Elemzés: ennyibe kerül egy gyermek felnevelése Romániában
A Picodi nemzetközi piackutató cég elemzői szerint Romániában egy gyermek felneveléséhez az első évben legkevesebb 16 ezer lejre lenne szükség, ha szülők nem akarnak ezen spórolni.
Meglehetősen nagy anyagi erőfeszítéssekkel jár egy gyermek felnevelése Romániában – derüli ki a Picodi.com nemrégiben közzétett elemzéséből. A nemzetközi piackutató cég kiszámolta, hogy a takarékosabb szülők legkevesebb 12 ezer lejt költenek erre a célra, amíg a gyermek betölti az egy éves kort.
A gyermeknevelés első éves költségébe beleszámították a fontosabb holmik beszerzéséhez szükséges összegeket, a kismamaruháktól kezdve a babakocsin, a pelenkákon és más „apróságokon” át egészen az etetőszékig, a kórházi költségekig. A szükséges kiadásokat hét csoportba sorolták a legszükségesebb holmiktól kezdve a kevésbé lényegesig.
A kismamaruhák az elemzők számításai szerint legkevesebb 860 lejbe kerülnek, maximálisan viszont elérhetik az 1350 lejt is. Ebbe az összegbe egyébként beletartozik egy speciális párna, egy digitális mérleg is. A „kórházi kelengye” a szülés idejére további legkevesebb 180 lejbe kerül, de elérheti a 350 lejt is. Ezt a kismama maga is egyenként beszerezheti, vagy pedig megrendelheti szaküzletből – ez utóbbi természetesen jóval drágább mulatság.
Az új családtag megérkezésénél nem kis költségekkel jár természetesen a lakás átrendezése is. Nem olcsó a gyermekágy, a gyermekmatrac, a takaró, az ápoláshoz szükséges higiéniai kellékek, amelyek árának együttes összege könnyen elérheti a 2340 lejt. A babamonitorhoz, a cuclisüveget melegen tartó készülékhez, a járókához, a pelenkázó alátétekhez, egyéb kellékekhez további 3970 lej elköltésére van szükség.
A babakocsik, illetve az autós gyermekülések ára szint borsos, a közepes minőségű termékekért is elkérhetnek 730 lejt, a jobb minőségűek pedig 2620 lejbe is belekerülhetnek. Megkérik a kereskedők a pelenkák árát is. Az ezekre fordított összeg egy év alatt eléri a 3150-3260 lejt.
Az Egészségügyi Világszervezet legalább az első hat hónap időtartamára a gyermek szoptatását ajánlja, fél év elteltével lehet áttérni a csecsemőtáplálékokra. Utóbbiakra csecsemő egy éves koráig 2890 lejt költhetnek a szülők, de az összeg elérheti a 3490 lejt is.
Sokba kerül a ruhavásárlás is, hiszen a szülők legnagyobb része nem igen tud ellenállni a csábításnak. Ha meglát egy takaros köntöst, egy aranyos kis pampót, hajlamos lesz azt megvenni a kisgyermeknek. A Picodi.com felmérése szerint a romániai szülők gyermekük egy éves koráig általában 1400 lejt költenek a csecsemő öltöztetésére.
Így tehát a gyermek felnevelésével járó költségek az első évben nagyjából 11 800 lejbe kerülnek, akik viszont nem sajnálják a pénzt, könnyen 16 420 lejt is elkölthetnek az első esztendőben.
Magyarország valamivel jobban áll
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Romániában az átlagfizetés 2020 februárjának elején 3294 lej volt. Ez azt jelenti, hogy az egyéves csecsemő átlagköltségeinek fedezéséhez 3,5 havi átlagbérre lenne szükség.
Ilyen tekintetben több más európai ország sincs sokkal jobb helyzetben Romániánál. Portugáliában 3,7, Spanyolországban és Magyarországon 3,2 havi átlagfizetésre lenne szükség ennek az összegnek az előteremtéséhez, Ukrajnában és Fehéroroszországban pedig nyolc, illetve kilenc hónapos átlagbért kell elkölteni ebben az időszakban.
A világ országainak nagy többségében viszont nem jelent különösebb anyagi gondot a csecsemő egy éves koráig történő felnevelése. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában ehhez elegendő lenne egy-egy havi átlagfizetés, pontosabban 3440, illetve 3194 euró. De jó helyzetben van Írország, Németország és Kanada is, ahol 1,1, továbbá 1,2 illetve 1,5 havi átlagbérből – 3004, 3127 és 3506 dollárból – is kijönne az egy éves korig történő gyermeknevelés.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni