Már csak az ima segíthet a román jobboldalon?


-A A+

Jóllehet az utóbbi időben – így tavaly is – sorra alakultak meg a magukat jobboldalinak nevezett pártocskák, ezek azonban nem jutottak el odáig, hogy össze is fogjanak, és közös frontot alakítsanak ki a parlamentben 70 százalékot képviselő baloldali kormánykoalíció ellen.

E pártok vezetői – jórészt nagyjából ismeretlen, vagy alig ismert politikusok – valamennyien önmagukat tekintetik a jobboldal hiteles képviselőjének, a jobboldali egységet saját vezetésük alatt szeretnék megvalósítani. Ráadásul a legnagyobb jobboldali ellenzéki alakulat, a Demokrata Liberális Párt maga is számos feltételt szabott meg a kis pártokkal történő esetleges szövetkezés előtt.

A „pártsemleges” Băsescu pártállása

A jobboldal összefogását jelentős mértékben megnehezíti az a körülmény is, hogy a jobboldali erők hiteles vezetőjének tartott Traian Băsescu államfő – akinek viszont elnöki mandátuma során pártsemlegesnek kellett volna lennie – szakított a demokrata liberálisokkal; az államfő viszont még mindig nem találta meg az a pártocskát és azt a jobboldali személyiséget, aki egybe tudná kovácsolni a szétforgácsolódott erőket.

A jobboldal széthullását Traian Băsescu már előre megérezte, nyilván erre gondolva védette le korábban nagyobbik lányával, Ioana Băsescuval a találmányi hivatalnál a Népi Mozgalom megnevezést. A Demokrata Liberális Párt kongresszusát követően – amely a párt és Băsescu válásához vezetett, miután nem Băsescu kedvencét, Elena Udreát választották meg pártelnöknek –, Cristian Diaconescu elnöki tanácsos bejelentette a Népi Mozgalom Alapítvány megalakulását, amelyhez kisvártatva csatlakoztak Băsescu más tanácsosai is, így Daniel Funeriu, Sebastian Lăzăroiu, és Bogdan Oprea is.

Májusban a Népi Mozgalom Alapítvány vezetői közvélemény-kutatást tartottak a párttá történő átalakulásról, két hónappal később pedig összegyűjtették az ehhez szükséges aláírásokat is. Az új párt elnökévé ukrajnai, dél-besszarábiai Ismail rajonban, Oizornoéban született Eugen Tomacot választották meg, aki a határon túli román közösségek egyik legfőbb védelmezőjének tartja magát.

Apró kísérletek az egységre

A jobboldal idén aprócska kísérletet tett a fúzió irányában: Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök pártja, a Polgári Erő valamint a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Aurelian Pavelescu által vezetett szárnya márciusban bejelentette, létrehozza a DA. szövetséget.

Áprilisban azonban újabb jobboldali alakulat jelentkezett: a Liberális Románia Kezdeményezés, amelyet Andrei Chiliman, Vlad Moisescu, Diana Tuşă és Dan Cristian Popescu hozott létre.

A jobboldali pártok újabb szövetségét a Népi Mozgalom és a Polgári Erő bejelentett fúziója képezte. Ez azonban korántsem volt felhőtlen: jóllehet a Pavelescu által vezetett Parasztpárt szövetségben volt a Polgári erővel, mégis úgy döntött, nem vesz részt a fúzióban, elnöke ugyanis attól félt, hogy pártja ebben az esetben elveszítené identitását (amelyet azonban már kudarcos kormányzása valamint Corneliu Coposu halála alkalmával elveszített).

Aurelian Pavelescunak időközben nagy gondolatai is támadtak: abból kiindulva, hogy az 1996 és 2000 között Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt igai „brand”, november elejére rendkívüli kongresszust hívott össze, amely megerősítette őt a párt élén. A tömörülés új vezetőségében helyet kapott a Liberális Románia Kezdeményezés néhány, a Parasztpárthoz időközben átállt tagja, mint például Diana Tuşă és Vlad Moisescu, valamint a volt népügyvéd, Gheorghe Iancu is. Vlad Moisescu a Parasztpárt első alelnöke, Diana Tuşă pedig alelnöke lett.

Két jobboldali államfőjelölt

Decemberben közepén a Polgári Erő Országos Tanácsa jóváhagyta a párt elnöke, Mihai Răzvan Ungureanu államfőjelöltté történő nevesítését. Ez alkalommal az ülésen részt vevő Eugen Tomac közölte: Traian Băsescu államfő segítségével megnyerhetik majd az elnökválasztásokat, illetve kiváló eredményeket érhetnek el az európai parlamenti választásokon. Ezzel mindenki számára világossá tette, hogy a tömörülés Traian Băsescu „védelme alá” helyezi magát.

Mi több, Cristian Preda európai parlamenti képviselő igen nagy reményeket fűz a két párt szövetégéhez, amely igazi jobboldali alternatívát képez majd, és amelyhez a szociál-liberális kormányzással elégedetlen valamennyi demokrata liberálisnak is csatlakoznia kellene.

Mit tehet Băsescu?

Kérdés azonban, hogy Traian Băsescu – akinek népszerűsége az utóbbi időben jelentősen megcsökkent – képes lesz-e erőt adni a tömörülésnek. A jobboldal egyesítésére egyelőre nem is tesz kísérletet, hiszen arra mindaddig semmi esélye nincs, ameddig a Demokrata Liberális Párt élén Vasile Blaga áll.

Ráadásul a jobboldali pártocskák – az egyéni hiúság mellett – még azt sem döntötték el, mikor is lenne szükség az egységre: az európai parlamenti választások előtt-e vagy után, az elnökválasztások idejére.

Ezek a pártocskák voltaképpen konkrét célokat kijelölő programmal sem rendelkeznek, egy esetleges átfogó szövetség megteremtése már csak ezért is nehézségekbe ütközne, hiszen nehezen lehetne összeegyeztetni a különféle elvárásokat. Azzal pedig, hogy a Polgári Erő és a Demokrata Liberális Párt külön-külön elnökjelöltet indít, nagyrészt megkönnyítik a szociál-liberálisok jelöltjének – aki egyelőre Crin Antonescunak – a sikerét.

A jobboldal pillanatnyilag kilátástalan helyzetét jól vázolta Vlad Moisescu a Parasztpárt rendkívül kongresszusa alkalmával, amikor leszögezte: a jobboldali erők soha nem voltak megosztottabbak, személyes, hiú egyéni érdektől vezéreltebbek, mint most. Románia 1990 óta még sohasem süllyed ekkora politikai zűrzavarba, káoszba, kilátástalan helyzetbe mind ebben az időszakban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X