Eurostat: tíz emberből egynek nincs megfelelő fűtése Romániában


-A A+

Romániában tíz év alatt felére esett azok aránya, akiknek nincs megfelelő fűtésük a lakásban, de még bőven van tennivaló – olvasható ki az Eurostat friss méréséből.

2007-ben 33,3 százaléknak, 2009-ben Romániában még minden tíz emberből kettőnek problémái voltak a megfelelő fűtéssel, pontosabban 22,1 százalék válaszolta azt, hogy nem engedheti ezt meg magának. Míg 2020-ben is 20,1 százalék válaszolt így a feltett kérdésre, ez az arány egy évvel később drasztikusan csökkent, 15,6-ra.

A következő két évben, 2012-ben és 2013-ban lassú csökkenést mértek, 2014-ben már 12,9 százaléknak volt saját állítása szerint problémája a megfelelő fűtéssel. Némi emelkedést mértek a következő két évben (13,1 és 13,8 százalék), aztán 2017-ben 11,3 százalék jelezte, hogy nincs pénze elégséges fűtésre, tavaly pedig 9,6.

Ezzel nem kerültünk a sereghajtók közé, de így is a leggyengébben teljesítő 9. ország lett Románia. Igaz, 2007-ben az ötödik helyen álltunk, persze hátulról.

Bulgária sereghajtó, de messziről indultak

A tavalyi mérések értelmében a legrosszabb helyzetben Bulgária van, ahol 33,7 százaléknak adódnak nehézségei, de azt is figyelembe kell venni, hogy az országban 2006-ban még 69,5 százalék panaszkodott.

A második helyen Litvánia áll 27,9 százalékkal, az országban azonban nem történt valós fejlődés, mint Bulgáriában, hiszen 2006-ban már 27,6 százalékot mértek, és azóta csak hullámzó eredmények születtek. A harmadik helyen Észak-Macedónia áll 24,9 százalékos eredménnyel, a 2010 óta elérhető számok szerint itt sem történtek komoly változások, A negyedik helyre kerülő Görögország pedig csak rontott a helyzetén – 2006-ban ugyanis 12 százalék panaszkodott, tavaly 22,7.

A déli államok között Portugáliában jegyezték a legtöbb panaszt, 19,4 százalékot, de itt is sokat javult a helyzet, hiszen 2006-ban még 39,9 százalékot mértek. Magyarország éppen az EU-s átlag fölé került kicsivel, 6,1 százalék nem tud megfelelően fűteni az adatok szerint. 2006-ban még 14,8 százalékot mértek, ami 2010-ig csökkent, aztán újabb növekedést, 15 százalékig. 2014-től azonban újra évről évre csökkent azok aránya, akik nem tudtak eleget fűteni.

Északon nincs (sok) probléma

Persze nem mindegy, hogy milyen éghajlati körülmények vannak egy adott országban. Az egyébként is fejlett, és egyenlőség tekintetében is igazságosabb északi államok ebben a tekintetben is jól teljesítenek.

A nem EU-s tagállamokat is beleszámítva Svájcban fáznak a legkevesebben, 0,6 százalék, aztán az északi Norvégiában, 0,9 százalék, a tagállamok sorában pedig Ausztria (1,6 százalék) után Finnország teljesít a legjobban (1,7), Luxemburg (2,1), Hollandia (2,2) és Svédország, 2,3 százalékkal.

Enyhe javulás EU-szinten

2010-ben az európai uniós átlag 9,5 százalék volt, ez nem sokat változott mára. 2012-ben számított a legrosszabbnak a helyzet, akkor 10,8 százalék volt az átlaga azoknak, akik nem tudnak megfelelően fűteni, tavaly 7,3 százalékot mértek, ez 5 éves folyamatos javulás








EZT OLVASTA MÁR?

X