Fogdában a főügyész: farkába harapott a kígyó


-A A+

Sorra tartóztatják le vagy veszik őrizetbe ezekben a napokban egy bukaresti telek-visszaszolgáltatási ügy gyanúsítottjait. Már csak azért sem mindennapi ez az eljárás, mert az első számú gyanúsított éppen a legfőbb ügyészség egyik – időközben lemondott – vezetője.

A szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) volt vezetője ellen a legfőbb ügyészségnek egy másik részlege, a korrupcióellenes ügyészég (DNA) vizsgálódik. Alina Bicát hivatali visszaélés gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba. 2011-ben tagja volt ugyanis az Országos Restitúciós Hatóság (ANRP) kártérítéseket megállapító bizottságának, amely négy évvel ezelőtt jóváhagyta, hogy egy nem egészen 114 millió lej értékű, 13 hektáros szántóföld árát több mint 377 millió lejben állapítsák meg – amely nagyjából a Bukarest belterületén fekvő telkek árának felelne meg.

Ügyészségi források szerint a „teljesítményért” Alina Bica meg is dicsérte az ingatlan értékét felmérő szakértőt. Ennek alapján állapították meg aztán a természetben vissza nem szolgáltatható kártérítés összegét, ezzel 62 millió lejjel megkárosítva az államot. A DNA szerint Alina Bica közvetlen módon, szóbeli utalásokkal rávette a restitúciós bizottság tagjait, ne akadékoskodjanak a kártérítési dossziéval, azzal ugyanis minden rendben van, nyugodtan aláírhatják az ügycsomót.

A DNA adatai szerint azonban mind Alina Bica, mind pedig a restitúciós bizottság tagjai – köztük két jelenlegi képviselő is – pontosan tudták, hogy a földterületet jelentősen felértékelték. Mindennek fejében a DIICOT főügyésze, közvetítőkön keresztül – telket kapott a Snagov tó mellett, amelyet rövidesen eladott. A befolyt pénz egy részét a Népi Mozgalom Pártjának elnökének, Elena Udreának a volt férje, Dorin Cocoș kapta meg.

Alina Bica: dicsimnuszok…

Alina Bica 1974-ben született Fogarason. A nagyszebeni egyetem jogi karán szerzett diplomát. Pályafutása meredeken ívelt felfelé: 1996-ban a sepsiszentgyörgyi ügyészségen dolgozott, három évvel később pedig felfelé buktatták, és a brassói bírósági ügyészség tagja lett. Nem sokkal később már a bukaresti ügyészségen kapott állást, 2003-ban pedig a főügyészség munkatársa volt. 2009 és 2012 között az igazságügyi tárca államtitkáraként tevékenykedett, tagja volt a büntető és polgári törvénykönyvet kidolgozó bizottságnak, 2013-ban pedig Victor Ponta kormányfő javaslatára kinevezték a DIICOT élére. 

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) meleg hangú ajánlólevélben támogatta Alina Bica főügyészi kinevezését. A CSM  hangsúlyozta, Bica 16 éve ügyész, egyetlen szankciót sem kapott, utóbbi három évben kifejtett tevékenysége „nagyon jó” osztályzatot kapott. A testület külön értékelte Bica szakértelmét, azt, hogy kiválóan ismeri a romániai jogrendszert, valamint annak nehézségeit. A kinevezést Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter küldte meg Traian Băsescu államfőnek jóváhagyásra. A 2004-ben elfogadott törvény értelmében ugyanis bizonyos igazságszolgáltatási magas rangú tisztségviselők hivatalba lépéséhez az államfő engedélyére is szükség van.

…és botrányok

Alina Bica vezetése alatt a DIICOT azonban – a DNA-tól eltérően – nem tárgyalt különösebben jelentős dossziékat. Mi több, az úgynevezett Berbeceanu-ügy kapcsán hatalmas botrányba keveredett.

Traian Berbeceanu, a szervezett bűnözés elleni brigád Fehér megyei volt parancsnoka jelezte, hogy a DIICOT Fehér megyei ügyészségénél korrupció gyanúja merült fel. A vádhatóség két tagja – akit később bíróság elé állítottak – hamis vádakat gyártott Traian Berbeceanu ellen, akit meg is hurcoltak. Alina Bica mindezt nem csak közömbösen szemlélte, de az akciót hallgatólagosan támogatta is.

Ügyészségi információk szerint telefonlehallgatás készült akkor is, amikor Alina Bica felhívta az adóhatóság akkori vezetőjét, Sorin Blejnart, hogy megérdeklődje, milyen tisztséget kap majd egy „jó ismerőse” a hatóságnál. Ez nyilvánvalóan kimeríti a hatalommal befolyás vádpontját.

