Már az atomerőművek szabotálásánál tartanak a francia nyugdíjreform ellenzői
A több hete tartó tiltakozások ellenére a francia kormány a múlt hét végén elfogadta a nyugdíjreformot. Aznap ismét több tízezren vonultak utcára, a szervezők szerint 350-400 ezren demonstráltak a kabinet elképzeléseivel szemben. Az Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tiltakozó szakszervezetek korábban Franciaország legnagyobb vízi erőművét is leállították, és az atomerőművek kapacitásának csökkentését is kilátásba helyezték. A tervezet februárban kerül a törvényhozás elé, a tiltakozások folytatódnak.
Macron reformterve ellen immár csaknem két hónapja sztrájkolnak országszerte. Hasonló megmozduláshullámra több mint fél évszázada nem volt példa, pedig Franciaországban rendszeresek a többnapos munkabeszüntetéssel járó tiltakozások.
A vasúti dolgozók milliókat sújtó sztrájkja a karácsonyi ünnepek után alábbhagyott ugyan, és vasárnaptól néhány kivétellel menetrend szerint közlekednek a vonat- és metrójáratok. Közben számos ipari szektorban folytatódnak a tiltakozó megmozdulások. Múlt szerdán például a dokkmunkások hirdettek újabb háromnapos munkabeszüntetést, amelynek eredményeként a roueni kikötőben 188 ezer tonna exportra szánt gabona és tízezer tonna maláta vesztegelt.
Over 400,000 striking workers are rallying right now in Paris to stop cuts to their pension. Should be front page news across the world.pic.twitter.com/ZjhsVutuJ4
— Eric Blanc (@_ericblanc) January 24, 2020
A CGT radikális szakszervezeti tömb kilátásba helyezte az ország áramellátásának jelentős részét biztosító nukleáris erőművek kapacitásának a csökkentését is abbéli igyekezetében, hogy rávegye a kormányt a kifogásolt terve visszavonására.
Egységes nyugdíjrendszer (kivételekkel)
A nyugdíjreformra Emmanuel Macron tett ígéretet a 2017 es választási kampányban. Az elnök szerint karcsúsítani kell a burjánzó rendszert, helyettesíteni a 42 ágazatspecifikus rezsimet egy „univerzális”, pontrendszerre alapuló modellel. Az elképzelés szerint egységnyi ledolgozott idő ugyanannyi pontot érne minden munkavállaló esetében, és az összegyűlt pontszám alapján állapítanák meg az egyén juttatását. (Összehasonlításként a romániai munkavállalók nem a ledolgozott idő függvényében, hanem a befizetett járulék után „kapnak” nyugdíjpontokat.) A kormány szerint az új rendszer nemcsak egyszerűbb, hanem igazságosabb is lenne, felszámolná a mai egyenlőtlenségeket.
Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette – a rendszer biztosabb alapokra helyezése érdekében – az „irányadó korhatár” (âge pivot) bevezetését is. E szerint 62 év maradna a nyugdíjkorhatár, de teljes összegű nyugdíjra csak 64 évtől lennének jogosultak a járulékfizetők. Másfelől a később nyugdíjba vonulóknak bónusz járna. A kormány ezzel arra ösztönözné az embereket, hogy minél tovább dolgozzanak és fizessenek járulékot.
Játék a szavakkal
A korhatár emelése még a reformok iránt általában nyitott CFDT-nél (Confédération française démocratique du travail) is kivágta a biztosítékot. "A kormány átlépett egy vörös vonalat" - értékelték. A kormány azt reméli hát, hogy a javaslat visszavonása véget vet az elhúzódó konfliktusnak.
A pontrendszer bevezetését támogató konföderációk úgy is értékelték a kormány gesztusát, mint kompromisszumot, másokat viszont, köztük a radikális baloldali CGT-t nem hatotta meg a gesztus, és továbbra is követelik a reformtervezet teljes körű visszavonását. Nem mellesleg attól tartanak, hogy az „irányadó korhatár” csak ideiglenesen, taktikai megfontolásból került le a napirendről.
Erre utal szerintük a miniszterelnök január 11-én kelt levele, amelyben immár „egyensúlyi korhatárról”, âge d'équilibre-ról ír, ami új név alatt tulajdonképpen a korábbi javaslat. Edouard Philippe arra kérte a munkások és a vállalatok képviselőit, hogy álljanak elő javaslatokkal, amelyek lehetővé teszik a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülését 2027-re anélkül, hogy a nyugdíjak csökkennének, és a munkaerőköltségek növekednének.
Déjà vu
A France 24 emlékeztet, hogy a szakszervezetek és a munkáltatók hasonló kijátszására volt már példa. 2018 szeptemberében a fent említetthez hasonló „feladatot” kaptak a kormánytól: egyezzenek meg a munkanélküli segély rendszerének átalakításában úgy, hogy a kiadások 3 milliárd euróval csökkenjenek. Néhány hónappal később kiderült, hogy teljesen fölöslegesen erőlködtek, mert a kormány a tárgyalásaiktól teljesen függetlenül átalakította a rendszert (mintegy mellékesen: jelentősen korlátozva a jogosultsági és a kifizetési feltételeket). A France 24 által idézett szakértő szerint a politikai hatalom mímeli a társadalmi párbeszédet, miközben az opciók korlátozásával a tárgyalásokat eleve kudarcra ítéli.
Oszd meg és uralkodj
Miközben a cél hivatalosan egy univerzális rendszer kialakítása, Emmanuel Macron kormánya a nyilatkozatok szintjén következetesen támadja a vasúti és a metrómunkások „privilégiumait”, ezzel egy időben pedig rendre kivon egész ágazatokat az elvileg egyetemes pontrendszer hatálya alól.
A kivételezettek közé tartoznak a csendőrök, a rendőrök, a tűzoltók, a hadsereg, a pilóták és a légi személyzet, illetve az opera táncosai. Ők megtarthatják eddigi „kiváltságaikat”, a szakmájuk veszélyessége vagy – a táncosok esetében – a korral járó fizikai korlátozottságok miatt. Érdekes ugyanakkor, hogy például a 2022-től leszerződő művészek már nem részesülnek a mai „öregeknek” járó kedvezményekben. Ezért is gondolják egyesek, hogy a privilégiumok megtartásának a célja leválasztania a felsorolt csoportokat a sztrájkmozgalomról.
Mi a cél?
A reform fogadtatásának nem kedvez, hogy még az elnökhöz közelállók számára sem teljesen világos a tulajdonképpeni cél. Macron azzal a felkiáltással hirdette meg a nyugdíjrendszer átalakítását, hogy univerzális szisztémát akar, amely csökkenti a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket. A nyugdíjkorhatár emelése nem illik ebbe a képbe, ezért felvetődik: a cél voltaképpen nem a nyugdíjkiadások csökkentése? Sokatmondó, hogy a kérdést az az Antoine Bozio közgazdász fogalmazta meg – a Le Monde-ban közölt cikkében –, aki 2017-ben segített kidolgozni az akkor csak jelölt Macronnak a nyugdíjreformot érintő választási programját.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni