"Biankó támogatást kapott Johannis a magyaroktól"


-A A+

A romániai magyarok többsége annak ellenére szavazott Klaus Johannisra az államfőválasztáson, hogy a jobboldal jelöltje semmit sem ígért a kisebbségeknek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Arról is beszélt: Victor Ponta miniszterelnök komoly gesztusok megtételére kényszerül a számára megrázó vereség után.

Klaus Johannis számára előnyös volt, hogy a jobboldali pártok nem hangsúlyozták a támogatását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kántor Zoltán temesvári szociológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója.

"Nem volt olyan erős párttámogatás. Tehát a pártszövetség, amely létrejött, hogy őt támogassa, hétfőn lényegében meg is szűnt már. Ez volt a fő célja, és majd folytatódik a helyezkedés a jobboldalon, hogy melyik lesz az erős jobboldali párt. És valószínűleg azok, akik korábban nem szavaztak, most elsősorban emiatt szavaztak rá. Hiszen a pártok presztízse nagyon alacsony egész Kelet-Közép-Európában, Romániában különösen, tehát a pártpolitika az egyet jelent a korrupcióval" – magyarázta.

Mindenki tudta, hogy szavaznak a magyarok

Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nem jelölte ki egyértelműen, hogy kire szavazzanak a romániai magyarok. "Sokan azt mondják, hogy az RMDSZ azt sugallta, hogy inkább Pontára. Ez értelmezés kérdése. De egyértelmű volt, ezt mindenki tudta Erdélyben, mindenki tudta az RMDSZ-ből, és a többi magyar pártnál is, hogy a magyarok főleg Johannisra fognak szavazni, annak ellenére is, hogy a jelölt nem ígért semmit a kisebbségi jogok kiterjesztése tekintetében" – fogalmazott.

Kántor Zoltán hozzátette: a romániai magyarok a választásokon nem szokták támogatni az utódpártokat, így várható volt, hogy nem a szociáldemokrata Victor Pontát támogatják majd. Szerinte a vasárnapi elnökválasztás eredménye a kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ-t is a koalíciós szerepvállalás átgondolására kényszerítheti.

"Nem tudom, milyen döntést fognak hozni, de ha netán Ponta pártja, a szociáldemokraták egyfajta mélyrepülésbe kezdenek, akkor nem biztos, hogy érdemes kitartani" – jelentette ki. Hozzátette, hogy Victor Ponta ebben a helyzetben gesztust tehet a magyar kisebbség felé például a székelyzászló ügyében, vagy egyéb, kisebb ügyekben.

Lépéskényszerben Ponta

Kántor megállapította: csúfos és váratlan volt Victor Ponta miniszterelnök veresége az államfőválasztáson. "Neki mindenféleképp egyben kell tartani a koalíciót, másrészt olyan gesztusokat tenni, olyan lépéseket, amelyek kifejezik a választói akaratot. Hiszen ő is érzi, hogy gond volt a diaszpórával, gond van a korrupcióval, gond van még talán a nacionalizmussal is, amire ő azért keményen rájátszott" – mondta a szociológus.

Szerinte most van egy győzelmi eufória Romániában, ami a vesztes kormányfőt is lépéskényszerbe hozza. "Kérdés, hogy az utca mekkora nyomást fog gyakorolni. Tehát folytatódnak-e a tüntetések, hiszen a lakosság, főleg a nagyvárosokban rájött arra, hogy igenis számít, hogy ők kimennek az utcára. Elképzelhető, hogy több szociáldemokrata párti kezdeményezést ezzel is tudnak blokkolni" – vélekedett.

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta: Victor Ponta néhány hétig alkalmazkodhat az elvárásokhoz, de utána folytatnia kell a kormányzást. "Most tűzoltómunka van. Nem számítottak ők sem erre az eredményre, és biztos, hogy gesztusokat kell tegyen Ponta, és tett is már és tenni is fog. De amint konszolidálja a pártját, a kormányt, ha ez sikerül neki, akkor egészen biztos, hogy folytatódik ez a jobb-bal ellentét" – állapította meg a szociológus.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X