tolvajok az erdőfelügyelőség alkalmazottai. Nevüket nyilvánosságra hozta egy gyergyói lapban, ám az érintettek rágalmazásért beperelték. A csomafalvi férfi rosszul járt: első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amelyet végül a jogerős ítéletben 41 millió régi lejes büntetőbírságra enyhített a törvényszék.
„Eddig még senki sem hallott arról, hogy az erdőrablók bármelyike is börtönbe került volna. Ezek, kérem, kéz a kézben vannak: erdészek, rendőrök, polgármesterek, mindenki. Tudja mennyit keres egy erdész? Ezer lejt kézben. Na, ha látna, ha milyen villáik, autóik vannak nálunkfelé az erdészeknek” – mondta a Gândulnak egy másik csomafalvi férfi, Antal.
A féri panasza szerint életveszélyes tetten érni fatolvajokat. „Nem ismernek sem istent, sem embert, ha kell, nyakadat veszik a láncfűrésszel” – magyarázta.
A portál riportere Antal segítségével az illegális fakitermelés helyszínein, Tekerőpataktól néhány kilométerre, „fent a hegyen” le is tudta fényképezni a tervezett erdőrablás bizonyítékait: földre döntött jelöletlen fatörzseket. A csomafalvi férfitől megtudta: a lopott fa a környező települések fűrésztelepeire kerül, ahonnan hamisított papírokkal „kifehérítve” külföldre kerül a deszkaáru.
Gândul újságírója Egyed József gyergyóújfalui polgármestert is felkereste. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott elöljáró azonban nem tud famaffiáról. „Néhány fát biztosan kivágnak törvénytelenül is, de hogy ez tervezetten, nagy mennyiségben történne, arról nincs tudomásom” – mondta a polgármester.
- 33239 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33241 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33242 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33243 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33244 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33244 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni