Corneliu Vadim Tudor maga volt a Nagy-Románia Párt (PRM). Az alakulatot vaskézzel vezette, a PRM ily módon „egyszemélyes” párttá vált fennállása óta.

Megunták az ellenzékiséget

A pártban meghúzódó volt szekus ezredesek, tábornokok híven kiszolgálták a pártelnököt, hiszen a párt tagjaiként helyet kaptak a parlamentben, jól fizető állásokat tölthettek be.

A Nagy-Románia Párt azonban 2008 óta nem került be a parlamentbe, vérmes vezére is mintha megkopott volna, az alakulat semmiféle politikai szerepet nem töltött be, magyarellenessége és zsidózása is viszonylag visszhangtalan maradt, mert időközben a jelszavait felkapták más, menő pártok (mint például jó ideje a nemzeti liberálisok).

Corneliu Vadim Tudor eddig odaadó hívei számára sok volt az ellenzékiség, a parlamenten kívül maradás, így most „fellázadtak”, és a párt országos tanácsa szombati ülésén megvonta a bizalmat az elnökétől és az alakulat ügyvezető elnökségétől. A testület határozata értelmében a PRM irányítását az őszi rendkívüli kongresszusig az ideiglenesen megválasztott politikai büróra bízták.

Önmagát hívta telefonon

Corneliu Vadim Tudor 1949. november 28-án született Bukarestben. Hivatalos életrajza szerint munkáscsaládból származik, aztán kipattant, hogy apja protestáns szektás lelkész volt. A hetvenes évektől dolgozott a sajtóban, a Ceauș escu egyik leghívebb embere, Eugen Barbu által vezetett Săptămâna című hetilap munkatársa lett. Itt (is) a „piszkos munkát” bízták rá: az volt a fő feladata, hogy lejárassa a román emigrációt. Ehhez bőségesen kapott kompromittáló adatokat a Securitatétól – szoros kapcsolataik ebből az időből származnak.

Már a hetvenes évek derekán „kiforrott Vadim Tudor” volt, nem titkolta magyarellenességét, antiszemitizmusát, verset közölt az akkori romániai főrabbi, Moses Rosen ellen. A vers durva hangneme miatt még a zsidóbérencnek éppenséggel nem nevezhető Nicolae Ceauşescu is arra kényszerült, hogy nyilvánosan megrója. Hogy tekintélyét növelje, a szerkesztőség egy-egy üres szobájából magas rangú securitatés és párttisztségviselők nevében telefonon kereste – önmagát.

Ceaușescunak hű kiszolgálója volt, a diktátor feleségét, a „világhírű tudósasszonyt” versben köszöntötte: „Elena Ceaușescu, az emberséges ember, e nagyszerű/ Erényekkel teljes nemzet asszonyának hű megtestesítője,/ Büszkeségből, becsületből és szorgalomból emelt emlékmű,/ Ki előtt az ország most egy kézcsókkal hajt fejet./Szerető anya és politikus, ki  hírnévre mindenütt szert tesz,/És tudós, ki mindenkor győztes,/ Ki hírnevet hoz tudásunknak és országunknak a világon szerte,/ És kit a haza fennen dicsőít és büszke nagyjai közé ír”. És kinek lába nyomán, a csasztuska végén, „források fakadnak és piros pipacs nő”.

„Aranymondások”, feketelista

A márciusi marosvásárhelyi véres pogromkísérlet után – amikor a történtek ürügyén megalakult a Román Hírszerző Szolgálat – a lapuló szekusok átmentették magukat az új struktúrába. Ekkor kapott bátorságra Vadim Tudor is, aki szekus barátai javaslatára hozta létre a România Mare című lapot, amelyet a zsidó származású Petre Roman, akkori miniszterelnök támogatott. Lapjában is kitombolhatta magát, íme, néhány ízelítő „aranymondásaiból”: „Nem értem, miért nem oldottuk még meg a cigánykérdést, amikor egy töltény mindössze nyolc lejbe kerül?”; „Nem tudjuk leállítani a gyilkos cigánybandákat? Sebaj, kinyírjuk őket"; „A NATO nem más, mint sátánista szervezet, rosszindulatú kelevény az emberiség agyán”; „A NATO anakronisztikus, imperialista tömörülés, amely ártatlan gyermekeket és öregeket gyilkol, temetőket bombáz Jugoszláviában, s amelyet az ENSZ-nek már régen törvényen kívül kellett volna helyeznie”; „Kétszer már jártunk Budapesten, s a bocskort is kitűztük a parlament tornyára, ha harmadszorra is bevonulunk, egyhamar nem jövünk ki”; „A magyarok ázsiai vad barbárok maradtak, akik csak rombolni és gyilkolni tudnak, ezért nincs helyük a civilizált világban”. A lap köré csoportosuló gárdából jött létre aztán a Nagy-Románia Párt.

