Gazdag és „szegény” romániai milliomosok


-A A+

Romániában több mint 10 600 ember rendelkezik egy millió dollárnál nagyobb összeggel, bankszámlával. Az országnak azonban csupán egyetlen dollármilliárdosa van – amint az a második legnagyobb svájci bank, a Credit Suisse Global Wealth Report 2013 című összesítéséből kiderül.

Románia: 10 600 dollármilliomos

A nem egészen 20 millió lakosú Romániában tehát nagyjából 19 ezer állampolgárra jut egy-egy dollármilliomos. Pénzügyi szakemberek szerint ez viszonylag nagy arányszám, tekintetbe véve azt, hogy Románia az Európai Unió egyik legszegényebb államai közé tartozik.

A romániai milliárdos után a két leggazdagabb román vagyona 500 millió dollár fölött van, őket követi 17 személy, aki 100 és 500 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezik. A rangsorban további 31 személy következik, 50 és 100 millió dollár közötti vagyonnal, 406 ember 10 és 50 millió dollárral rendelkezik, 721 román állampolgár pedig 5 és 10 millió dollár közötti vagyont gyűjtött. A rangsor végén 9449 „szegény dollármilliomos” található, „mindössze” 1-5 millió dollárral.

Pénz és kontinensek. A leggazdagabb földrész Észak-Amerika, amely 2005 után most nyerte vissza először ezt a címet, elsősorban az Egyesült Államokbeli ingatlanpiac újbóli megerősödése és a tőzsdei indexek megugrása nyomán. Észak-Amerika lakosságának vagyona 2012 júliusa és 2013 júliusa között 12 százalékkal növekedett, és elérte a 78 900 milliárd dollárt. Az ázsiai-csendes óceáni térségben ugyanebben az időszakban a lakosság vagyona 3,7 százalékkal csökkent, és visszaesett 73 900 milliárd dollárra, elsősorban Japán gazdasági visszaesése miatt. Az európai lakosság vagyona a jelzett időszakban 7,7 százalékkal nőtt, és meghaladta a 76 000 milliárd dollárt. Világviszonylatban a lakosság vagyona úgyszintén nőtt: a növekedés mértéke 4,9 százalékos volt, a fölgolyó lakossága így 241 000 milliárd dollárral rendelkezik.

A gazdasági-pénzügyi válság a milliomosokat is érintette: a Capital című folyóirat tavaly még hat román dollármilliárdosról tudott.

Ismertebb hazai milliomosok

Az egyetlen román dollármilliárdos a 49 éves Frank Timiş, akinek vagyonát 1,7-1,75 milliárd dollárra becsülik. A Capital című folyóirat szerint tavaly is ő volt a leggazdagabb. Frank Timiş élete valóságos regény: 16 éves volt, amikor disszidált Romániából, a Temesvárról Triesztig vezető 1500 kilométeres utat gyalog tette meg. Olaszországból Ausztráliába vezetett az útja, ahol először bányában dolgozott. Jelenleg bányakitermeléssel foglalkozó vállalkozó, kezdeményezésére alakult meg a verespataki aranykitermelésre létrehozott Rosia Montana Gold Corporation vállalat. Frank Timiş a Sierra Leone-i gyémántkitermelő African Minerals valamint a kazahsztáni kőolajra szakosodott Eastern Petroleum Corporation tulajdonosa. Részvényese a Regal Petroleum és az Europea Goldfield vállalatoknak is. Frank Timis bőkezű is: szponzorizál egy romániai kolostort, egy maláriás gyermekek számára gyógyszereket előállító angliai gyógyszergyárat, iskolát épített Sierra Leonában.

A ranglista második helyén a 73 éves neves teniszező, Ion Ţiriac szerepel, 850-900 millió dolláros vagyonnal. Vállalkozásai elsősorban a pénzügyi és bankvilágban, a gépkocsiiparban valamint az építkezésben vannak. Az UniCreditŢiriac Banc 40,4 százalékos részvénycsomagjának tulajdonosa, 44 százalékkal érdekelt az Allianz-Ţiriac biztosító társaságban, de részvényese a Globe Round valamint a Bucharest International Center társaságnak is. Ingatlanjai vannak Münchenben, Monte Carlóban és Párizsban.

A harmadik helyen álló 45 éves Gruia Stoica vagyona 530-550 millió euró. Jelenleg a román államvasutak áruszállító részlegét kívánja megvásárolni, elsősorban idegenforgalommal és vasúti szállítással foglalkozik. Az áruszállító részleg megvásárlásáig nagyrészt kerülte a nyilvánosságot, arról sem nyilatkozik, miként vágott bele az üzleti tevékenységbe. Gazdasági elemzők szerint néhány évvel ezelőtt még csak kis részvénycsomagok voltak a tulajdonában, vagyona nagy része más személyek nevén volt. A Román Vasúti Csoport, a piski Reva és a páskányi Temar mellett cégei vannak Magyarországon, Bulgáriában, Szerbiában, Ukrajnában, Montengróban és Mozambikban.

Dinu Patriciu vagyonát 2012-ben még 850 millió euróra becsülték. A válság miatt azonban számos vállalkozása tönkrement. Elsősorban az építkezésben volt érdekelt, amelyet a válság esztendei a leginkább érintettek.

Gigi Becali úgyszintén sokat veszített a válság idején. Jóllehet néhány évvel ezelőtt vagyona még meghaladta az egymilliárd eurót, jelenleg mintegy 300 millió euróval jegyzik. Elsősorban a labdarúgásba és az ingatlanpiacba fektetett be.

A gazdag emberek országai

A legtöbb dollármilliárdos az Egyesült Államokban van: számuk 326. Az Egyesült Államokban él egyébként a legtöbb dollármilliomos, számuk eléri a 13 200 000-at. Közülük 629 vagyona 500 millió dollár és egymilliárd dollár között van.

A világranglista következő helyeit Japán, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia foglalja el.  Japánban 2 650 000 dollármilliomost tartanak nyilván, de az ország dollármilliárdosokban is jól áll, számuk eléri a 16-ot.

A gazdagok számát tekintve Európában Franciaország vezet: 2 210 000 ezer dollármilliomosa és 17 dollármilliárdosa van. Németország ugyan „csak” 1 730 000 milliomost mondhat magáénak, 46 dollármilliárdosával azonban túlhaladja Franciaországot. Nagy-Britanniában 1 520 000 dollármilliomos és 28 dollármilliárdos él. Ausztriában 205 ezerre teszik a dollármilliomosok számát, az ország 5 dollármilliárdossal is rendelkezik.  

A román vendégmunkások „kedvenc országában”, Olaszországban és Spanyolországban 1 450 000 illetve 400 000 dollármilliomos él – egyikük sem román. Az egykori szocialista országok közül Lengyelország áll a legjobban: a 44 millió lakosú országban négyszer több a milliomos, mint Romániában, a dollármilliárdosok száma pedig 3, de Csehországban is csaknem háromszor annyi milliomos – 28 400 – él, mint Romániában, milliárdosainak száma pedig szintén 3. 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X