Andrei Margát üldözi a besúgói múltja


-A A+

Meg vannak számlálva Andrei Marga napjai a Román Kulturális Intézet (ICR) élén – írta csütörtök este a pesurse.ro szociálliberális forrásokra hivatkozva. A portál szerint a szenátus elutasítja majd az intézmény éves jelentését, amely automatikusan a filozófus menesztéséhez vezet.

A csütörtöki kormányülésen a miniszterelnök állítólag szóvá is tette, hogy az ICR nem úgy működik, ahogy szeretné. Mivel Andrei Margát a liberálisok javasolták az intézet élére, Victor Ponta tőlük várja a megoldást. „Szeretnék látni egy átfogó elemzést az ICR tevékenységéről” – fordult a kormányülésen a Daniel Barbu liberális kulturális miniszterhez.

Marga, a „háromnevű” besúgó

Bár hivatalosan az Andrei Marga elleni vád az, hogy az általa vezetett intézmény nem a küldetésének megfelelően működik, a Nemzeti Liberális Párt számára egyre kínosabb a filozófus besúgói múltja, amelyről szinte hetente kerülnek napvilágra új részletek.

A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács szerint Babes-Bolyai Egyetem volt rektora, később külügyminiszter, jelenleg a Román Kulturális Intézet igazgatóját 1977-ben szervezte be Nicolae Ceauşescu politikai rendőrsége Horia fedőnéven, a testület ennek ellenére megállapította, hogy Andrei Marga nem volt a kommunista politikai rendőrség besúgója. Az igaz ugyan, hogy beszervezését illetően nem maradt fent írásos „besúgói nyilatkozata”, ám az is kétségtelen, hogy 1977 és 1978 között több írásos jelentésben is beszámolt Romániába látogató külföldiek véleményéről, kapcsolatairól. Sokan besúgói múltjának tudják be azt is, hogy Nicolae Ceauşescu idején oly gyakran utazhatott Németországba.

A tiszta lelkiismeretű Marga

Andrei Margát rövid életű külügyminisztersége alatt „káderezte le” a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács. Maga Marga több alkalommal is kijelentette, nem fél az ellenőrzéstől, mivel senki sem kérte fel arra, hogy a Securitate besúgója legyen, soha nem is működött együtt a politikai rendőrséggel, nem írt alá semmit, jelentései sincsenek, lelkiismerete így teljes mértékben tiszta.

A napokban, az egyik tévé-műsorban ismét cáfolta azt, hogy a Securitaténak dolgozott volna, és Traian Basescu áldozatának vallotta magát.

A „tiszta lelkiismeretű” Marga ellen azonban súlyos terhelő bizonyítékok merültek fel. Mint kiderült már a kolozsvári kommunista diákok lapja, a Napoca Universitara főszerkesztőjeként is szorgalmasan irogatta jelentőseit a Securitaténak. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács azzal próbálta mentegetni, hogy csupán az országba látogató külföldiekről írt beszámolókat, ezek az információk azonban súlyosan érintették azokat a romániai személyeket is, akik kapcsolatba léptek velük.

A Ceauşescu-féle diktatúra idején néha apró dolgok is negatívan hathattak ki az emberek sorsára. A filozófia katedrán doktoráló, a Securitate figyelmében álló M.R. pályafutását Marga azzal tette tönkre, hogy jelentésében jelezte: M.R. a Time című amerikai magazint olvassa, mi több, azon van felháborodva, hogy a lapot csak nagy késéssel kapja meg. Ráadásul a Time-t a legjobb politikai és kulturális folyóiratnak tartja. Ennyi azonban bőségesen elég volt egy „megfigyelt ember” karrierének kettétöréséhez.

Tíz év után is

Andrei Marga „hűséges” besúgó volt, még tíz évvel beszervezését követően is írta jelentései a Securitaténak nem csak Horia, de Mureşan és M.A. fedőnéven is.

Az amerikai Johns Hopkins egyetem antropológiai tanára, V.K romániai látogatása alkalmával több jelentés is írt az amerikai tudós romániai kapcsolataitól. „Mureşan” figyelme minden apró részletre kiterjed, így azt is megírta, hogy a vendég, ismerve a romániai üzemanyag-helyzetet egy kanna benzinnek érkezett az országba, amelyet Andrei Margánál helyezett el.

Marga beszámolt arról is, hogy V.K.-val a kolozsvári Egyetemiek Házában vacsorázva a vendég romániai filozófusokról érdeklődött és kapcsolatot kívánt létesíteni Constantin Noicával, akit Marga személyesen is ismert. Arról is beszámolt, hogy V.K. egy értelmiségiekkel folytatott megbeszélése során általánosan beszélt az irodalom és az írók kulturális életben elfoglalt helyzetéről. A napi politikai élet iránt nem érdeklődött, de szavaiból ki lehetett érezni, hogy tisztában van mindezzel.

Az „egyetemi életre” szakosodott

Andrei Margát a Securitate elsősorban az egyetemi világról szóló jelentésekre képezte ki a Ceauşescu-féle politikai rendőrség. Így átfogó jelentéseket írt a Babeş-Bolyai Egyetem tengerbiológiai karán doktoráló arab diákok egyikéről. A Securitatét elsősorban az érdekelte, végez-e tudományos és politikai hírszerzést a diák. A három évig tartó nyomozás végén végül is megállapították, hogy a hírszerző tevékenységével kapcsolatos hírek csak részben bizonyultak igaznak, a diák tevékenysége nem érintette a román érdekeket.

Az üggyel foglalkozó securitatés tiszt nyilatkozataiból kiderül, hogy Andrei Margát kellőképpen felkésztették a diák megfigyelésére. Feladata az volt, hogy igyekezzen szorosabb kapcsolatba kerülni a diákkal, hogy kiderítse, van-e valamilyen fontosabb szerepe Jordániában, hogy tájékozódjék arról milyen családból származik, melyek a politikai nézetei, kikkel tart fenn kapcsolatot Kolozsváron.

Családi betegség

A spicliskedés Andrei Margáéknál „családi betegség” lett. Mint kiderült ugyanis, második felesége, D.M., ha nem is állandó jelleggel, de kapcsolatban állt a politikai rendőrséggel.

Előkerült ugyanis egy jelentés, amelyet D.M. írt írógépen, saját kezű aláírásával ellátva. A Securitatéhoz intézett jelentésében a Babeş-Bolyai Egyetem történelmi és régészeti karának munkatársa „a külföldi állampolgárokkal történő érintkezésre vonatkozó román törvényeknek megfelelően” maga is beszámol a V.K.-val sorra került találkozóiról.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X