Politikusok pereputtyai a választási listákon


-A A+

Ahelyett, hogy végre színre lépne a civil társadalom, a közvélemény, de még a politikai pártok által is oly nagymértékben remélt új politikai osztály, nos, immár helyet kapnak a pártlisták bejutó helyein nem csak a régi politikusok, hanem gyermekeik, feleségeik, rokonaik – és persze szponzoraik is.

A párt eszmeisége vonzotta

Adrian Ionel Petrache – a hol Adrian Năstase, hol a Demokrata Liberális Párt körül sürgölődő-forgolódó politikus, a híres-nevezetes Petrache-Bittner-Cocos üzletember hármas tagja – fiát juttatná be a parlamentbe, ezúttal a szociáldemokraták listáján. Alin Petrache – saját szavai szerint – nem azért akarna honatya lenni, hogy nagyobb tekintélyre, vagyonra tegyen szert, hanem egyszerűen a „párt ideológiája" fogta meg. Szerinte a Szociáldemokrata Párt „komoly eszmeiséggel" rendelkező politikai tömörülés. A Petrache-sarjat egyébként pártja már korábban a sportügyi hatóság alelnöki székével jutalmazta.

Ifjabb Petrache a parlamentben szeretné megváltoztatni a sportban az adózási rendszert. Hogy miképpen – azt egyelőre nem közölte. Mint kifejtette, nem apja miatt kapott helyet a pártlistán, hiszen neki hozzá voltaképpen semmiféle köze nincs – ha csak annyi nem, hogy már most van mit aprítania a tejbe: karórái például 67 ezer eurót érnek. Ő azonban „egyszerű embernek" mondja magát, bár adóvallomása – amelyben egy lakás, egy személyautó fért csak bele – némi kiegészítésre szorul: a 36 éves fiatalembernek emellett van még 8 mezőgazdasági illetve erdőterülete, három lakása és egy háza Bukarestben.0611foto-1-Alin-Petrache

A szociáldemokrata politikus, pártja Prahova megyei tanácsának elnöke, Mircea Cosma fia szintén politikus akar lenni. Korábban Adrian Nastase parlamenti tanácsosa volt, ám „gazdája" börtönbe kerülésével „politikai pályája" kissé megrendült. Vlad Cosma a ploieşti-i kőolajipar egyetemen tanult, bár apja inkább egy kis bárt nyitott volna neki. Az egyetem padjaiból – apja szerint – egy „könnyű kis vállalkozást" vezetett, hogy megszerezze a tanuláshoz szükséges pénzt.

Vlad Cosma apja tagadja, hogy a nepotizmus vádja érhetné, csakhogy ő a hajdani liberálisok, Brătianuék és – Traian Băsescu példáját követi.

A politikából nem lehet megélni

A Demokrata Liberális Párt jelenlegi honatyja – és üzletembere –, Florin Anghel fia, Alexandru, maga is apja példáját követné: ugyanabban a választási körzetbe jelölteti magát, amelyet apja most üresen hagyott. Igaz, nem azelőtt, hogy némi segítséget ne adott volna meg neki, bár – mint mondotta – ha az ifjú hamarabb szólt volna politikai elhivatottságáról, akkor „még inkább előkészthette volna számára a helyet".

Az ifjabb Anghel az Igaz Romániáért Szövetség színeiben, a Demokrata Liberális Párt listáján jelölteti magát. A 30 éves fiatal már 2009-ben felhagyott szakmájával, az építészettel, mivel a válság miatt cégének egyszerűen nem volt munkája. Ehelyett hegyvidéki vízierőművek „okos fiúja" volt. Azt ugyan cáfolja, hogy „otthonról pénzelt gyerek" lenne, azt viszont elismeri, hogy apja neve megnyitja majd előtte az utat.0611foto-2-Vlad-Cosma

Egyébként másfél hónappal ezelőtt határozta el, hogy politikai pályafutásba kezd, mivel „idegesítette a Victor Ponta kormányának politikája", amely – üzletemberként – őt magát is érintette. Egyben felszólította honfitársait, ne maradjanak ölbe tett kézzel.

A demokrata liberálisokat természetesen doktrínájuk miatt választotta, és akkor is e párthoz állt volna be – „most vagy későbben" –, ha apja nem lett volna képviselő.

Meggyőződése, hogy politikusként pénzt veszít majd, a politizálás ugyanis – szerinte – nem biztosíthat normális életszínvonalat, ezért vállalkozását is megtartja, hiszen nincs szerződése az állammal. Azt nem tudja megmondani, mennyi pénzt fordít majd kampányára, abban azonban biztos, hogy pénzért nem fog szavazatokat megvásárolni.{loadposition kampany}

Szponzorok csemetéi

A Demokrata Liberális Párt bőkezű szponzorának fiát, Manuel Popát is képviselői helyhez juttatnák Botoşani-ban is. A pártszponzor papa, Manole Popa, egy helyileg ismert készruhagyár főnöke, amely külföldi modelleket is gyárt – belföldi politikusok méreteire szabva. Galacon egy helyi nagyságok által látogatott turisztikai komplexum főnöke, Marcel Scarlat ugyancsak helyet csinált fiának a pártlistákon. George Scarlat a Nemzeti Liberális Párt színeiben indul, mi több, a listán megelőzi a párt megyei fiókjának elnökét, Victor Paul Dobrét is.

Okos feleségek

A Kolozs megyei tanács főnöke, Horia Uioreanu feleségéből, Elena Uioreanuból – Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök volt tanácsosából – kíván liberális parlamenti képviselőt csinálni egy olyan választókörzetben, amelynek polgármestereit az ujja köré csavarhatja, hiszen őtőle függ helységeik finanszírozása egészen 2016-ig. Elena Uioreanu azonban úgy látja a dolgokat, hogy a polgármestereket sem a férje, sem ő nem befolyásolja – azt azonban nem tagadja, hogy a névnek komoly befolyása van. Bár a választási kampány még várat magára, Elena Uioreanunak máris több ismerőse komolyabb pénzt kínált fel.0611foto-3-Elena-Uioreanu

Az Állami Protokollalap Hatóságának vezetője, a demokrata liberálisoktól a nemzeti liberálisokhoz átállt Georgian Surdu szintén szeretné parlamenti képviselőnek látni a feleségét. Raluca Surdu egyébként a Hatóság jogtanácsosa, férjével együtt öt Ilfov és Buzau megyei szántóföld tulajdonosa, két snagovi ház, egy bukaresti lakás, valamint csaknem 3 millió lejes bankszámla birtokosa.

Férje, Florian Pandele voluntari-i polgármester felesége, az Antena 1 tévé-adó munkatársa szenátorjelöltként indul Ilfov megyében. A cégénél tavaly 130 ezer eurót kereső, 180 ezer euró értékű festménnyel, ékszerrel és mintegy 250 ezer eurós bankszámlával, két házzal és hat mezőgazdasági területtel rendelkező Gabriela Vrancea Firea megválasztása esetén a legvagyonosabb honatyák egyike lesz.0611foto-4-Manuela-Mitrea

A „feleségek" kategóriájába tartozik még a szociáldemokrata Miron Mitrea felesége, Manuela is, aki immár negyedik mandátumára készül. A petrozsényi polgármester felesége, a demokrata liberálisoktól korrupciós ügye miatt lemondásra kényszerült Monica Iacob-Ridzi pedig jelenleg Dan Diaconescu Néppártjának színében próbál ismét szerencsét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X