„Zúzd szét, állítsd le” – hatékony stratégia a koronavírus-járvány elleni küzdelemben
Hatékonynak látszik több országban a koronavírus-járvány elleni küzdelemben a „zúzd szét, állítsd le” (crush and contain) taktika – állítja tanulmányában a világ egyik legnagyobb stratégiai tanácsadó cége, a Boston Consulting Group (BCG). Voltaképp ezt próbálja most alkalmazni a román kormány is a helyi szintű vesztegzárak bevezetésével.
A „zúzd szét, állítsd le” stratégia lényege, hogy a fertőzésgócok megjelenésékor a hatóságok azonnal akcióba lépnek. Helyi szinteken nyomban karantént vezetnek be, amelynek betartását szigorúan ellenőrizik, hogy megvédjék a járvány terjedésétől a fertőzésgóccal szomszédos területeket. A vesztegzár alá vont területeken a kijárási korlátozások bevezetése mellett tömeges tesztelésbe kezdenek és felkutatják a kontaktokat.
A BCG számításai szerint, ha sikerült elérni, hogy a fertőzésgócokban a társadalmi érintkezés legalább 80 százalékkal csökkenjenek a karantén előtti időszakhoz képest, akkor véget lehet vetni az övezetben a járványnak. A karantén bevezetését és nem különben az utólagos könnyítéseket lehetőleg személyre szabottan kell elvégezni. A könnyítések bevezetésénél az illetékeseknek mindenképpen kötelezővé kell tenniük a maszk nyilvános helyeken történő viselését.
A karantén bizonyos régiókba, helységekbe történő bevezetésének alkalmával gondosan ügyelni kell arra, hogy minimálisra csökkentsék a szomszédos övezetekkel történő érintkezést. Ez ugyancsak fontos a betegségeknek leginkább kitett személyeknél is, akiket el kell szigetelniük a fertőzésgyanúsaktól, és igen lényeges az ország határainak esetében is.
A követendő példa: Új-Zéland
A BCG példaként Új-Zélandot hozza fel, ahol sikerült a „zúzd szét, állítsd le” stratégiával leállítani a járvány terjedését. A szigetország már júniusban bejelentette, hogy területén gyakorlatilag nincsenek koronavírusos megbetegedések. Hosszú idő elteltével most újabb fertőzéseket jelentettek Aucklandben, és az 1,6 milliós várost azonnal vesztegzár alá vonták és kijárási tilalmat vezettek be a korábban is alkalmazott stratégia szellemében.
Ezzel a stratégiával egyébként sikerült megfékezni a járványt Ausztráliában, Dél-Koreában, Tajvanon, Kínában. A BCG szerint ezért ajánlatos lenne az új-zélandi kormány víruselleni agresszív stratégiáját más országokban is alkalmazni. Ez a taktika hozta eddig a legjobb eredményeket a közegészségügyben, alkalmazásával pedig sikerült minimálisra csökkenteni a gazdasági veszteségeket, illetve a gazdasági élet helyreállításának költségeit.
A BCG modellezése szerint a „zúzd szét, állítsd le” stratégia költségei 30-40 százalékkal kerülnek kevesebbe, mert a helyi gócok elszigetelésének ára jóval kisebb az országos szintű korlátozásokénál.
A gazdaság helyreállításának, a munka újrakezdésének, a fogyasztás fellendítésének leghatékonyabb módját az jelenti, ha az illetékeseknek sikerül teljes ellenőrzésük alatt tartaniuk a vírust. A gazdaság újraindítása a „zúzd szét, állítsd le” stratégiával, még akkor is kevesebb anyagi ráfordítással jár, ha a társadalomnak már igen nagy arányú megbetegedéssel kell szembenéznie.
A „zúzd szét, állítsd le” stratégia példájaként említi a BCG a Suceavában alkalmazott intézkedéseket is. A várost és a megyét a megbetegedések tekintetében Románia Lombardiájaként emlegették, a rendkívül szigorúan vett vesztegzár bevezetésével azonban sikerült jelentősen csökkenteni a fertőzéseket. A megyében a koronavírus jelenleg 30 százalékkal kevesebb megbetegedést okoz, mint Argeș megyében és feleannyit, mint Prahova megyében.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni