A Bethlentől Bethlenig címet viselő, Romsics Ignác történésszel készített interjúnk által kiváltott válaszok mellé, amelyeket itt, itt és itt közöltünk, újabb kiegészítés érkezett. Ezúttal Bartyik István szerkesztő, a Bethlen Béla memoár-kötet első kiadójának, a Zrínyi Kiadónak a munkatársa küldte el pontosításait az emlékirat első megjelenésének körülményeivel kapcsolatosan. Az alábbiakban levelét módosítások nélkül közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség! Értesültem róla, majd természetesen el is olvastam, hogy az egykor általam szerkesztett Sisak és cilinder sorozat Bethlen Béláról szóló kötetével kapcsolatban - 30 év után – milyen polémia kerekedett. Mint a Zrínyi Kiadó 1983 és 1991 közötti szerkesztője ezzel kapcsolatban a következőket szeretném elmondani.

A nyolcvanas évek vége felé a magyar társadalomban komoly változások zajlottak. Ez így volt a honvédség egyik kulturális intézményében, a Zrínyi Kiadóban is. 35 - 40 éves fiatalok voltunk, s valami különlegeset akartunk csinálni. A közvélemény ki volt éhezve a múlt elhallgatott eseményeire, az egykori szereplők valós tetteire. Fiatal történészekkel leülve kiötlöttük a Sisak és cilinder című sorozatot, amelyben a Horthy-korszak vezető személyiségeinek – katonáinak és politikusainak – az emlékiratait szándékoztunk közreadni. Persze a kiadó vezetői felé le kellett írnom, hogy mi a sorozat célja, tartalma, stb. Szeretném leszögezni, hogy egy kötetben sem kívántunk utólagosan politikai véleményt nyilvánítani, ítélkezni, bárkit rossz színben feltüntetni. Nem tettük, de miért is tettük volna.

Nem kis meglepetésemre a kiadó vezetői beleegyeztek a sorozat indításába, feltételezem egyeztettek is a feletteseikkel. /Apró adalék ehhez, hogy ebben az időben, a seregben már az volt a fő vitapont, hogy az elvtárs után bajtársnak vagy úrnak szólítsák-e egymást a katonák./ Egyetlen megkötést tettek: előírták, hogy az egyes kötetek ne legyenek túlságosan terjedelmesek. Ennek, ha jól emlékszem, pénzügyi és egyéb kiadói szempontok voltak az okai. A sorozatokat a megjelenések előtt általában egy- két évvel korábban meg kell tervezni, megíratni, lektoráltatni, szerkeszteni stb. Gondolom a nívós könyvek esetében ma is így csinálják.

Az első évben ez semmiféle problémát nem okozott, mert sem Bethlen István emlékirata, amelyet szintén Romsics rendezett sajtó alá, sem Náray Antal tábornoké, amelyet Szakály Sándor gondozott, nem lépte át a kiadó által ideálisnak gondolt terjedelmet. Bethlen emlékirata így a bevezetővel együtt 174, Nárayé pedig 150 oldalt tett ki. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét kötetet betűhíven, minden változtatás nélkül adtuk közre, noha a szerzők – ezt bárki elképzelheti – nem éppen az addigi történetpolitikai kánonnak megfelelően írták, amit írtak.

Bethlen Béla emlékirata azonban, amivel Romsics Ignác jelentkezett, jóval terjedelmesebb volt. Úgy számoltuk, hogy ha a szöveghez csatolt mellékletekkel együtt adjuk közre, akkor a sorozat zsebkönyv formátuma miatt 400 oldalba sem fog beleférni. A kiadó nevében ezért Romsicsot a szöveg rövidítésére kértem. Tudom, nem volt könnyű feladata. Én magam is sajnáltam volna, ha ez az értékes dokumentum nem tud megjelenni a sorozatban. Hangsúlyozom, hogy a rövidítésre kifejezetten terjedelmi, és nem politikai okok miatt volt szükség. Ahogy Bethlen István emlékiratát nem cenzúrázta senki, úgy Bethlen Béláét sem.  Romsics Ignác a kért terjedelmi rövidítéseket elvégezte, amelyeket a kötet lektora, Csatári Dániel teljesen helyén valónak tartott, és Bethlen Béla leánya, Martinné Bethlen Klára sem kifogásolt.  Így végül Bethlen Béla emlékirata is megjelenhetett összesen 309 oldalon, tehát a korábbi és későbbi kötetekhez képest így is dupla vagy közel dupla terjedelemben.  A kötetben néhány fényképet is közöltünk, melyeket Bethlen Béla leánya, Klára asszony bocsátott a rendelkezésünkre. Szó sem volt tehát arról, hogy akár Romsics, akár a kiadó politikai cenzúrát gyakorolt volna. 1991-ig, amíg a kiadónál dolgoztam, semmiféle kifogás nem érkezett hozzánk Bethlen Béla emlékiratának ilyen formájú – a kiadói gyakorlatban egyébként nem szokatlan - publikálása ellen. A rendszerváltás után az akkori honvédelmi vezetés részéről számos elismerő szót kaptunk akkori „bátorságunkért”.

Most - több mint 30 év után - újra elővettem az általunk kiadott kötetet. Végigolvasva a visszaemlékezést, megerősített abban, hogy kiadásának elmulasztásával nagy hibát követtünk volna el, mert a magyar olvasók talán soha, de legalább is csak évekkel később ismerhették volna meg egy hazáját szerető, önfeláldozó, magyar politikus háborúk szaggatta korban tett életútját. Amint lehetőségem nyílik rá, megszerzem az úgynevezett teljes kötetet, s őszintén kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz más, ha egyáltalán, az olvasó Bethlen Béláról alkotott képe.

A szóban forgó kötet színét illető megjegyzésre nem szívesen reagálnék.  A borítót tervező grafikusnak egy sorozat esetén sok színnel kell „játszania”. Ezt se varrjuk Romsics Ignác nyakába.

Budapest, 2020. május 17.

Bartyik István