Az alkotmánybíróság politikamentessé tétele nemes célnak tűnhet, de irreális vállalkozás – az amerikaiak ezt már két és fél évszázaddal ezelőtt tudták. Persze meglehet, hogy a román alkotmány reformját sürgetők célja történetesen az alkotmánybíróság „megfelelő” átpolitizálása.

Pár napja az alkotmánybíróság az első számú közellenség Klaus Iohannis elnök, a Nemzeti Liberális Párt és a kormányközeli sajtó szemében. Legutóbb a szükségállapot idejére bevezetett – európai viszonylatban is rekordösszegű – bírságok érvénytelenítésével vívta ki a hatalom haragját a taláros testület, amelyen már egy ideje keresi a fogást a „jobboldal”.

Egy alkotmánybírósági döntés megfosztott egy román állampolgárt, hogy jogorvoslatért folyamodjon, és ezzel egyik alapvető emberi jogát sértette meg. Árnyalatnyi eltérésekkel ez az interpretációja a kormánypárti állásfoglalásokban a volt DNA-vezér Laura Codruţa Kövesi ügyében hozott emberi jogi határozatnak. Az ítélet alapján Klaus Iohannis felszólította az alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja felül tavalyi döntését, amelynek alapján az államfő menesztette Kövesit. Egyúttal szorgalmazta az alkotmánybíróság gyökeres átalakítását.

 A tagok kinevezési módján és a testület működésén egyaránt változtatnának, ami akár indokolt is lehet, de nem a „Kövesi affér” miatt, hiszen az Emberi Jogok Európai Bírósága – a hatalom és sajtója állításaival ellentétben – nem a román alkotmánybíróságot ítélte el. (A teljes szöveg itt olvasható.)

Vitatható döntések

Az utóbbi években több döntése kapcsán is érték támadások az alkotmánybíróságot, elsősorban a „jobboldal” részéről. A vitatható döntések közül néhányat megemlít az a petíció is, amelyben a CCR reformját követelik. Ugyanakkor tény: nincs olyan alkotmánybíróság – vagy akár „egyszerű” bíróság –, amely ne hozna vitatható döntéseket.

Ugyanakkor a bírálók haragját nem annyira a tények, mint inkább saját elfogultságuk befolyásolja. Így amikor a „PSD alkotmánybíróságának” titulálják a taláros testületet a bírságok érvénytelenítése kapcsán, nyilvánvalóan eltekintenek attól, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet (2020/34.) egyhangú határozatban nyilvánították alkotmányellenesnek, holott a taláros testület néhány tagját éppenséggel a PSD esküdt ellensége választotta ki. Köztük van nem utolsó sorban Klaus Iohannis egykori személyes tanácsadója, Elena-Simina Tănăsescu.

A PSD iránti elfogultsággal ugyancsak nem vádolható Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság korábbi elnöke úgy vélte, az alkotmánybíróság lényegében nem dönthetett másként ebben az ügyben, hiszen az elmeszelt sürgősségi rendeletet maga is több alaptörvényellenes jogszabályon alapult. A volt alkotmánybíró elmondása szerint az államfő egyszerűen megoldhatná a kialakult helyzetet azzal, hogy meghosszabbítja három nappal a szükségállapotot – ahelyett, hogy az alkotmánybíróságot támadná.

„Politikamentesítés”

Az alkotmánybíróság reformját sürgetőknek meggyőződése, hogy az alkotmánybírák azoknak az érdekeit tartják szem előtt döntések meghozatalakor, akik kinevezték őket. Ezen akarnak tehát változtatni. Csakhogy bármennyire furcsának tűnhet elsőre, a politikai befolyás kizárásának szándéka nem a legjobb kiindulópontja egy ilyen intézmény megreformálásának.

Az alkotmánybíróság összetételét ugyanis – ezen keresztül pedig a bíráskodást – így vagy úgy mindig is befolyásolni fogja a politika. Amire vigyázni lehet és kell, az a különböző politikai opciók egyensúlya. Ez a gondolat vezette annak idején a világ első demokratikus alkotmányának kigondolóit, amikor elsőként intézményesítették a hatalmi ágak különválasztásának elvét, és letették az alkotmánybíráskodás alapjait.

Belekalkulálták az emberi gyarlóságot

Az alkotmánybíráskodás a világon elsőként az Egyesült Államokban honosodott meg. Az 1789-ben hatályba lépett amerikai alaptörvény tételesen nem rendelkezik ugyan sem alkotmánybíróságról, sem alkotmányossági óvásról, a legfelső bíróság (Supreme Court) azonban eléggé korán, az alaptörvény ratifikálása utáni első években magáévá tette ezt a jogkört. 1803-ban a Marbury v. Madison ügyben hozott ítéletében a bíróság az eset tárgyán túlmenően a saját hatáskörére vonatkozóan is rendelkezett, megállapítva hogy a szövetségi törvények vizsgálatakor azt is figyelembe kell vennie, hogy azok összhangban vannak-e az alkotmánnyal.

A bírákat a hivatalban lévő elnök választja ki, és a szenátus jóváhagyásával nevezi ki. A jelölés tehát átpolitizáltabb, mint Romániában, de ez tudatos és vállalt. Az amerikai elnökök már a kezdetektől igyekeztek olyan bírákat kiválasztani, akik „megfelelő jogfilozófiát” képviseltek, vagyis osztották a nézeteiket a legfontosabb jogi-alkotmányos kérdésekben – állapítja meg az amerikai alkotmány egyik legkiválóbb szakértőjeként számon tartott Akhil Reed Amar, akinek okfejtéseit több mint háromtucat döntésében idézte az amerikai „alkotmánybíróság”.

A Yale Egyetem professzora példaként említi, hogy már az Egyesült Államok első elnöke, George Washington csakis föderalistákat nevezett ki, vagyis olyanokat, akik – hozzá hasonlóan – a központi kormányzat súlyának a növelését támogatták a szövetségi államokkal szemben.

A szakértő azt is hangsúlyozza, hogy amint megkapták a kinevezést, minden feltétel adott ahhoz, hogy a bírák megőrizzék a függetlenségüket. Az elnök által kinevezett többi tisztségviselővel ellentétben nem lehet leváltani őket, és a tiszteletdíjukat sem csökkenthetik. Az eljárás számol azzal is, hogy a bírákkal ellentétben az elnökök legtöbb nyolcévenként változnak, illetve ha egy bírói szék megüresedésekor a szenátusi többséget éppen az elnök ellenzéke adja – ami gyakran előfordul –, az elnök kénytelen lesz a másik politikai oldal számára is elfogadható jelöltet keresni.

Az Egyesült Államok alapítói atyái nem próbálták száműzni a politikát a bírák kinevezéséből, hanem „csupán” megpróbálták kordában tartani, abból a megfontolásból kiindulva, hogy nem angyalok, hanem gyarló emberek számára írnak alkotmányt.

A fentiek fényében a román alkotmánybíróság politikamentessé tétele nemes célnak tűnhet, de irreális vállalkozás – az amerikaiak ezt már két és fél évszázaddal ezelőtt tudták. Persze meglehet, hogy a cél teljesen más. Egyes konkrét elképzelések legalábbis – elsősorban az, amely szerint a jövőben valamennyi alkotmánybírót az államelnök választaná ki – éppen a deklarált politikamentesítéssel ellentétes irányba mutatnak.