A maszol.ro rendhagyó interjúsorozatot indít az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeivel. Nem a politikai programjukról, a választási ígéreteikről faggattuk alanyainkat, hanem életpályájukról, világszemléletükről, netán családjukról vagy hobbijukról. Sógor Csabát kérdeztük.

Hogyan lesz egy erdélyi magyar református lelkészből politikus, EP-képviselő?

A családunkban anyai ágon az első, míg apai ágon a második világháborúig nagyrészt földművesek voltak a felmenőink. De voltak tanítók, polgármesterek és persze lelkészek is, négy generáció alatt 60-70 lelkész került ki a családunkból. Szatmári és váradi őseim a szatmári béke miatt kényszerültek vándorlásra, siklódi és udvarhelyszéki őseimről Orbán Balázs is írt, akik a tatárral hadakoztak. Aradon születtem, de Madéfalván voltam lelkész, már ezek a helyek, sorsok önmagukban meghatározzák az ember életét. Állandóan azt tapasztaltam a környezetemben, főleg az elmúlt rendszerben, hogy valamit tenni kell a közösségért.

Az igehirdetés nagyon fontos része volt az életemnek Felcsíkon, 19 faluban és Balánbányán közel 500 református tartozott a körzetembe, gyakran előfordult, hogy napi öt istentiszteletet is tartottam.  Emellett azonban mindig igyekeztem közösségi problémákkal is foglalkozni. Orvosok, tanárok, vasutasok, bányászok és feleségeik voltak a gyülekezetemben, ahol nagyon sok mindenre szükség volt: óvodát, orvosi rendelőt, kultúrotthont létesítettünk, javítottunk, építkeztünk. Nyilván, amikor az embernek ilyen közösségszervezői tapasztalatai vannak, akkor sodródik és egyre hatékonyabban igyekszik foglalkozni az embereket érintő kérdésekkel.

Névjegy. Sógor Csaba 2007-től az RMDSZ európai parlamenti képviselőjá. Brüsszeli mandátumát megelőzően RMDSZ-szenátor volt a bukresti parlamentben. Előtte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadója volt, 1988 és 1999 között pedig református lelkészként dolgozott a Csíkcsicsói Református Parókián. Teológiai alaptanulmányait Romániában végezte 1983 és 1988 között, majd a zürichi és bázeli egyetemeken szerzett posztgraduális képzést. Politikai tanulmányait, majd vezetői képzését Romániában és Franciaországban végezte 2005-2006 között. Nős, négy gyermek édesapja. Családjával Csíkszeredában él. (Forrás: rmdsz.ro) 

Huszonöt éve vagyok az RMDSZ tagja, akkor a Csíki Területi RMDSZ engem delegált a Magyarok Világszövetségébe. 2000-ben szenátorrá választottak, 2007 óta pedig európai parlamenti képviselő vagyok. Számomra mindig nagyon fontos volt, akár lelkészként, akár politikusként, hogy teljes odafigyeléssel végezzem a munkámat. Ahogy Csíkszentmihályi Mihály híres könyvcíme, a Flow (áramlat) is sugallja: ha a munkádat szereted, akkor azt teljes erőbedobással tedd, sodródj vele.

Mennyire hiányzik a palást és a gyülekezet?

Lelkészként sosem vonul nyugdíjba az ember. Mikor politikai pályára léptem, lelkészként rendelkezési állományba vonultam.  Amikor felkérnek, szívesen elmegyek és prédikálok, de politikusként és EP-képviselőként is voltaképpen ugyanazt csinálom, amit az egyházban is tettem. Mondják, hogy képviselő vagy politikus bárkiből lehet, de lelkésznek születni kell. Így aztán a lelkész élete végéig teológus marad: követem az egyház életét, tevékenységét, de ugyanolyan fontos számomra a politikai érdekképviselet is. Politikai munkám során pedig igyekszem keresztény értékrendek mentén ellátni a feladataimat. 

Hogyan tudja összeegyeztetni a családi programokat a politikai munkájával?

