„A magyar sajtóban nagyon kevés a címkézetlen újságíró. Amikor elfogad egy állásajánlatot, a sajtós tudomásul veszi, hogy bekerül egy dobozba. Az egyik dobozból nagyon nehéz átmászni egy másikba” – jelentette ki az Erdélyi Riportnak adott interjúban Lukács Csaba.

A Magyar Nemzet parajdi születésű, világjáró újságíróját a hetilap a magyarországi sajtóállapotokról kérdezte annak apropóján, hogy elsőként szellőztette meg a magyar kormányfő szóvivője és a média képviselői közötti, „pöcs-ügyként” elhíresült incidenst.

Lukács Csaba elmondta, az ügyet kirobbantó publicisztikájában arról a jelenségről kívánt írni, hogy a miniszterelnök körül megjelentek furcsa és vállalhatatlan figurák. „Orbán környezete üzemszerűen megalázza a sajtósokat, adott esetben fizikai atrocitás is éri őket” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy a jobboldali Magyar Nemzet munkatársaként nem ez volt az első írása, amelyben az Orbán-kormány embereit bírálta.

Határozottan cáfolta ugyanakkor, hogy a Havasi Bertalan magatartását kifogásoló publicisztikáját valaki sugallta volna. „Olvastam arról már, hogy a jegyzetem megírásakor az Orbán Viktorral állítólag konfliktusban álló Simicska Lajos fogta a kezem. Elmondhatom, hogy tizenegynéhány éve dolgozom a lapnál, és soha nem találkoztam az említett úrral, soha nem beszéltünk, soha nem üzent nekem. (…) Egy biztos: én nem azért írok valamiről, mert megkérnek rá vagy utasítanak, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy fontos” – jelentette ki.

Lukács Csaba szerint a magyarországi újságírók tudomásul vették, hogy nyereséges politikai újság nincsen, ezért külső pénzekre, akár hirdetésekre, akár más forrásokra van szükség a lapok működtetéséhez. „És hát az határozza meg az irányt, aki a pénzt adja. Így annak, aki újságot akar írni, ezekhez az állapotokhoz valamilyen szinten alkalmazkodnia kell” – fogalmazott. Ez a jelenség szerinte egész Kelet-Európára jellemző, Magyarország nem áll jobban vagy rosszabbul, mint Románia vagy Bulgária.

„A magyar sajtóra az a jellemző, hogy az újságírókat nettó 80 kiló élőhúsként kezelik, lecserélhetőek, megalázhatóak, kirúghatóak stb. Nem hozzáadott-érték vagyunk sok tulajdonos szemében a lapnak, hanem egy szükséges rossz. Egy kicsit úgy vagyunk, mint a harmadik-világbeli gyerekmunkások: az a lényeg, hogy a termelés zavartalan legyen, de az senkit nem érdekel, hogy mi mit gondolunk közben” – jellemezte a magyar sajtó állapotát.

Erdély mint magyarországi megye

Arra a kérdésre, hogy szerinte a magyarországi sajtónak mennyire sikerül objektíven tükröznie az erdélyi állapotokat, az erdélyi magyar közösség helyzetét, azt válaszolta: a témának két szélsőségesnek mondható megközelítése létezik a magyar médiában. Az egyik skanzenként, minden tisztaság forrásaként kezeli Erdélyt, a másik tudomást sem vesz Erdélyről, számukra Erdély Románia.

„Én azon dolgozom, hogy az újságírók éppen úgy kezeljék Erdélyt, mint egy magyarországi megyét. Például amikor körkép készül a magyar munkanélküliségről, akkor hat mondatban azt is említsék meg, hogy a jelenség miként néz ki Erdélyben. Tehát ne idealizáljuk Erdélyt, és ne is felejtsük el, sallangmentesen írjunk róla” – mondta a Magyar Nemzet újságírója.

A teljes interjú itt olvasható.