A 2014-es év legfontosabb eseményei Romániában


-A A+

Változatos volt a 2014-es esztendő Romániában: államfőváltástól két súlyos repülőgép- és helikopter-balesetig, nagymenő politikusok, üzletemberek bebörtönzésétől árvizekig sok minden történt. Örömet inkább csak a sportélet hozott a romániaiaknak.

Csatát vesztett politikusok…

Az esztendő kezdetének egyik visszhangos eseményt Adrian Năstase volt kormányfő bebörtönzése jelentette. A politikus immár másodjára került rács mögé – ezúttal a legfelsőbb bíróság megveszegetésért és zsarolásért ítélte négy év letöltendő szabadságvesztésre. A vád szerint a politikus 630 ezer euró értékű értéktárgyat fogadott el, továbbá ingyen végeztetett felújításokat bukaresti lakásán és cornui házán. Az ítélet véget vetett Adrian Năstase politikai pályafutásának.

Januárban zuhant le a Bélesi tó közelében az a kisrepülőgép, amely a rohammentő-szolgálat, a SMURD orvosait szállította egy nagyváradi szervátültetési műtétre. A repülőgépet Románia egyik legtapasztaltabb pilótája, Adrian Iovan vezette, akinek sikerült kényszerleszállást végrehajtania a hegyes, erdős vidéken. Így a gép hét utasa közül mindössze kettő veszítette életét – maga Iovan is.

Nem kizárt, hogy legalább egyikük életét meg lehetett volna menteni, ha a mentőcsapatok nem késlekednek érthetetlen módon. Azt sem lehet tudni, hogy a rohammentők miért használtak egy 45 éves Britten Norman Islander gépet, holott a hangárban ott áll egy ultramodern, a harmadik generációhoz tartozó, egymillió eurós Piper Cheyenne repülő is.

Január végén ismét az igazságszolgáltatásra figyelt Románia: a volt közlekedési tárcavezetőt, Relu Fenechiut ítélték öt év letöltendő börtönbüntetésre testvérével, Lucian Fenechiuval együtt, mivel használhatatlan transzformátorokat adtak el új gyanánt egy állami vállalatnak. Relu Fenechiu, a Nemzeti Liberális Párt vezető politikusa a tárgyalóteremben sírva fakadt – a könnyek azonban nem segítettek.

…focimaffiózók

Néhány nappal később, március elején a romániai sportmaffia résztvevői kerültek rács mögé. Mihai Stoicát, Cristian Borceát, George Copost, Ioan şi Victor Becalit, Jean Pădureanut, Gheorghe Popescut és Gheorghe Neţoiut összesen 34,9 évre ítélték el, a román játékosok külföldi átigazolása során elkövetett adócsalás, csalás és pénzmosás vádjával. Ráadásul az új büntető törvénykönyv csak meggyorsította az eljárást, mivel megfosztotta őket a fellebbezés egyik lehetőségétől.

Mint kiderült, 12 külföldi átigazolás során történtek komoly rendellenességek. Az átigazolásokra az 1999 és 2005 közötti időszakban került sor, azok a Bukaresti Dinamó, a Bukaresti Rapid, a Besztercei Gloria és a Galaci Otelul több játékosát érintették.

Gica Popescu, George Copos, Ioan és Victor Becali például 2,75 millió dollárt vett fel a Rapid játékosa, Florin Bratu átigazolásáért a Galatasaray Istanbul együtteséhez, de idehaza mindössze 630 ezer eurót ismertek el.

Május-június: egy kis sportsiker

Májusban az – ismét – „aranyos tornászlányoknak” tapsolhattunk. A női tornászcsapat aranyérmet szervezett a bulgáriai Európa Bajnokságon. Románia 172,754 ponttal állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára,  megelőzve a 170,663 pontot gyűjtő Angliát és a 169,329 pontot szerzett Oroszországot. Ugrásban Ştefania Stănilă, Silvia Zarzu és Larisa Iordache, korláton Ştefania Stănilă, Diana Bulimar és Larisa Iordache, gerendán Diana Bulimar, Andreea Munteanu és Larisa Iordache, talajon Andreea Munteanu, Diana Bulimar és Larisa Iordache remekelt.

Június elején megint csak sportsiker született. Simona Halep bekerült a Roland Garros-i teniszverseny döntőjébe, ahol a világranglista negyedik helyezettjeként, drámai meccs után kikapott az orosz Maria Sarapovától.