Gondos szervezést igényel, nem mindig egyszerű összeegyeztetni a teendőket, és a családom részéről nagyon sok türelemre van szükség.  Minden hétfőn együtt reggelizik a család Csíkszeredában, aztán elindulok a bukaresti reptérre. Már tizennégy éve hétvégi szülő vagyok, és ez nagyon nehéz még akkor is, ha a szabadságom alkalmával nyáron több hetet is együtt vagyunk és télen is jut pár hét szabadság. Megpróbálok hetente legalább egy napot otthon lenni.

Úgy próbálok hazaérni Brüsszelből vagy Strasbourgból, hogy pénteken és szombaton még eleget tudjak tenni a választókerületi munkámnak is, és legalább vasárnap sikerüljön hazaérnem a családomhoz. Ha Partiumba kell mennem, akkor Budapesten szállok le, ha a Bánságba akkor Temesváron, ha Közép-Erdélybe akkor Kolozsvárra, Marosvásárhelyre vagy Szebenbe érkezem, és alkalmanként a fővárosi reptér bizonyul a legközelebbinek.  Mivel az autóút nagyon sok időt felvesz, ezért meg kellett szoknom autóban dolgozni, olvasni, ügyeket intézni, próbálom hasznosan eltölteni ezt az időt. 

Az elmúlt 14 évben a két kisebb gyermekem gyakorlatilag úgy nőtt fel, hogy csak hétvégeken és a vakációk idején találkoztunk. Közben a feleségem elvégzett két egyetemet, most pedig pszichológusként dolgozik.  Ákos fiam már kirepült a fészekből, ő műépítésznek készül. Sarolt lányom a síversenyeken remekel bajnoki szinten. Zsolt fiam épp most vett részt a 14-18 éves korosztályban meghirdetett freestyle hódeszka versenyen, ahol már másodszor szerzi meg az első helyet. Kund, a legkisebb fiam pedig úszik és focizik.  Kevés politikus-család bírná ki ezt a megpróbáltatást, de azt kell mondanom, hogy egy komoly hivatástudattal rendelkező lelkész is hasonló gondokkal küzd.

Egyesek azt vallják, hogy a lelkészi hivatás és a politika összeférhetetlen...

Igen, sokszor hallottam én is ilyen véleményeket, ennek kapcsán Eckstein-Kovács Péter kollégámat tudom idézni: „Isten őrizzen attól a parlamenttől, ahol csak jogászok és politológusok ülnek”. Akik ezt mondják, azoknak az a válaszom: politikusnak lenni azt jelenti, hogy teszek valamit a poliszért, a közösségért, amelyben élek. Ezt lehet civilként, lelkészként vagy aktív politikusként is. Azelőtt is, amíg lelkész voltam, az igehirdetés csak kis szelete volt a lelkészi hivatásomnak. Mellette alapítványokat hoztunk létre, melyek által számos humanitárius tevékenységet folytatunk. Ilyenek például a gyermekvédelemi kezdeményezéseink vagy a fiatal pályakezdő mezőgazdászoknak és kisvállalkozóknak nyújtott szakmai és anyagi segítség. 

Ezt már Európában is tapasztaljuk, hogy a hívő emberek kivonultak a politikából, hagyva, hogy akik maradtak, azok már Isten nélkül politizálhassanak. Abban a pillanatban, ha kivesznek a keresztény értékek a politikából, akkor a pénz és a hatalom hajszolása veszi át az irányítást. Az Európai Parlamentben egyébként különféle szakmai körökből érkeznek képviselők, egyházi téren van egy finn ortodox pap, egy német és egy svéd evangélikus lelkész, de államelnök, zongoraművész, képzőművész, hokis, fogorvos és természetesen tanár is van.

Kérem, meséljen el egy kiemelkedően pozitív élményt az EP-mandátumának idejéről.