Amúgy Vadim, ha hatalomra kerülne – mint mondta – „gépfegyverrel kormányozna”.  24 órán belül elkobozná a „törvénytelenül összeharácsolt” javakat, törvényen kívül helyezné az RMDSZ-t. Emellett kitoloncolná az országból „az illojális magyarokat” és a román nép más ellenségeit, egyebek között Andrei Pleşut, Doina Corneát, Nicolae Manolescut, Gabriel Liiceanut, Horia Patapievici-t, Mircea Dinescut, Mircea Tomát, Markó Bélát, Verestóy Atillát, Frunda Györgyöt és Tőkés Lászlót. Az ország és a nép ellen vétők fölött stadionokban megrendezett monstrum-pereken mondanák ki az ítéletet. Vágyálma az, hogy fehér lovon, az igazságtevő betyár öltözékében vonuljon be a cotroceni-i államfői palotába.

Ízelítő a botrányaiból

Corneliu Vadim Tudor az idők során botrányairól vált híressé, sértegetett, rágalmazott, mindennapos vendége volt a bíróságoknak. Skandallumait szinte lehetetlen felsorolni, mostani „elcsapása” nyomán azonban felidézhetjük néhány „ízes” botrányát.

1999-ben Corneliu Vadim Tudor amolyan Dâmbovița-parti szexgatet akart kirobbantani. „Ihletője” Bill Clinton Monica Lewinskyvel fenntartott kapcsolata volt. Januárban egy tévé-adásban az akkori román államfőt, Emli Constantinescut vádolta meg azzal, hogy viszonya volt egy középszerű színésznővel, Rona Hartnerrel. Az önmagát előszeretettel „néptribunnak” nevező pártelnök nyilvánosságra hozott egy iratot, amelyet a színésznő naplójának nevezett, ennek bejegyzéseiből pedig kitűnt meghitt viszonya Constantinescuval. A kapcsolatot mind Harner, mind a román államfő cáfolta. Az eseményen néhány napig csámcsogott a Demokratikus Konvenció kormányának ellenzéki sajtója, az ügy aztán elült.

2002-ben kezdtek jelentkezni a törésvonalak a Nagy-Románia Párton belül. Ekkor, addigi két hűséges emberét, közeli munkatársát, Ilie Neacşut és Sever Meşcát menesztette a pártból. A két botcsinálta politikus maga is amolyan „kiseded” Vadim Tudorrá vált, pártelnöküknek éppen ez nem tetszett. Corneliu Vadim Tudor megszimatolta, hogy Neacşu és Meşca át akarnák venni a tömörülés vezetését. A pártelnök nem habozott, azonnal intézkedetett. Neacşu és Meşca azonban stílusban is „vadimos” volt, távozásukat hatalmas botrány kísérte. A pártból kizárva csakhamar könyvet is írtak a Nagy-Románia Párt „boszorkánykonyhájáról”, amelyből kiderültek Vadim Tudor Select bárbeli nyakló nélküli iszákosságai, kalandjai fiatal – nem ritkán kiskorú – lányokkal.

2004-ben zsidóbarátságát igyekezett bizonyítani, és Brassóban leleplezte az 1995-ben meggyilkolt zsidó miniszterelnök, Yitzak Rabin szobrát. Az ünnepségre meghívta Rabin gyermekeit is, akik azonban tiltakoztak az apjukat sértő, Vadim Tudor által szervezett ünnepség ellen.

2005-ben annak reményében, hogy pártját befogadja az Európai Néppárt, félreállt a tömörülés éléről, amelynek vezetését megbízható emberére, Corneliu Ciontura bízta. Reményei meghiúsulásával azonban az elnököt – mindenfajta párthatározat nélkül – egyszerűen félreállította, sőt, a pártból is kirakta

Hat évvel később a Nagy-Románia Pártot kitették a Bukarest szívében lévő székházából, mivel az épületet visszakapta jogos tulajdonosa. A pártelnök nem távozott a székházból, válogatott sértéssel illette a rendőrökkel, a végrehajtónőt vízzel öntötte le.

2011-ben ismét a párton belül robbant ki a botrány: az európai parlamenti képviselővé avanzsált Vadim Tudort európai parlamenti irodájának egyik munkatársa, Cezar Catalin Marin okirat-hamisításért beperelte, mivel főnöke hónapokon át aláírta helyette a fizetési listát – és fel is vette fizetését.

Az újabb botrányt most az jelenti, hogy Corneliu Vadim Tudort kitessékelték a párt éléről. A pártelnök szabálytalannak mondotta az országos tanács összehívását, perrel fenyegetőzött. Szerinte az ügy mögött a szociáldemokrata Viorel Hrebenciuc áll, aki azt szeretné, ha pártja kaparintaná meg a Nagy-Románia Párt választóit. Állításában még akár némi igazság is lehet.