Műholdfelvételek mutatják: fokozatosan süllyednek az ország egyes területei


-A A+

A műholdak öt év alatt Romániáról készült felvételein megállapítható, hogy az ország egyes területei fokozatosan, évenként 1-2 centiméterrel süllyednek. A felvételekről átfogó térképet készített a műholdas adatok értékelésével foglalkozó Terrasigna vállalat, amely felsorolja a jelenségnek leginkább kitett övezeteket.

A felvételek több mint 600 kilométeres magasságból készültek. A Copernicus-1 A/B műhold félévenként repül át Románia területe fölött és a Persistent Scatterer Interfenometry technikával készíti el méréseit, elektromágneses hullámokat kibocsájtva a felmérendő területekre. A hullámok visszaérkezési idejéből állítja meg hajszálpontosan a felmért területek süllyedésének fokát. A térképek elkészítésénél 1500 műholdas radarfelvételt vettek alapul.

A mérésekre igen nagy szükség van, elsősorban a magasabb épületek, hidak, alagutak, autópályák, metrók tervezésénél, hiszen a süllyedési mutatók ismeretével elkerülhetővé válnak az esetleges tervezési és építési hibák. Ezeket az építményeket emellett szüntelenül ellenőrizni kell, hogy idejében kijavíthassák a talajsüllyedés miatt bekövetkező szerkezeti elmozdulásokat. Az idejében elvégzett felmérések alapján ezek kijavíthatókká válnak – hangsúlyozta a Terrasigna vállalat műszaki főosztályának vezetője, Delia Teleagă.

Bukarest: évi egy centiméter

Bukarest néhány területe évenként nagyjából egy centimétert süllyed. Elsősorban a Colentina és a Dâmbovița folyó melletti övezetek épületei süllyednek meg, de mindebben szerepet játszik a magas talajvíz is. Ezek eleve mocsaras területek voltak, amelyeket aztán mesterségesen töltöttek fel. Ugyanezek az övezetek fokozottan földrengésveszélyesek is. De a fővárosnak olyan lakóterületei is süllyednek, mint a Giulești Sârbi, valamint a Chiajna vagy a Pantelimon övezete.

A Terrasigna által készített térképen piros szín jelöli az évenként 10-25 milliméterrel, kék a 10 milliméternél és zöld a 2 milliméternél kevesebbel süllyedő övezeteket.

A térkép szerint a csernavodai atomerőművet azonban nem veszélyezteti a fenyegetés. A térség teljesen stabil, az Anghel Saligny által, több mint 100 évvel ezelőtt épített híd maga is szilárdan áll, bár azért Csernavoda városában akad néhány terület, amely évenként 3-6 millimétert süllyed.

Kolozsvár egyes részeit is érinti a jelenség 

A talajsüllyedés veszélye Kolozsvárt is érinti. A Terrasigna vezérigazgatója, Florin Serban szerint a hirtelenül megépült Békás negyed évenként átlagosan 12 milliméterrel süllyed meg, a Majális utca közelében lévő területek pedig 6-8 milliméterrel.

Konstanca térképén ugyan nagyjából a zöld szín dominál, akad ott is néhány problémásabb terület, elsősorban a Fekete-tenger partvidékén. A város egyik lakónegyede például évenként 5 millimétert süllyed meg, de kitett a veszélynek az ipari zóna, illetve maga a kikötő is.

A Terrasigna térképei nagyjából 250 ezer négyzetkilométeres területet fognak át, amely magában foglalja Románia mellett Bulgária, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna területének egy részét is. Az egyes romániai városrészek süllyedésének megállapításhoz a vállalat munkatársai több mint 21 millió mérést végeztek. A térképek felbontása 10x10 méter, azaz minden egyes kiszínezett pont 100 négyzetméternyi területet fog át.

A Terrasigna valamennyi, 100 ezer lakosnál nagyobb várost elemzett, de térképek készültek a fontosabb gazdasági létesítményekről, bányákról, kőolaj- és földgáztelepekről is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X