Folyamatosan rangsorolják a mobiltelefonokat a sugárzásuk szerint


-A A+

Évek óta folyik a vita arról, hogy ártalmas lehet-e az emberre a mobiltelefonok sugárzása. A vita még mindig döntetlenre áll, hiszen legalább ugyanannyi érv van a sugárzás egészséget károsító hatása, mint ellene.

A közelmúltban megállapították, hogy feltehetően nincs összefüggés a mobiltelefonok sugárzása és a rákos megbetegedések között. Számos kutató azonban úgy véli, hogy extrém sugárzás esetén a rádióhullámok roncsolhatják akár a DNS-molekulákat is, sok esetben fülcsengést, alvászavart, gyakori fejfájást, férfiaknál terméktelenséget okozhatnak, de károsíthatják a fejlődésben levő agyat is.  Több kutató szerint azoknál a gyermekeknél, akiknek anyja terhesség közben sokat mobiltelefonozott, magatartásbeli problémák alakulhatnak ki.

Fizikusok szerint a mobiltelefonok sugárzását befolyásolja az a tény is, hogy a felhasználóhoz képest milyen távolságra van a mobilállomás. A készülékek csak az éppen a legszükségesebb energiával csatlakoznak a hálózatokhoz, vidéken tehát, ahol kevés a mobilállomás, nagyobb a sugárzás veszélye, mivel a telefonoknak jóval erősebben kell sugározniuk ahhoz, hogy elérjék a legközelebbi antennát.

Annyi viszont bizonyos, ha az rádióhullámoktól nem is betegszünk meg – de egészségesebbek sem leszünk tőle. Nem árt tehát az óvatosság, ezért a vonatkozó nemzetközi szabályozások értelmében a mobiltelefonok sugárzása nem lépheti túl a 2w/kilogrammos értéket. Az Egyesült Államokban ez a szám valamivel alacsonyabb, mindössze 1,6 watt/kilogramm. A szakemberek szerint ennyi még nem lehet ártalmas az egészségre.

A listán 50 gyártó 3600 telefonja

A Német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal (BfS) rendszeresen frissített adattárában folyamatosan ellenőrzi ezt az értéket, felmérései a nemzetközi szabványnak tekintett fajlagos elnyelési tényező (Specific Absorption Rate, SAR) alapján készülnek. Ez watt/kilogramm alapon határozza meg, hogy a felhasználók szervezete mennyi rádiófrekvenciás energiát nyelhet el „büntetlenül” a telefonok használatakor.

A BfS félévenként közli, ma már több mint ötven gyártó 3600 készülékét felsorakoztató listáját a kereskedelemben használatban lévő mobiltelefonok sugárzásáról. Kettes vagy annál magasabb SAR-értékű mobiltelefont nem lehet forgalomba hozni, viszont ezt a szintet elég sok modell megközelíti, és a német hivatal korábbi mérései szerint az egyes generációk átlagos SAR-értékében is tapasztalható volt némi emelkedés.

A helyzet viszont az, hogy mivel a kutatások nem döntötték el cáfolhatatlan a mobiltelefonok sugárzásának élettani hatásait, ezért jelenleg nem létezik semmiféle általános előírás arra, hogy ilyen szempontból mikor tekinthető jónak, kielégítőnek vagy rossznak egy mobiltelefon. Németországban, a BfS minősítése szerint például csak az a telefon kaphatja meg a Kék Angyal (Der Blaue Engel) tanúsítványt, amelynél a SAR-értékek 0,6-nál alacsonyabbak.

A legrosszabb a Xiaomi – a legjobb a Samsung

A sugárzás tekintetében a világ 15 legrosszabb telefonkészülékeinek mintegy fele kínai gyártmány, a legtöbb esetben Xiaomi márka, méghozzá a Xiaomi Mi A1 készülék, de az erős sugárzást kibocsátó mobilok között Apple-termékek is szerepelnek. A kínai gyártók olyan telefonokat is piacra dobtak, amelyek a Kék Angyal német környezetvédelmi tanúsítványban meghatározott fajlagos sugárzási értéket akár kétszeresen is meghaladják. A kibocsátott sugárzás tekintetében gyenge osztályzatot kapott két iPhone, két Google Pixel és ugyancsak két Sony készülék is.

Az Egyesült Államokbeli Chicago Tribune nevű lap nemrégiben a sugárzás szempontjából bevizsgáltatott néhány, Amerikában igen népszerű telefont, és kiderült, hogy az Egyesült Államokban érvényben lévő megengedett szintnél több készülék is erősebb sugárzást bocsát ki. Közöttük van az Apple iPhone 7-es és 8-as készüléke is, továbbá a Samsung Galaxy S8, S9 és J3 jelzésű mobiltelefonja is.

A legjobb eredményt a legutóbbi listán a Samsung Galaxy Note 8 jelzésű készülék érte el, de jól teljesített az LG G-7-es mobiltelefonja is, valamint a Nokia gyártmányai is, a 0,17-es SAR eredményt elérő kínai ZTE Axon Elite készülék pedig megpróbálta valahogy helyrehozni a kínai mobilcégek megtépázott tekintélyét.








EZT OLVASTA MÁR?

X