A román felsőházban töltött hét év után, mikor ide jöttem, nagy élmény volt, hogy itt magyarul lehet megszólalni, ez emberileg és szakmailag is nagy megtiszteltetés volt. Aztán az itthoniak számára is egy közösségi élmény például az, hogy elhoztuk a háromszéki ásványvizeket ide Brüsszelbe és egy Aqua Transylvaniae elnevezésű kiállítás keretében bemutattuk őket, azóta is mindenki emlékszik erre és emlegeti. De akármelyik Erdélyt népszerűsítő rendezvényünk nagyon kedves emlékként maradt meg, jó volt látni, ahogyan érdeklődnek irántunk a nyugati kollégáink.

Szakmai pozitívumként kiemelném azt, hogy minden olyan kérdésről, amely az erdélyi magyarságot érintette Brüsszelben is beszéltünk, felszólaltunk, elmondtuk a gondjaikat, hogy ott is megismerjenek bennünket és támogassák az ügyünket. Eddigi munkám során mindig azt szorgalmaztam, hogy kérjék számon a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését a csatlakozott tagállamokon utólag is, erre most körvonalazódik egy európai szabályozás.  Az Európai Parlament a február végi ülésén megszavazott egy jelentést, amelyben sikerült elfogadtatnunk több nagyon fontos módosító indítványunkat: ezek egyike – ezt az elfogadott jelentés kimondja – hogy külön keretszabályozásra van szükség az Európai Unióban a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésére. Ez az első olyan állásfoglalása az Európai Parlamentnek, amelyben tételesen megjelenik ez a kérdés.

Voltak kellemetlen esetek is?

Talán az egy kellemetlen emlék, amikor a magyar elnökség idején nekem kellett felszólalnom koordinátor-helyettesként, természetesen én magyarul beszéltem, mire a román kollegám bekiabált az ülés kellős közepén: „bă, vorbește românește!” – és hát ez a gesztus nem vált sem az ő, sem az ország dicsőségére. Azóta a képviselők lassan tudomásul vették, hogy Európának az a része, ahonnan mi jövünk, az egy ilyen ország, meg kell küzdenünk az anyanyelvünk használatáért is.

Mit jelent Önnek, erdélyi magyar lelkész-politikusnak a haza fogalma?

Hirtelen Nasszredin hodzsa esete jut eszembe, amikor megkérdezték tőle, hogy hol van a világ közepe és ő azt válaszolta, ott, ahol a szamara jobb első lába. Komolyra fordítva a szót, Illyés Gyula fogalmazta meg a legszebben, mikor azt mondta, hogy a haza a magasban van. A magasban mindig csend van, és mivel a történelem során szétszakítottak bennünket, igazán egyek csak a fellegekben tudunk lenni. Ezért igazán hazafiak nem a zajban, hanem a csendben tudunk lenni.

Nekünk, magyaroknak a haza a nagyvilág. Nyilván van egy otthon, ez a közvetlen haza – számomra ez Erdély, azon belül is Csíkszereda, Madéfalva immár 25 éve. De nem csak a föld számít hazának, a család, a barátok, hanem mindaz a hely, ahol magyarul meg tudunk szólalni, és ahol hasonló emberekre találunk.  Megállni a helyünket magyarként bárhol a világban, az a hazafiság. Mert ismerek ausztrál magyarokat, akik nem beszélik már a nyelvet, de táncukban magyarok, őrzik a néptáncot. Ismerek afrikai, ázsiai felmenőkkel rendelkező magyarokat, akik magyarnak vallják magukat – tőlük meg lehet tagadni ezt az érzést? Nem. Mindegy, hogy Ausztráliában, Kárpátalján, Afrikában, Brüsszelben, Csíkszeredában vagy a hegyi kaszáló tetején élsz, ha megállod a helyed magyarként, akkor hazafi vagy. Akkor vagyunk hazafiak, ha befogadóak vagyunk, nem pedig kirekesztőek, hiszen amikor valakit kirekesztünk, akkor elveszítjük a hazánkat is. Ezért azt mondom, ha a szomszédod is szeret téged és a világodat, akkor hazafi vagy.

(Winkler Gyula RMDSZ-es EP-jelölttel készített interjúnk itt olvasható.)