Jóban lenni Cocoşsal, Udreával

A fővárosi telekügyben a hatalmas – és törvénytelen – kártérítésre jogosult személy Gheorghe Stelian bukaresti üzletember, Dorin Cocoș és Elena Udrea jó barátja és üzlettársa volt. A 38 éves Stelian ingatlanokkal foglalkozott. Ő volt az, akitől Elena Udrea, még idegenforgalmi miniszter korában, 2006-ban telket vásárolt a bukaresti Floreasca negyedben, a Chopin utcában. Ezt követően Elena Udrea 3,3 millió eurós kölcsönt vett fel a Román Fejlesztési Banktól, hogy lakótömböt építsen – ekkor volt az, amikor a sajtónak elpanaszolta, hogy éjszakákon át nem alszik a bankkölcsön miatt. A lakások azonban nem voltak kelendőek, Udrea pedig a lakótömböt és magát a telket is eladta Stelian üzlettársának, Alexandru Faurnak.

Gheorghe Stelian egyébként éppen Faurral közösen vásárolta meg a Bukaresti Nagycirkusz 190 ezer négyzetméteres vitatott földterületét – mindössze 100 ezer eurórért. A terve az volt, hogy a valós piaci áron 60 millió eurót érő területet a román állam vásárolja meg a bukaresti főpolgármesteri hivataltól. Az üzletet Adriean Videanu bukaresti főpolgármesteri tisztsége idején kötötték meg.

Gheorghe Stelian egyben a tengerparti Mamaia szálloda tulajdonosa is – a szállodát 2,4 millió euróért vásárolta meg az Elena Udrea által vezetett idegenforgalmi minisztérium által meghirdetett versenytárgyaláson. Traian Băsescu 2005-ben Gheorghe Steliant még Adrian Nastase „személyi maffiája tagjának” nevezte – nem sokkal később azonban, Elena Udrea révén már az államfő „csapatát” erősítette.

Gheorghe Stelian neve első ízben 2012-ben került a nyilvánosság elé, amikor Victor Ponta miniszterelnök a sajtónak elmondta, az Országos Restitúciós Hatóság felfedezte, hogy az üzletember, hamis papírok alapján, 150 millió eurót kapott az államtól Ilfov megyei földterületeiért.

Hogyan lehetett főügyész

Hogyan lett – botrányai ellenére – a DIICOT vezetője Alina Bica? Tisztségébe Victor Ponta nevesítette – azt pedig már régóta tudjuk, hogy a miniszterelnök (enyhén szólva) nem kiváló emberismerő, kormányába is számos korrupcióval gyanúsított minisztert nevezett ki.

Alina Bica kinevezését azonban Traian Băsescu államfő hagyta jóvá – aki az igazságszolgáltatási dossziék kiváló ismerőjeként (is) híressé vált. A most botránnyá dagadt telekfelértékelési ügy 2011-ben történt. Nem tudott erről semmit sem az államfő? Megtörténhet, hogy nem, hiszen maga a kivizsgálás csak idén ősszel indult be. Ám a mostani kivizsgáláson maga a Román Hírszerző Szolgálat is képviseltette magát – ők tehát valamit már korábban is tudhattak minderről. Azt nem tudni, mikor értesültek a hírszerzők az ügyletről, tudtak-e már részleteket Bica kinevezésekor is? Szóltak-e az államfőnek róla?

Ám Bica kinevezése előtt már bejárta a sajtót a tény, hogy a jövendőbeli főügyész Blejnarnál érdekődött „jó ismerőse” ügyében. Az pedig rossz jel, ha a szervezett bűnözés elleni harcot egy korrupt ügyész irányítja. Erről sem értesült volna az államfő?

De a sajtó megszellőztette azt is, hogy Alina Bica 2011-ben, a z igazságügyi tárca államtitkáraként ott volt Cristi Borcea esküvőjén is. Esküvőre járni természetesen nem vétek – ám bűn akkor, ha az esküvőn résztvevők közül – a fociátigazolások „hősei” – jelenleg már többen is börtönben vannak. Keveredhet-e ilyen társaságba egy igazságügyi államtitkár? A DIICOT vezetői tisztségének várományosa?

Legutóbb pedig itt volt a párizsi bevásárlás botránya. Az ugyanis nagyon rossz dolog, ha a DIICOT főügyésze politikusokkal cimborál, moziba, színházba jár, bevásárló körutat tesz társaságukban – főleg Elena Udreával, hiszen kapcsolatukban igen sok még az elvarratlan szál. De egyébként is, egy ügyészség vezetője erkölcsi kötelességének kellene hogy érzett azt, hogy távol tartja magát a politikai köröktől.

Elena Udrea megérezhette a fölötte tornyosuló viharfelhőket, és nyomban Bica őrizetbe vétele után blogjában leszögezte: semmi köze nincs az egész ügyhöz, semmiről nem tud semmit. Ezzel megtagadta egyik legjobb barátnőjét és volt férjét – akitől válásukkor jelentős összeget kapott. Ebben a pénzben nyilvánvalóan ott vannak a csalás útján szerzett összegek is…








EZT OLVASTA MÁR?

X