Bajban az államfő testvére

Júniusban nem várt esemény történt: előzetes letartóztatásba helyezték Traian Băsescu államfő testvérét, Mircea Băsescut, akit azzal vádoltak meg, hogy 250 ezer dollárt vett fel abból a 600 ezerből, amennyit a kétes hírű Bercea Mondial szabadon bocsátása esetén kapott volna. Az ügyészek szerint azt ígérte az alvilági figura fiának, hogy 10 hónapos vagy legfeljebb egy éves börtönbüntetést jár apja számára.

Mircea Băsescu és Bercea Mondial már korábban is jó viszonyban voltak egymással. Az államfő testvére már 2010 februárjában keresztapja volt Bercea Mondial egyik unokájának. Az alvilági figura így voltaképpen Mircea – és egyben Traian – Băsescu családtagjává vált.

Árvizek, Justitia, ügynökök

Júliusban árvizek sújtották az ország déli részét. A hatóságok – mint mindig – ez alkalommal sem voltak felkészülve a katasztrófa elhárítására. Az olténiai országrészben pusztítottak leginkább a vizek, halálos áldozatokat is követeltek. Összesen 10 megye 63 településében, 1100 lakás került víz alá.

Augusztusban ismét Justitia istenasszony hívta fel magára a figyelmet: az ország egyik legnagyobb sajtómogulja került börtönbe. Dan Voiculescut 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, hat évig tartó per után. Az Antena-tévék tulajdonosa a büntető törvénykönyv által előirányzott legnagyobb büntetést kapta az Élelmiszeripari Intézet törvényellenes privatizálása miatt.

Dan Voiculescu csaknem 75-ször olcsóbban szerzett meg 3,6 hektárnyi területet Bukarest északi felében. A politikus-üzletember már hosszú évek óta mindig sikerrel bújt ki az igazságszolgáltatás – nem túl sűrű – hálójából. Gazdasági és politikai megfigyelők szerint egyébként Voiculescu jelentősen hozzájárult a 25 év alatt Romániában létrejött áldatlan politikai-gazdasági rendszer kialakításához.

Szeptember folyamán álcázott ügynökök kilétére derült fény. Mindenekelőtt a tévé-moderátor, Robert Turcescu ismerte el – önszántából – hogy alezredesi rangban titkosszolgálati ügynök volt. Ezt a rangot a 02515B katonai egységnél töltötte be. Több dokumentumot is mellékelt a tevékenységéért kapott pénzösszegek átvételéről. A romániai törvények értelmében törvényszegést követ el az a személy, aki álcázott titkosszolgálati ügynökök kilétére derít fényt. Még ma sem tudni, mi késztette rá Robert Turcescut a vallomásra.

Ugyanakkor Traian Basescu államfő azzal lepte meg a nyilvánosságot, hogy szerinte Victor Ponta miniszterelnök is álcázott titkosszolgálati tiszt. Az államfő egy tévéadásban beszélt arról, hogy Ponta 1997 és 2001 között a Külső Hírszerző Szolgálat tisztje volt. A bejelentésre kevéssel az államfő-választási kampány idején került sor, amelyen a kormányfő – akkor még – esélyesként indult. Az államfő hozzátette: Victor Ponta ügyészként volt a titkosszolgálatok álcázott tisztje, ami szerinte – „alkotmányos törvényszegést” jelent.

Október vége ismét sportsikert hozott: Simona Halep döntős lett a Bajnokok Tornájában, amelyben a világ legjobbjától, Serena Williamstől szenvedett – kategorikus – vereséget.

Microsoft-botrány, új elnök

A hónap újabb letartóztatásokkal ért véget: a Microsoft-botrány kapcsán politikusokat és üzletembereket vette őrizetbe. a korrupcióellenes ügyészség őrizetbe vette Gabriel Sandu volt távközlési minisztert, Gheorghe Ştefant, Piatra Neamt polgármesterét, aki az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik meghatározó politikusa volt, valamint Dorin Cocoş üzletembert. Az ügyészek szerint Cocoş összesen mintegy 18 millió euró kenőpénzt kért és fogadott el, amiből 9 millió eurót ő kapott meg, 4,5 millió eurót a volt miniszter, 4 millió eurót pedig a polgármester.

A vádhatóság kilenc volt miniszter ellen is vizsgálatot indított. Az ügy 2004-re nyúlik vissza, amikor a román állam Microsoft-programokkal látta el és számítógépekkel szerelte fel az iskolákat. Az ügyészek szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

November – egyben pedig az év – legfontosabb eseményét az államfőválasztás jelentette.

