Politikusok csemetéi a román diplomáciában


-A A+

Diplomatának lenni jó és előkelő. Emellett a tisztség jelentős jövedelemmel, külföldi utakkal, kiküldetésekkel jár. Nem csoda, hogy a „politikus kiskirályok” csemetéi, egyéb rokonaik gyakran szemeznek a diplomata státussal, többen közülük ott szeretnének elhelyezkedni.

Így aztán a Románia diplomáciai és konzuli testülete által meghirdetett felvételi vizsgákra számos „ficsúr” jelentkezett, és az sem kétséges, hogy közülük igen sokan – képességeiktől függetlenül – diplomatákká válnak. A Romania Curată által közétett „jelöltnévsorban” a politikusok sok rokona, a hatalomhoz közelálló körök képviselői szerepelnek. Közülük többen is csupán botrányaikról, kétes kapcsolataikról ismeretesek.

Mihai Cristian Benga például Dumitru Benga üzlettársa volt. Az „üzlettárs” ellen azonban kivizsgálás indult 84 millió eurós banklenyúlás miatt. Az ügyben többek között a törvénytelen ügyletei miatt négy éves letöltendő szabadságvesztésre ítélt Marius Locic, valamint Vasile Creştin és Vrânceanu Jenica Barbu is érintett, akik az utóbbi időben a korrupcióelleni ügyészekhez sűrűn ellátogató vendégek között szerepeltek.

Grigore Buda nem más, mint a Demokrata Liberális Párt egyik hangadó politikusa, Daniel Buda testvére, de egyben sógora a kolozsvári táblabíróság mellett működő ügyészség főügyészének. A román korrupció körülményei között érthető, hogy bízik sikerében.

Tudor Tim Ionescu – akit baráti körben csupán Tudynak ismernek – már rendelkezik némi diplomáciai tapasztalattal is, hiszen gyakornokként tevékenykedett a nemzeti liberális Cristian Buşoi Európai Parlamenti képviselő kabinetjében. Feltehetően azonban nem emiatt válhatna majd belőle diplomata; „fő erőssége” az, hogy – hírek szerint – Călin Popescu Tăriceanu keresztfia. És hogy a szálak még bonyolultabbak legyenek, Călin Popescu Tăriceanu egyetemi évfolyamtársa volt Tudy apjának.

Ám Tudor Tim Ionescu feltehetően azért is alkalmasnak lenne diplomatának, mivel – Oana Zăvoranu „gáláns udvarlóinak” egyike volt, aki szerelmét ráadásul az interneten vallotta meg a botrányairól híres egzaltált énekesnőnek

Mănoiu felesége, Niţa lánya, Pogea fia

Traian Basescu államfő tanácsosa, Bogdan Mănoiu felesége, Alina Mănoiu is úgy határozott, hogy felcsap diplomatának. Szerinte férje tisztsége elegendő ahhoz, hogy erre alkalmasnak találják.

A gazdasági miniszter, Constantin Niţa lánya is diplomata szeretne lenni. Igaz, apja funkciója mellett – szintén a papa nyomására – 2008 és 2009 között egy évre amolyan aktatologatónak beállt a külügyminisztériumhoz – így hát kellő tapasztalata van (a többiekhez képest valóban így is van).

A külügyminisztériumi versenyvizsgára készülődik Ioan Alexandru Pogea is. Ő nem más, mint az egykori Boc-kormány volt pénzügyi tárcavezetője, Gheorghe Pogea fia. A Pogrea-család valamint Adriean Videanu volt gazdasági miniszter, miniszterelnök-helyettes, Bukarest egykori polgármestere között igen szoros a kapcsolat. A jelentős ismeretséggel rendelkező Adriean Videanu volt az, aki Ioan Alexandru Pogeát több, jól fizető állásba is benyomta. A Pogea-ficsúr így volt az európai uniós román állandó küldöttség energetikai attaséja is, most pedig – a diplomáciai vizsgára készülve – nem is igen titkolja, hogy továbbra is számít mentora támogatására.

Kelendőek az ICR posztjai is

Kevésbé ismert név Ion Vişoiué, aki Titus Corlăţean személyes tanácsosa volt, mindaddig, ameddig a külügyminiszter pályafutásának hirtelen vége nem szakadt az államfő-választások külföldi szavazókerületeinek tudatosan rossz megszervezése miatt. Most Ion Vişoiu felesége szeretne megpályázni egy diplomáciai tisztséget, nyilván arra is gondolva, hogy Titus Corlăţean még mindig elegendő ismeretséggel rendelkezik a tárcánál. Vişoiu asszonyság Ponta kormányában egy ideig az igazságügyi minisztérium főtitkára volt.

Alexandra Laura Benea a Román Lottótársaság volt igazgatójának, Gheorghe Beneának a lánya. A lottótársaság vezetője nagy ember, így Gheorghe Benea elérte, hogy lányát, 26 éves kora ellenére, kinevezzék a Román Külügyi Intézet káderképző igazgatóságának igazgatói tisztségébe. Az már külön érdekesség, hogy ő maga is beiratkozott az általa vezetett tanfolyamok egyikére, amelyet kitűnő eredménnyel végzett el.

A siker láttán Benea Alexandra Laura vérszemet kapott, és megpróbált megszerezni egy igazgatói tisztséget a Román Kulturális Intézet (ICR) külföldi kirendeltségeinek valamelyikénél. A vizsgán azonban elbukott. De nem adta fel: nemrégiben az alkotmánybíróság egyik könyvtárosi székére pályázott, most viszont már diplomata szeretne lenni.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X