Kormány alakulhatna a bebörtönzött volt miniszterekből


-A A+

Akár két kormányt is össze lehetne állítani azokból a volt miniszterekből, akik jelenleg börtönbüntetésüket töltik vagy bűnvádi eljárás zajlik ellenük korrupció miatt. Az ügyészek által „javasolt” és a bírák által „jóváhagyott” kormánynak lenne miniszterelnöke, miniszterelnök-helyettese, néhány tárca esetében pedig akár több miniszterjelöltje is.

Tizenhárman rács mögött

Az utóbbi években az igazságszolgáltatás 13 volt minisztert küldött börtönbe korrupció vádjával. „Árnyékkormányuk” nemzeti egységkormány lenne, hiszen különböző pártok színeiben, különféle kormányok tagjai voltak.

E kormány miniszterelnöke természetesen Adrian Năstase lenne, aki ezt a tisztséget 2000 és 2004 között amúgy is betöltötte. A politikust feltételesen szabadlábra helyezték, a „Minőség Trófeája” és a „Zambaccian-dossszié” miatt két alkalommal is börtönben ült. Adrian Năstase egyébként korábban külügyminiszter is volt, így akár ezt a tárcát is betölthetné, ha mondjuk újabb rács mögé kerülő kormányfő áhítozna a miniszterelnöki székre.

Miniszterelnök-helyettes George Copos lenne, aki rövid ideig, 2004 és 2006 között ellátta már ezt a tisztséget. A politikus-üzletemberre két büntetést is kiszabtak: a labdarúgók átigazolásának ügyében 4 évet és nyolc hónapot, a „lottó 1” dossziéban pedig 4 évet kapott.

„Megduplázott tárcavezetők”

Mezőgazdasági tárcavezető nyilván a korábbi mezőgazdasági miniszter, Ioan Avram Mureşan lenne, aki a volt miniszterek közül a legnagyobb büntetést kapta: hét évet pénzalapok eltérítéséért, de további három évre ítélték a „kenőmájas” dosszié kapcsán is. Igaz, a kétes rekordon Sorin Pantiş egykori távközlési miniszterrel osztozik, akit szintén hét évre ítéltek az Élelmiszeripari Kutatóintézet privatizálásáért. Decebal Traian Remeş volt pénzügyminisztert a „kenőmájas” dossziéban ítélték három évre – ő már letöltötte büntetését.

A  bebörtönzött miniszterek „árnyékkormányában” a közlekedési tárca esetében nagy a tolongás. A tisztséget elfoglalhatná ugyanis a szociáldemokrata Miron Mitrea, akit anyja lakásának csúszópénzzel történő felújítása miatt ítéltek a napokban öt év szabadságvesztésre. De a tárcára pályázhat a liberáis Relu Fenechiu is, aki a „transzformátorok” ügyében kapott öt évet.

A védelmi tárca élén két miniszter is állhatna. Az egyik Victor Babiuc, akit két évet börtönre ítéltek a korábábban általa vezetett védelmi minisztérium és Gigi Becali üzletember telekcseréje miatt. Victor-Atanasie Stănculescu lenne a másik miniszterjelölt. A tábornok már 6 évet letöltött az 1989. decemberi eseményekben bejátszott szerepe miatt kiszabott 15 évből.

Az ifjúsági és sportminiszter tisztségét elfoglaló Monica Iacob Ridzi börtönéveit tekintve is igen „fiatal”, hiszen csak néhány napja kezdte el letölteni öt éves büntetését, amelyet a május 2-i ifjúsági nap megszerzése során elkövetett pénzügyi manővereként róttak ki rá.

Házi őrizet, bírósági felügyelet

Az „árnyékkormánynak” tagja lehet majd a pillanatnyilag házi őrizetben lévő Elena Udrea, korábbi idegenforgalmi miniszter, akit a neves román ökölvívó, Lucian Bute bukaresti gálája és az úgynvezett Microsoft-dossziéban vádolnak több bűncselekménnyel is. A Bute-ügyben folyik eljárás a II. Boc-kormány gazdasági minisztere, Ion Ariton ellen is.

A négy Ponta-kormány közül háromban miniszterelnök-helyettesi és regionális fejlesztési miniszteri tisztséget betöltő Liviu Dragneát a Traian Băsescu volt államfő felfüggesztése kapcsán megszervezett, 2012. évi népszavazás során elkövetetett törvényszegésekkel gyanúsítják.

A volt gazdasági minisztert, Adriean Videanut szervezett bűnözőcsoport megszervezésével, hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják a Romgaz-Interagro dossziéban, az „Alina Bica dossziéban” pedig ugyancsak hűtlen kezelés vádjával bírósági felügyelet alatt áll.

Dan Șova ellen bűnvádi eljárás folyik saját ügyvédi irodája és a turceni-i és rovinari-i energetikai komplexumokkal megkötött szerződések miatt. A volt fejlesztési programokkal foglalkozó megbízott minisztert, illetve közlekedési minisztert többrendbeli hűtlen kezeléssel vádolják.

„Végzetes” tárcák

Cristian David, a Tăriceanu-kormány belügyminisztere megvesztegetés miatt előzetes letartóztatásban van, Ecaterina Andronescut, korábbi oktatási minisztert hűtlen kezeléssel, megvesztegetéssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják a Microsoft-dodossziéban.

Valeriu Vreme volt távközlési tárcavezetőt, ugyancsak a Microsoft-dossziéban hűtlen kezeléssel, egykori minisztertársát, a szintén a távközléssel foglalkozó Adriana Ţicăut hűtlen kezeléssel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolják, ugyanebben a dossziében. Az egykor ugyancsak a távközlési tárca élén álló Gabriel Sandut megvesztegetéssel és pénzmosással vádolják, pillanatnyilag házi őrizetben van. Ő ugyancsak a Microsoft-dosszié „áldozata”, akárcsak a szintén volt távközlési tárcavezető, Dan Nica, Daniel Funeriu volt oktatási tárcavezető illetve a szintén az oktatást vezető Alexandru, Athanasiu valamint Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X