Az első fordulóban 14 jelölt méretkezett meg, Victor Ponta, Klaus Johannis, Călin Popescu Tăriceanu, Dan Diaconescu, William Brânza, Elena Udrea, Mirel Mircea Amariţei, Teodor Meleşcanu, Gheorghe Funar, Szilágyi Zsolt, Monica Macovei, Constantin Rotaru, Corneliu Vadim Tudor indult, de az RMDSZ és elnökjelöltet állított, Kelemen Hunor személyében. A második fordulóba Victor Ponta és Klaus Johannis került be – utóbbi, nem kis meglepetésre, jelentős fölénnyel győzött.

Egy doktorral és főügyésszel kevesebb…

Ugyancsak novemberben Victor Ponta közölte, lemond a doktori címéről, amiért – egy régebbi bejelentése kapcsán – oly sokat dolgozott. A miniszterelnök nem tagadta, hogy ez a lépést már korábban meg kellett volna tennie. Azt azonban sohasem ismerte el, hogy a forrás megjelölése nélkül másolta volna doktori dolgozata bizonyos részeit. Korábban két szakértői testületi megállapította, hogy Victor Ponta részben másolta a disszertációját. A Bukaresti Egyetem ennek kapcsán bejelentette, megteszi a szükséges lépéseket. A doktori címről való lemondás azonban nem bizonyult egyszerűnek: ehhez a kormánynak külön rendeletet kellett elfogadnia az oktatási törvény módosításáról.

Novemberben újabb korrupciós per került a figyelem középpontjába. Az érdeklődés érthető volt, hiszen a Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóság főügyésze, Alina Bica ellen folyt korrupció miatt vizsgálat. Vagyis az ügyészek – saját főnökük ügyében vizsgálódnak. Alina Bica jelenleg vizsgálati fogságban van.

A főügyész 2011-ben tagja volt az Országos Restitúciós Hatóság kártérítéseket megállapító bizottságának, amely négy évvel ezelőtt jóváhagyta, hogy egy nem egészen 114 millió lej értékű, 13 hektáros szántóföld árát több mint 377 millió lejben állapítsák meg – amely nagyjából a Bukarest belterületén fekvő telkek árának felelne meg. Ennek alapján állapították meg aztán a természetben vissza nem szolgáltatható kártérítés összegét, ezzel 62 millió lejjel megkárosítva az államot.

Mindennek fejében a korrupcióellenes igazgatóság főügyésze, közvetítőkön keresztül – telket kapott a Snagov tó mellett, amelyet rövidesen eladott. A befolyt pénz egy részét Elena Udrea volt férje, Dorin Cocoș kapta meg. Tisztségébe Victor Ponta nevesítette Alina Bicát, kinevezését azonban Traian Băsescu államfő hagyta jóvá, állítólag Elena Udrea szorgalmazására.

És újabb bomba: előzetes letartóztatásba került Viorel Hrebenciuc és fia – utóbbi most már házi őrizetben van. A kulisszajátékok nagy mestere ellen három korrupció ügyben is eljárás indult, ám mindegyik dosszié kapcsolatban áll a törvényellenes restitúcióval. Hrebenciucot egyebek között bűnszövetkezet létrehozásával, befolyással történő üzérkedéssel és pénzmosással is gyanúsítják.

Lezuhant helikopter, névtelen gyilkosok

Decemberben a rohammentő-szolgálat helikoptere zuhant a Siutghiol tóba. A gép négy utasa – egy orvos, egy asszisztens, és a Belügyminisztérium légi főigazgatóságának két pilótája – életét veszítette. A mentési akció során elkövetett hibák szinte elképesztőek voltak: a mentők lassan értek célba, a motorcsónakok egyikét nem tudták beindítani és lapáttal eveztek a baleset színhelyére, a búvárok elemlámpa hiányában csak nehezen öltöztek be, gondjuk támadt az oxigénpalackok felcsatolásával.

Az év utolsó hónapjában az 1989-es események 25. évfordulójára emlékezett az ország. A román ünneplők teljesen megfeledkeztek az események kirobbantójáról, Tőkés Lászlóról. Még nagyobb baj azonban az, hogy negyedszázaddal 1989. decembere után sem tudjuk még, hogy voltaképpen mi is történt, és a gyilkosok kilétére sem derült fény – bár a neveket jórészt mindenki ismeri.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X