Ugyanazt jelzi a brüsszeli igazságügyi mérleg


-A A+

Ismétlik magukat az Európai Bizottság Románia igazságszolgáltatásának helyzetéről szóló évente elkészített jelentései. Ráadásul a bírált jelenségek száma minden esetben meghaladja a dicséretre méltó előrelépések számát.

Gyökeret verő reformfolyamat

Románia igazságszolgáltatás területén további lépéseket tett, de azért sok még a tennivaló – ez a végkövetkeztetést vonható le a szerdán nyilvánosságra hozott jelentésből is. A kijelentés ismerős, hiszen ugyanígy látták ezt Brüsszelben tavaly és az előző években is.

Az Európai Bizottság pozitív tényként emeli ki azt, hogy a tavaly tavaszi állapotokhoz képest letisztultabb politikai helyzet kedvezett az igazságszolgáltatás reformjának.  Brüsszelt azonban továbbra is foglalkoztatja az igazságszolgáltatás függetlensége, mivel politikai és közigazgatási szinten még mindig ellenállás mutatkozik a feddhetetlenségi intézkedésekkel és a korrupció leküzdésével szemben.

Az Európai Bizottság nem titkolja véleményét, hogy mindenekelőtt a büntető törvénykönyv „elhamarkodott és minden áttekinthetőséget nélkülöző” tavaly decemberi módosítására gondol, amely ilyen vonatkozásban a jogrend elleni „alapvető támadásnak” minősül, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság végül is az alaptörvénnyel ellenkezőnek mondta ki a változtatásokat.

Az igazságszolgáltatás kulcsfontosságú tisztségeibe történő kinevezések fontos kérdésének tekintetében is vegyesek a benyomások: egyes tisztségek esetében áttekinthető, nyílt, az érdemek alapján történik a kinevezés, más esetekben azonban a politikai érdekek is beavatkoznak a folyamatba. Mindez kihatással van a romániai igazságszolgáltatás reformjának megítélésére.

Ebben szerepet játszik az is, hogy a reformfolyamattól a román parlament döntésében oly könnyedén eltekinthetett. Ez arra utal, hogy az igazságszolgáltatás romániai helyzetét elemző brüsszeli jelentésekben foglalt hiányosságok elhárítására nincs teljes egyetértés politikai körökben. Másfelől viszont az a tény, hogy az igazságszolgáltatás kulcsfontosságú intézményei ellenálltak a politikai nyomásnak, arra enged következtetni, hogy a reformfolyamat gyökeret vert a román társadalom jelentős részében – vélik a jelentéskészítők.

Támadások, fenyegetések

A jelentés emlékeztet arra, hogy 2012 nyarán és őszén az Európa Bizottsághoz számos értesülés futott be a romániai igazságszolgáltatás képviselőinek részéről, arról, hogy a politikai osztály, a média közvetlenül megfenyegetett egyes ügyészeket, bírókat, illetve azok családtagjait. E támadások száma tavaly visszaesett ugyan, de továbbra is folytatódik ez a gyakorlat, főleg fontos tisztségeket betöltő politikai személyek elleni ítéletek esetében.

A jelentés szerzői mindennek alapján arra szólítják fel Romániát, hozzon haladéktalanul intézkedéseket az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításáért, a reformok, az áttekinthetőség szavatolásáért, a korrupció elleni küzdelem folytatásáért. Egyben szükségesnek tartják, hogy Romániában a törvényhozók magatartásbeli kódexe világosan tartalmazza annak követelményét, hogy a törvényhozás testülete maradéktalanul tiszteletben tartsa az igazságszolgáltatási függetlenségét, és általában az igazságszolgáltatás által hozott döntéseket.

Jelentésében az Európai Bizottság a román állam feladataként jelöli meg annak szavatolását, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács tevékenysége számára is megfelelő körülményeket teremtsen, annak érdekében, hogy a tanács hozzájárulhasson az igazságszolgáltatási szervek védelméhez, hatékonyan támogathassa a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket függetlenségük biztosításában. A jelentés úgy értékeli, a Legfelsőbb Bírói Tanács szakértelemmel és módszeresen eleget tett az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzésében rá háruló feladatoknak, ezért szerepét az állampolgár és a politikusok is komolyabban vették. Az igazságügyi tárca maga is intézkedéseket tett az igazságszolgáltatás és a sajtó közötti párbeszéd kialakulásáért.

Az alkotmánybíróságtól kapott információk alapján tavaly is folytatódtak a támadások a taláros testület ellen. Ezek ugyan nem voltak már olyan hevesek, mint 2012-ben, de továbbra is gondot jelentenek.

A joggyakorlati reformok felgyorsítása                                  

Az alkotmány tervezett módosítása alkalmával Romániának ki kell használnia a kínálkozó lehetőséget a hatalmi ágak konkrét, világos elkülönítésére, pontosan meghatározva az igazságszolgáltatás és törvényhozás testületének feladatait.

Az igazságszolgáltatás reformfolyamatának tekintetében Brüsszel szükségesnek tartja a reformok felgyorsítását a joggyakorlat tekintetében, lehetővé téve a bíróságok számára azt is, hogy szabadon alkalmazhassák az olyan, újabban bevezetett jogi eljárásokat, mint például a kiterjesztett vagyonelkobzás.

A feddhetetlenség tekintetében az Európai Bizottság a jogi keretek tisztására tett eddigi reformok felgyorsítását kéri: ilyen vonatkozásban Romániában szavatolni kell azt, hogy a feddhetetlenségre, az érdekkonfliktusokra, a jogtalanul szerzett vagyonokra vonatkozó törvények alkalmazása alól nincsenek kivételek.

A kormánynak és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek maradéktalanul együtt kell működnie a feddhetetlenség törvényes kereteinek megszilárdítása, az idevágó újabb törvényjavaslatok megfogalmazása területén. Romániának azon kell lennie, hogy a honatyák újabb jogállásának gyakorlatba ültetésével a lehető legnagyobb mértékben megnöveljék az automatikusan végrehajtandó végleges igazságszolgáltatási ítéletek számát.

Fellépés a korrupció ellen – minden szinten

A korrupció tekintetében az Európa Tanács arra ösztönzi Romániát, hogy továbbra is határozottan törekedjék a törvények alkalmazására mind a magas szintű, mind pedig az alacsonyabb szinteken elkövetett korrupció esetében is. Ennek érekében biztosítani kell, hogy a korrupciót sújtó törvényeket egyenlő mértékben alkalmazzák mindenkire, azokat azonos mértékben érvényesítse az ország valamennyi igazságszolgáltatási szerve.

Ugyanakkor feltétlenül szükséges a megfelelő kritériumokat meghatározó korrupcióellenes országos stratégia kidolgozása, a korrupció elleni küzdelem során elért eredményeket pedig a nagynyilvánosság tudomására kell hozni.








EZT OLVASTA MÁR?

X