Pontosítani kívánta Bethlen Béla dédunokája, Bethlen Klára a Bethlentől Bethlenig – a 20. század erdélyi történelmében barangolunk Romsics Ignáccal című interjúnkban leírtakat. Álláspontját módosítások nélkül közöljük.

Bethlen Klára vagyok, Bethlen Béla dédunokája, és én voltam az a családtag, aki a teljes család beleegyezésével kezdeményeztem a könyv ismételt kiadását, így engedje meg, hogy a Bethlen család részéről tisztázzam az emlékiratok újbóli megjelenésének körülményeit, illetve azt, hogy miért is tartottam szükségesnek - a családommal egyetértésben - az ezzel kapcsolatos véleménynyilvánítást.

Bethlen Béla hagyatékának egy része Bethlen Ilona (Bethlen Béla lánya) halála után került hozzánk. Az egyetem alatt (végzettségem történelem bölcsész szak - BA, MA) ismét elővettem a hagyatékot egy-egy beadandó dolgozathoz, és elkezdtem ezzel egyidejűleg rendezni is az iratanyagot.

Ekkor szembesültem vele, hogy a Romsics Ignác által szerkesztett első kiadás hiányos, amit eleinte nem tartottam annyira meglepőnek, hiszen a rendszerváltás előtti időszakban igencsak szűrve volt, hogy mi mehetett át a figyelmes cenzúrán. Eleinte tehát én is ennek az intellektuális szűrőnek a jelenlétével mentettem fel az első kiadás szerkesztőjét, arra gondoltam, egy őszinte embernek nem lehetett könnyű akkoriban történésznek lenni. Ugyanakkor a memoár kiadásnak vannak mindenki által ismert szabályai, ami minden körülmények között köti a historiográfus kezét.

Az Önök által közölt interjúban ezt mondja Romsics Ignác: “A kihagyásokat, melyeket a szerkesztői szabályoknak megfelelően szögletes zárójelbe tett három ponttal jelöltem, semmilyen tekintetben sem érintik a visszaemlékező mondanivalóját, és semmilyen szempontból sem vetnek rossz fényt rá. A változtatások tehát egyáltalán nem tekinthetők politikai cenzúrának vagy „csonkolásnak”. Aki – akár reklámfogásként, akár politikai megbízásból – mást állít, mint például a 2019-es új kiadás szerkesztője, az egész egyszerűen hazudik.” 

Mivel nem csak rendeztem az iratokat, hanem én digitalizáltam azokat a második kiadáshoz, tehát így részben én szerkesztettem - az előbbi állítás szerint Romsics úr engem, s ezzel a családomat nevezi hazugnak. Teljes mértékben megértem, hogy Romsics Ignác úr úgy érzi, hogy a “Bethlen család” az ő “témája”, de ez nem jogosítja fel arra, hogy bárkit is hazugsággal vádoljon, különösen nem ilyen stílusban, hiszen több ponton megkérdőjelezhetőek az állításai. 

Mivel 30 év eltelt az első kiadás óta úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy abban a formában is megjelenjen a kötet, ahogy azt a szerzője, Bethlen Béla megírta - célunk az volt, hogy nyelvezetében, szerkesztésében és mondanivalójában semmiféle változás ne legyen.

Ugyanakkor azt is szükséges megemlíteni, hogy én közel egyidős vagyok a könyv első kiadásával, ezért nem tudhatom, hogy a történészi szakmában mi volt az elfogadott egy memoár kezelésével kapcsolatban akkoriban, de ahogyan azt korábban is említettem, bizonyos alapszabályokat fiatal történész hallgatóként is meg kellett hogy tanuljunk, így számomra több mint meghökkentő volt azt megtapasztalni, hogy például a “Börtönélményeim” fejezet durva átszerkesztésen esett át és a bekezdéseket felcserélve illetve a teljes könyvből jelentős részeket kihagyva került a könyv korábban publikálásra.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy mindez több esetben jelöletlenül. Szintén kifogásolhatónak ítélem, hogy olyan jelentős bizonyítékok, mint a Magyar Zsidók Világszövetségének a levele vagy éppen a Veesenmayer nyilatkozata és még sok más hasonlóan fontos dokumentum, nem került be az első kiadásba, ezek a kihagyott részletek mind bizonyítékai lettek volna már akkor Bethlen Béla ártatlanságának. A kihagyásokat lehetne talán még a 30 évvel ezelőtti cenzúrára fogni, de az egészen bizonyos, hogy  a politikai ártatlanságát igazoló részek nem a család kérésére maradtak ki!

Ha az olvasó a kezébe veszi az új kiadást, azonnal látja, hogy a Romsics Ignác által szerkesztett könyv mennyi helyen csonkította meg az eredeti emlékirat szövegét és ezzel szellemét,  hiszen a Kiadóval egyetértésben mindenhol más betűformával, dőlten jelöltük az első és a második kiadás közötti különbségeket.